A biztonság a legfontosabb


Orbán Erika  2009.3.10. 19:07

Mondja a velem szemben álló törékeny, fiatal lány, aki mindössze huszonhárom éves, és Végh Leonórának hívják.

Ha nem tudnám, nem hinném el, hogy kőkemény katona, aki már Afganisztánt is megjárta. Ő Végh Leonóra, vagy ahogyan barátai hívják: Nóra. Az őrmester rég hozzászokott a rácsodálkozó emberekhez. Csak mosolyog, amikor azt kérdezem, miért pont a katonai pályát választotta.

– Nagyon fiatal, mindössze tíz éves voltam – mondja –, amikor eldöntöttem, hogy katona leszek. Igazából nem maradt meg bennem konkrét pillanat vagy élmény, de már gyerekként is kalandvágyó, akaratos, sportszerető voltam, ez befolyásolta a döntésemet. Jelentkeztem az Egri Lenkey János Honvéd Gimnáziumba. De akkor, erről a „katonás” világról semmit nem tudtam, ennek ellenére nem bántam meg egy percét se az elmúlt tíz évnek.

– Lövész vagy. Nem borzaszt a gondolat, hogy esetleg úgy hozza a sors, hogy embert kell ölnöd, még ha az ellenség is?

– Természetesen nem szívesen oltanám ki senki életét. De a biztonság a legfontosabb! Egy jogos fegyverhasználaton a saját és a társaim élete múlhat. Ezt soha nem szabad elfelejteni! Férfiak között dolgozom és meg kell állnom közöttük a helyem. Ez néha nehéz, főleg fizikailag, hiszen úgymond „nem vagyok velük egy súlycsoportban”. De ezt én választottam és próbálom a maximumot nyújtani.

– Éreztél-e valaha megkülönböztetést, azért mert nő vagy?

– Nem. Nem is fogok, ameddig látják a társaim, hogy nem várok el kitüntetett figyelmet, vagy előnyös megkülönböztetést, csak, mert nő vagyok. A szemükben katona vagyok.

– Afganisztán. Nem volt benned félelem, amikor odaértél? Mégiscsak egy háborús övezetről van szó.

– Természetesen tudtam, hogy egy nagyon veszélyes országba érkeztünk. De előtte itthon több hónapos felkészítésen kellett részt vennünk. Mindenféle szituációra felkészítettek minket, tudtuk mit vállalunk.

– Milyen volt egy átlagos afganisztáni nap?

– Napi feladatom a járőrözés volt, VIP személykísérés, konvojkísérés illetve a tábor őrzés-védelme. Persze ezek csak a leggyakrabban előforduló, fő feladataimat jelentik. A pihenést, kikapcsolódást számomra a sport jelentette. Volt kint egy profin felszerelt konditermünk ahová szinte minden nap lementem. Ez mellett volt internet szoba vagy könyvtár. Gyakran összeültünk a többiekkel egy jó kis beszélgetésre, remek társaság volt kint.

– Volt valamiféle kapcsolatod az ország lakóival? Főleg az érdekelne, hogy nőként milyennek láttad az ő életüket, kultúrájukat.

– Ott teljesen más életet élnek a nők, ami nekünk, európai szemmel nagyon furcsa és azt gondoljuk, hogy nem tudnánk így élni. De ez az ő kultúrájuk, amit tiszteletben kell tartani, így élnek már több ezer éve, nem fog egyik pillanatról a másikra megváltozni.

– Mi hiányzott kint a legjobban, vagy mi volt az, amit a legnehezebben viseltél el?

– Néha elviselhetetlen volt a nagy meleg, előfordult, hogy 50 Celsius fok volt, és mi több órán keresztül álltunk a betonon, talpig beöltözve. Ez bizony fárasztó volt és megterhelő,de végig kellett csinálni. A misszió végén éreztem, hogy már nagyon hiányzik az itthoni megszokott „életem”, hogy szabadon sétálhassak, a színek, a nyüzsgés... Az itthon barátaim és persze a családom.

– Apropó család! Hogyan viszonyulnak szüleid lányuk veszélyes foglalkozásához?

– Nem szóltak bele a döntésembe, természetesen nem örültek neki, de csak egy kérésük volt; ha bele vágok, csináljam is végig. Marasztalni nem próbáltak, tudták, ha menni akarok nem fognak tudni visszatartani.

– Most itthon vagy, de gondolom kalandvágyó természeted nem hagy majd sokáig nyugodni. Milyen jövőbeni tervek vannak születőben?

– Szeretnék misszióba menni akár Afganisztánba, akár Koszovóba. De, ha a közeljövőben nem sikerül, az se gond, hiszen az itthoni munkám sem unalmas. Rengeteg kiképzés és tanulnivaló vár még rám.

– Köszönöm a beszélgetést!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Lángot adok, add tovább!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár nyugalmazott könyvtárosnőjével, a mindig aktív Vojtek Mártával.

2020.6.25.   


Kézművesek karanténban

Tilajcsík Dóra

Milyen most kézművesként tevékenykedni? Erről kérdeztük az érintetteket. (Megszólal Petro Veronika, Fekete Dóra, Nagy Tímea és Sántha Patasi Gabriella.)

2020.5.8.   


Türelemből jeles

Tilajcsík Dóra

Mayer Ingrid szappanjai nem csupán a külsőnket szépítik meg, de a belsőnk is kivirágzik.

2020.3.14.   


A házasságtörés a házassággal egyidős

Tilajcsík Dóra

"Lehet, hogy jobban tudunk róla harsányan, vulgárisan vagy csipkelődve diskurálni, de komolyan még mindig nem." Beszélgetés Hevesi Kriszta szexuálpszichológussal.

2020.2.21.   


Csodák is léteznek

Póda Erzsébet

Beszélgetés Nagy Gáborral, aki "nővérként" dolgozik a dunaszerdahelyi kórházban.

2020.1.20.   


Ősi ritmusok felsőfokon

Kovács Márta

Ősi ritmusok, archaikus dallamok, impulzív előadásmód – ezek jellemzik a leginkább a 2019 februárjában alakult felvidéki Varkocs együttest.

2019.12.16.   


A babasuttogó

Tilajcsík Dóra

Hogy mi munka, türelem és szeretet áll a babafotózás mögött, arról a fotós tud igazán mesélni. A pódatejedi Csóka Csillát méltán nevezik babasuttogónak.

2019.11.12.   


Fűben-fában orvosság

Tilajcsík Dóra

Bizonyára egyikünk számára sem ismeretlen az a helyzet, amikor kisgyermekként egy újabb megfázással küszködve elcipeltek minket a doktorhoz...

2019.10.12.   


Az utolsó patkolókovács

Póda Erzsébet

Huber László patkolókovácsot, a Csallóközben, Erdőhátkarcsán kerestük fel. Aprócska műhelye pontosan úgy néz ki, mint amilyeneket már csak a falumúzeumokban láthatunk.

2018.4.5.    11


A függöny mögött

Tompa Orsolya

Az önvaló kifejezése mindenki számára mást jelent. Beszélgetés Zoltai Bea festőművésszel.

2017.10.7.    5


Pillanatnyi impressziók

Tompa Orsolya

„A fényképezőgép képeket örökít meg, de valójában a puszta képnél jóval többet rögzít.” Beszélgetés Szalay Mona fotográfussal.

2017.7.23.    64


Teológia és feminizmus

Tompa Orsolya

A teológia sokrétű és megosztja az embereket. A feminizmus is. Beszélgetés dr. Perintfalvi Ritával.

2017.4.21.    9