A biztonság a legfontosabb
Mondja a velem szemben álló törékeny, fiatal lány, aki mindössze huszonhárom éves, és Végh Leonórának hívják.
Ha nem tudnám, nem hinném el, hogy kőkemény katona, aki már Afganisztánt is megjárta. Ő Végh Leonóra, vagy ahogyan barátai hívják: Nóra. Az őrmester rég hozzászokott a rácsodálkozó emberekhez. Csak mosolyog, amikor azt kérdezem, miért pont a katonai pályát választotta.
– Nagyon fiatal, mindössze tíz éves voltam – mondja –, amikor eldöntöttem, hogy katona leszek. Igazából nem maradt meg bennem konkrét pillanat vagy élmény, de már gyerekként is kalandvágyó, akaratos, sportszerető voltam, ez befolyásolta a döntésemet. Jelentkeztem az Egri Lenkey János Honvéd Gimnáziumba. De akkor, erről a „katonás” világról semmit nem tudtam, ennek ellenére nem bántam meg egy percét se az elmúlt tíz évnek.
– Lövész vagy. Nem borzaszt a gondolat, hogy esetleg úgy hozza a sors, hogy embert kell ölnöd, még ha az ellenség is?
– Természetesen nem szívesen oltanám ki senki életét. De a biztonság a legfontosabb! Egy jogos fegyverhasználaton a saját és a társaim élete múlhat. Ezt soha nem szabad elfelejteni! Férfiak között dolgozom és meg kell állnom közöttük a helyem. Ez néha nehéz, főleg fizikailag, hiszen úgymond „nem vagyok velük egy súlycsoportban”. De ezt én választottam és próbálom a maximumot nyújtani.
– Éreztél-e valaha megkülönböztetést, azért mert nő vagy?
– Nem. Nem is fogok, ameddig látják a társaim, hogy nem várok el kitüntetett figyelmet, vagy előnyös megkülönböztetést, csak, mert nő vagyok. A szemükben katona vagyok.
– Afganisztán. Nem volt benned félelem, amikor odaértél? Mégiscsak egy háborús övezetről van szó.
– Természetesen tudtam, hogy egy nagyon veszélyes országba érkeztünk. De előtte itthon több hónapos felkészítésen kellett részt vennünk. Mindenféle szituációra felkészítettek minket, tudtuk mit vállalunk.
– Milyen volt egy átlagos afganisztáni nap?
– Napi feladatom a járőrözés volt, VIP személykísérés, konvojkísérés illetve a tábor őrzés-védelme. Persze ezek csak a leggyakrabban előforduló, fő feladataimat jelentik. A pihenést, kikapcsolódást számomra a sport jelentette. Volt kint egy profin felszerelt konditermünk ahová szinte minden nap lementem. Ez mellett volt internet szoba vagy könyvtár. Gyakran összeültünk a többiekkel egy jó kis beszélgetésre, remek társaság volt kint.
– Volt valamiféle kapcsolatod az ország lakóival? Főleg az érdekelne, hogy nőként milyennek láttad az ő életüket, kultúrájukat.
– Ott teljesen más életet élnek a nők, ami nekünk, európai szemmel nagyon furcsa és azt gondoljuk, hogy nem tudnánk így élni. De ez az ő kultúrájuk, amit tiszteletben kell tartani, így élnek már több ezer éve, nem fog egyik pillanatról a másikra megváltozni.
– Mi hiányzott kint a legjobban, vagy mi volt az, amit a legnehezebben viseltél el?
– Néha elviselhetetlen volt a nagy meleg, előfordult, hogy 50 Celsius fok volt, és mi több órán keresztül álltunk a betonon, talpig beöltözve. Ez bizony fárasztó volt és megterhelő,de végig kellett csinálni. A misszió végén éreztem, hogy már nagyon hiányzik az itthoni megszokott „életem”, hogy szabadon sétálhassak, a színek, a nyüzsgés... Az itthon barátaim és persze a családom.
– Apropó család! Hogyan viszonyulnak szüleid lányuk veszélyes foglalkozásához?
– Nem szóltak bele a döntésembe, természetesen nem örültek neki, de csak egy kérésük volt; ha bele vágok, csináljam is végig. Marasztalni nem próbáltak, tudták, ha menni akarok nem fognak tudni visszatartani.
– Most itthon vagy, de gondolom kalandvágyó természeted nem hagy majd sokáig nyugodni. Milyen jövőbeni tervek vannak születőben?
– Szeretnék misszióba menni akár Afganisztánba, akár Koszovóba. De, ha a közeljövőben nem sikerül, az se gond, hiszen az itthoni munkám sem unalmas. Rengeteg kiképzés és tanulnivaló vár még rám.
– Köszönöm a beszélgetést!
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Kotta nélkül
Interjú a szolnoki Erős Laurával, aki látáskárosultsága ellenére csodaszépen zenél, és sok minden mással is foglalkozik.
2022.8.8.
Katona vagyok!
Beszélgetés a francia idegenlégióban szolgált Maquet Ludovic-kal, akinek nemsokára megjelenik a légiós éveiről szóló könyve.
2022.7.27. 4
Élni kell!
Beszélgetés a budapesti Brjeska Dórával, aki megküzdött és küzd a rákkal, közben egy pillanatra sem veszítette el az életkedvét.
2022.7.10.
A cél a legjobb helyezés
Beszélgetés az érsekújvári Nagy Mária társastáncossal, aki egyre eredményesebb ebben a műfajban.
2022.7.3.
Aktívan tevékenykedni
Beszélgetés Víg Zsuzsannával, a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének jászsági területfelelősével.
2022.6.22.
Merjünk újat alkotni!
Beszélgetés a lakszakállasi Bajcsi Barnabással, aki matematika tanár, fociedző és egy különleges hobbija is van: a lepkegyűjtés.
2022.6.17.
Ketten a ketrecben
Beszélgetés a csilizradványi Vörös Alex ketrecharcossal küzdősportról, sikerekről, elszántságról, kitartásról.
2022.6.13.
Az álmok nem várhatnak
Beszélgetés a lakszakállasi Fekete Szilviával, aki a sport területéről váltott az éneklésre.
2022.6.1.
Csak egy kattintás az emlék
Beszélgetés a tehetséges dunaszerdahelyi Kovács Richárddal. fotózásról, emlékekről.
2022.5.25.
Koncentráció és fegyelem
Beszélgetés a komáromi Chytrá Zsanettel, aki a capoeira szerelmese.
2022.5.17.
A zumba az élete
Beszélgetés a lakszakállasi Öllős Karesszal, a legfiatalabb zumba-tehetséggel.
2022.5.13.