Landolás a virágzó sivatagban


Kabók Zita  2014.11.12. 3:45

Beszélgetés Mihácsi Teodóra légikisasszonnyal.

Mihácsi Teodóra (32) jelenleg Abu Dhabiban, az Egyesült Arab Emirátusokban él, ahol légi-utaskísérőként dolgozik. Dórit azonban nem kápráztatta el Abu Dhabi arab világa az égbe nyúló mecsetjeivel, felhőkarcolóival és palotáival. A pálmaligetek, a hűsítő szökőkutak és a mesterséges strandok élménye után is hazavágyik Magyarországra, egy zsúptetős parasztházikóba.

Hogy lesz a lányból, aki Ostffyasszonyfáról (Magyarország, Vas megye) származik, légi-utaskísérő egy ilyen távoli országban? Dóri egy közgazdasági érettségivel és egy informatikus oklevéllel először Angliába vette az irányt.


Kezdjük a pályafutásod elején! Angliában éltél pár évig, mielőtt felvételt nyertél az első légitársasághoz. Aztán egy másik országnak, Olaszországnak, pontosabban Szicíliának vágtál neki. Mesélj egy kicsit ezekről az évekről!

Három évig Manchesterben laktam, ahol egy kávézóban dolgoztam, emellett angolt tanultam. Majd elkezdtem informatikus-képzésre járni. A kávézóban előléptettek kisfőnöknek, de a munka már kezdett unalmassá válni, és az utazás mindig is vonzott, így megpályáztam egy légikísérő állást, ami aztán nem sikerült. Majd egy kisebb cégnél próbálkoztam, ahová feltettek, de ők csak Európán belül repülnek. Londonban volt a felvételi beszélgetés, sikeresen átmentem. Mikor el kellett dönteni, hol szeretnénk bázisolni, Angliát jelöltem be, de még Olaszországot is elvállaltam volna. Trapaniba helyeztek – először fogalmam sem volt, hogy az hol van. Így vezetett az utam Szicíliáig. Végül nem bántam meg, mert vettem egy kis autót, amivel utazgattam, körbejártam Szicíliát, közben sokat fotóztam. Három év után aztán ismét váltani akartam. Először Dubaiba, az Arab Emirátusok légitársaságához jelentkeztem, ahol a második kör után nem jutottam tovább. Pár hét múlva egy másik légitársaság tartott nyitott napokat Prágában. Ott megfeleltem minden teszten, és két hét múlva megkaptam a választ, hogy felvettek. Ez tavaly decemberben volt, és idén februárban ideköltöztem.

Honnan az ötlet, hogy légikisasszony legyél? Mi a vonzó ebben a pályában?

Az utazás: van egy listám, erre nagyon sok hely van feljegyezve, ahová el szeretnék jutni. Ezen kívül elkezdtem foglalkozni a fotózással is, ezért is vonzott.


Milyen szakmai elvárásoknak kell megfelelni, hogy valaki lég-iutaskísérő legyen? A közhiedelem szerint egy bizonyos magasság alatt nem vesznek fel senkit, nem viselhetsz szemüveget, és jó úszónak kell lenned. Ebből mi igaz?

Az előző légitársaságomnál feltétel volt az úszástudás. Volt medencés gyakorlat: ki kellett valakit menteni a vízből, ami nem volt egyszerű. A mostaninál ez már nem volt elvárás. Bele kellet ugrani mentőmellényben a vízbe, és felmászni a mentőcsónakra, ami elég magas, úgyhogy nagyon nehéz volt. Ez volt a vizsga egyik része. A testmagassággal kapcsolatban: sok cég meghatározza a minimum magasságot. A légitársaságomnál ilyen nem volt, csak egy csíkot kellett elérni a falon, akár lábujjhegyen is, de cipő nélkül. Például, aki alacsonyabb, de hosszabb a karja, ennek meg tud felelni. A lényeg, hogy a repülőgép típusától függően szükséges, hogy a fej feletti rekeszeket a légiutas-kísérők be tudják csukni. Vannak szemüveges lányok, akik nem bírják a kontaktlencsét. A cég azt szereti, ha a szemüvegesek lencsét viselnek, de orvosi igazolással megengedett a szemüveg is, úgyhogy ez nem hátrány. Számomra a felvétel az önéletrajzzal kezdődött, majd a vonalteszt következett (hogy elértük-e), aztán egy-két egyszerűbb kérdést tettek fel az önéletrajzzal kapcsolatban. Majd egy csoportos foglalkozáson vettünk részt. Be kellett mutatunk egymást pár mondatban angolul, majd egy angol nyelvtani tesztet kellett kitölteni. Akik megfeleltek, azok továbbjutottak a csoportos foglalkozásra. Százan kezdtünk és a legvégére húszan maradtunk. A csapatfeladatban különböző feladatokat kellett megoldanunk – azt figyelték, hogyan dolgozunk egy csoportban. Majd a legvégén jött az interjú maga. Engem főleg az előző munkahelyemről és a tapasztalatomról kérdeztek. Rá egy hétre már értesítettek, hogy felvettek.


Rengeteg lány álma, hogy kopogó cipőben, csinos egyenruhában sétálhasson végig a repülőtéren, és mindeközben felhívja magára az utasok figyelmét. Arról álmodoznak, hogy körbeutazzák majd a világot, pihennek a tengerparton, drága külföldi plázákban vásárolnak, és egzotikus szerelembe bonyolódnak. Azt azonban kevesebben tudatosítják, hogy állandóan repülni, mindig más hotelban megszállni nagyon fárasztó. Nem beszélve a folytonos időeltolódásról, amit a szervezet aligha bír megszokni. Erről mi a véleményed? Miben látod a szakma pozitív és negatív oldalát?

Két pozitív dolgot tudok mondani. Az anyagi részét, mivel a szállásért és az útiköltségért nem kell fizetni és versenyképes fizetést kapunk. A másik pozitívum az utazás azon része, hogy nagyon sok helyre eljutunk. Például most jöttem vissza Tokióból, ami az egyik álmom volt. De még sok hely van a listámon, amit ki kell pipálnom. A negatív oldala a szakmának határozottan az időeltolódás. Mert például lehet, hogy egyik héten Japánba megyek, ahol plusz kilenc óra van, aztán utána való héten meg Torontóba, ahol pedig mínusz kilenc. Ezt nagyon nehéz megszokni, az ott töltött idő nagyon kevés, általában 24 órától 52 óráig van a pihenőidő, ami nem elég arra, hogy átálljon a szervezet.

Ilyenkor hogyan osztod be az idődet?

Igyekszem minél több helyi nevezetességet megnézni, de előfordult már, hogy mire odaértünk, olyan fáradt lettem, hogy nem voltam képes semmire, muszáj volt pihennem. Ez egy fizikailag nagyon megterhelő munka. Abu Dhabiban élni nem egyszerű, ez nem Európa. Ötven fok feletti a hőmérséklet napközben, erdő és zöld környezet nincs, mindenhol csak sivatag. A barátokkal nagyon nehéz tartani a kapcsolatot, magánélet nemigen lehetséges a szigorú vallási követelmények miatt. Az arab kultúrának megfelelően például az a nő, aki házas, nem mutatkozhat férfival. Bár már elég sok a külföldi, de akkor is oda kell figyelni, mert ez egy nagyon konzervatív hely.


Sokan azt gondolják, hogy a légi-utaskísérőknek azon kívül, hogy üdvözlik az utasokat és ételt-italt kínálnak nekik, a repülőjáraton más dolguk nincs nagyon. Nem tudják, hogy egy repülőgépjárat indulása előtt mennyi biztonsági előírásnak kell megfelelni, és hogy ennek nagy részét ti ellenőrzitek.

Lehet, úgy tűnik, hogy mi csak felszolgáljuk az ételt. Ez azonban korántsem igaz. A járat indulása előtt nagyon sok a feladat. Például ellenőriznünk kell, hogy a tűzoltó-felszerelések megvannak-e, működőképesek-e az életmentő felszerelések, minden a helyén van-e. Ha minden rendben van, azt a kabinvezetővel tudatni kell. Aztán ellenőrizni kell a konyhát is, a konténereket is, hogy a takarítók nem hagytak-e ott véletlenül valamit, ami veszélyes lehet a járatra, figyelni kell, nem gyanús-e valami. Ha minden rendben van, csak akkor jöhetnek az utasok. A járaton minden időre történik: be kell mutatni a biztonsági előírásokat, ellenőrizni az ajtókat és az utasok biztonsági övét. A kiszolgálás is időre megy: tíz perccel felszállás után már készen kell lenni a megpakolt kocsikkal, úgyhogy még felszállás előtt el kell kezdeni a készülődést. Fontos követelmény, hogy az utasok úgy érezzék magukat, mintha hotelban lennének. Kedvesnek kell lennünk, ha például kimennek a mosdóba, a párnájukat fel kell frissíteni, ha végeztek az itallal és étellel, akkor azt elvenni tőlük. Folyamatosan lesni kell minden kívánságukat. Általában 400 utas van a fedélzeten és minimum számú légiutas-kísérővel repülünk, úgyhogy ezt nagyon nehéz teljesíteni. Leszállás után megint ellenőrizni kell a gépet, a bombaveszély miatt, és azt is, nem felejtettek-e ott valamit az utasok. Ha vészhelyzet van a fedélzeten, azzal is nekünk kell foglalkoznunk. Például, ha egy utas rosszul van, vagy tűz üt ki.

A gép indulása előtt mikor kell megjelennetek?

A repülőgép indulása előtt három órával indulok el otthonról. A reptéren van egy elosztás, ami szerint, miután lehúztam az igazolványomat a gépnél, kiírja, hogy milyen járatot viszek. Minden dokumentumot ellenőrizni kell, nem járt-e le. Úgy, mint a repülőigazolvány, az oltásigazolás, az útlevél stb. Utána van két kérdés, egy biztonsági és egy elsősegélyes, amire válaszolni kell. Ha nem tudunk válaszolni, akkor be kell menni az irodába, ott további kérdéseket tesznek fel, és ha azokra sem tudunk válaszolni, akkor aznap nem repülhetünk. Egyszer volt, hogy nem jó választ adtam, de aztán az irodában már megfeleltem.


Volt már nehéz helyzeted repülés közben? Mondjuk veszélybe került a repülőgép, vagy egy problémás utassal kellett „megküzdened”?

Volt már olyan esetem, amikor az utas nem lélegzett. Ült a székén, és a mellette lévő utas vette észre, hogy furcsa hörgő hangot ad ki. A feje hátrahajlott, alvás közben hányt, és az elzárta a légutakat. Az oldalára kellett fektetni, kitisztítani a légutakat, oxigént adni és újraéleszteni. Ezt én csináltam a kabinvezetővel együtt. Nagyon rázós volt. Szerencsére minden rendbe jött. Az ájulás is mindennapos. Az utasok gyakran fáradtak és a nyomás hatására rosszul lesznek. Kevés a hely a repülőgépen. Ilyen esetben a földről érkezik utasítás: van egy kórház, ahonnan az orvosok tanácsokkal látnak el bennünket, ők segítenek, hogy mi a teendő ilyen esetekben.

Milyen nemzetiségű kollégáid, kolléganőid vannak, milyen a kapcsolatod velük?

A mostani munkaadóm szinte minden országban rendez nyílt napokat, mert nemzetközi csapatot szeretne kiépíteni. Sokszor, ha egy műszakban tizenketten vagyunk, akkor 12 különböző nyelvet beszélünk. Sajnos, mivel nagyon sokan vagyunk, eddig 8 hónap alatt csak egyszer repültem ugyanazzal az emberrel. A lakásban ketten lakunk. A volt csoporttársammal vagyok jóban, a beosztás miatt azonban ritkán tudunk találkozni. Van itt pár magyar, akiket nemrég ismertem meg, de nagyon ritkán tudunk közös programot szervezni.

Milyen országokba repülsz, milyen helyeken jártál és melyik világrész a kedvenced?

Vietnam és Japán a kedvencem. Lehet, hogy azért, mert olyan vadregényes és őszinte hely. Az odautazó az ország valódi arcát is láthatja, nemcsak a művileg megépített várost a felhőkarcolókkal. Vietnamban voltam egy egynapos kiránduláson: elvittek bennünket két órára a fővárostól. Fantasztikus élmény volt egy kis faluban helyiekkel találkozni és megkóstolni az ő ételeiket. Egyébként valamennyi kontinensre repülünk, Brazíliától Torontón át Dél-Afrikáig. Most megyek Nigériába, aminek annyira nem örülök. De voltam már Japánban, Indiában, Ausztráliában, a Fülöp-szigeteken, Moszkvában, egész Európában, és hamarosan lesz Bécsbe is járatunk.


Más-más nemzetiségű utassal találkozol nap, mint nap. Vannak-e észrevehető kulturális különbségek közöttük?

Vannak kedvenc és kevésbé kedvenc utasok. Például, ahhoz, hogy valaki japán utasokat szállító gépen dolgozhasson, el kell végezni egy külön tréninget. Azért, mert Japánban a szolgáltatások rendkívül magas színvonalúak, szinte királyként tisztelik a vásárlókat. Ez oda-vissza működik: nekünk is nagyon kell tisztelni az utasokat, de ők is nagyon tisztelnek bennünket, és rendkívül udvariasan megköszönnek mindent. A japán járat egy álomjárat. Ritkán hívnak bennünket a hívógombbal, inkább hátrajönnek és kérnek ezt-azt. Nagyon szeretem az európai járatokat is, általában ezekre is ez jellemző. A legfurcsábbak a kínai és az indiai utasok. Valószínűleg a nyelvi nehézségek miatt is. Mert sokan nem utaztak még repülőn, vagy nem láttak még vécét. Felállnak, amikor nem szabadna, amikor turbulencia van például, és az nagyon veszélyes.

Tudsz-e magánéletet kialakítani e mellett a munka mellett?

Jó lenne, ha lenne barátom, de ez nem egyszerű. Itt Abu-Dhabiban meg pláne nem. Egyszer-kétszer voltam szórakozni, itt azonban elsősorban helyiek vannak. Nem hiszem, hogy ez az a hely, ahol majd megtalálom az igazit.


Beszéljünk egy kicsit a hobbidról, a fényképezésről, ami talán annyira már nem is hobbi, inkább egy második szakma számodra! Mikor és miért kezdtél el fényképezni? Több kiállításod is volt otthon és külföldön. Hogyan jött az ötlet, a felkérés, milyen volt a visszhang?

Szicíliában kezdtem el komolyabban foglalkozni a fotózással, mert ott télen kevés járatot indítanak, és sok volt a szabadidőm. Tanulgattam és gyakoroltam. Szicília érdekes hely, természetközeli. Nekem ez különösképpen tetszett. Itt majdnem három évet töltöttem. Tovább akartam lépni, mert a fizetés sem volt jó, és a fotózás miatt is szerettem volna világot látni. Akkor még nem tudtam utazgatni, mert oda-vissza járt a repülő, amin dolgoztam, és 25 perc alatt meg kellett fordítani a gépet. Eddig négy kiállításom volt. Az első Ausztriában került megrendezésre, az egyik ismerősömön keresztül, egy magyar faluban. Ezután Sárváron is sikerült megrendezni egyet, majd miután felraktam pár képet az Internetre a kiállításról, az egyik főnök kollégám, aki foglalkozik kulturális témákkal is, segített abban, hogy Szicíliában is megjelenjenek a fotóim. Az esemény egy borkóstolóval volt összekötve és nagyon jól sikerült. Több, mint száz vendég érkezett. Negyven képet állítottam ki és mindet eladtam, még magyar vásárlóm is akadt. Ezután már láncszerűen jöttek a felkérések, azóta már Celldömölkön is volt egy kiállításom.

Szerinted milyen jellembeli tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy valaki helytálljon egy idegen országban, és olyan nem mindennapi hivatásnak hódoljon, mint te?

Sok-sok pozitív energia kell, kitartás, mosoly, és biztos családi háttér, akik segítenek akár skype-on keresztül, ha kell. Nagyrészt lemondás is persze, mert sokszor jönnek a pofonok, de utána fel kell állni, és megvalósítani a B tervet az A helyett. Igyekszem a pozitív dolgokra koncentrálni, és ha valami nem sikerül, bízok abban, hogy majd jön egy másik lehetőség. Szerintem igaz a mondás, hogy ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik. A családom támogatása számomra rendkívül fontos, anyukámmal minden nap beszélek, és a többi családtagommal is gyakran.


Meddig dolgozhatsz légikísérőként? Előfordulhat, hogy pár év után „kiég” az ember, és már nem bírja folytatni? Mik a terveid?

Sokan már több, mint tíz éve végzik ezt a munkát. Ha az ember tíz évig repül, akkor már nyugdíjkorkedvezményt is kap. Öt év repülés után már nem lehet szervet adományozni, tehát nem olyan kecsegtető ezt a szakmát hosszú távon folytatni. Aki szeret utazni, annak viszont nincs megállás. Én is nagyon szeretek világot látni, viszont tudom, hogy fizikailag megerőltető ez a munka. Nem akarok 40-50 éves koromra olyan állapotba kerülni, hogy ne tudjak járni, mivel a sok repülés megviseli a szervezetet. Terveim szerint még két évig folytatnám: összesen hat év bőven elég lesz. Ezen kívül szeretnék már közel lenni a családomhoz is, mivel hét éve dolgozom külföldön. Otthonról nagyon hiányoznak a tipikus magyar fesztiválok. Nemrég például, mikor hazamentem, a családommal ellátogattunk egy gesztenyefesztiválra, ami rendkívül feltöltött. Imádom a tradicionális vásárokat, ahol hazai készítésű tárgyakat lehet vásárolni. A parasztházak jelentik számomra az otthont. Ez a tervem is, hogy otthon vegyek egy zsúptetős parasztházat, közel az osztrák határhoz, Szombathely környékén. Álmom, hogy Ausztriában nyissak egy fotóstúdiót. Tudom, nem lesz egyszerű, mert először ki kell alakítanom egy vendégkört, és a német nyelvet is gyakorolni kell.

Fotók:
1. Mihácsi Teodóra, önarckép
2. A tengerparton Abu Dhabiban
3. A Csodák kertje Abu Dhabiban
4. Szicíliában (Segesta)
5. A légitársaság csapatában (középső sor, balról az első Mihácsi Teodóra)
6. Csodálatos Vietnam
7. A celldömölki fotókiállításon
8. A türelmes róka (Szicília, Segesta)
Mihácsi Teodóra felvételei



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Középpontban a közösség

Zana Anita

Beszélgetés Musitzné Pál Renátával, aki korábban látássérülten is önkéntes munkát végzett.

2024.3.4.   


Lassan minden a helyére kerül

Zana Anita

Beszélgetés Horenka Erika látássérült írónővel.

2024.2.25.  1   


„A világ változik, a vers örök”

Zana Anita

Riportalanyunk, Zajcsek Norbert, a látássérültekből álló amatőr színtársulat, a Varázsszínpad, tagja volt hét éven át. Az Egyesület rendezvényein általában szavalni szokott.

2024.2.8.   


„A helyemen vagyok”

Zana Anita

Interjú Kovácsné Mendler Annamáriával, aki klienskoordinátorként dolgozik, s mindezt fehérbottal teszi.

2024.2.2.   


Én ilyen vagyok

Póda Erzsébet

Az tegnap.ma irodalmi díj egyikét az idén Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaság titkára kapta. Ez alkalommal készítettünk vele egy villáminterjút.

2023.12.6.   


Soha nem szabad feladni!

Póda Erzsébet

Villáminterjú a világhírű magyar vadásszal, vadászíróval, természetvédővel, Hídvégi Bélával, aki több rangos díjat elnyert már tevékenysége elismeréseként.

2023.9.28.   


Katona vagyok!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a francia idegenlégióban szolgált Maquet Ludovic-kal, akinek nemsokára megjelenik a légiós éveiről szóló könyve.

2023.7.27.  9   


Sosem unatkozom

Zana Anita

Beszélgetés Vígh Erikával, Vígh Éva lányával, aki a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének egyik meghatározó alakja volt.

2023.3.5.   


Krónikus bőrbetegség és a stressz

Vona Ildikó

Beszélgetés dr. Szalai Zsuzsanna gyermekbőrgyógyásszal a különböző bőrbetegségek gyógyításáról.

2023.2.21.   


Az önkéntességtől az elnöki székig

Zana Anita

Villáminterjú a Pro Caritate díjas Pestiné Pető Máriával.

2023.1.31.   


Az iskolán túl

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a tardoskeddi Benkő Timea pedagógus-íróval.

2022.10.19.   


Kapcsolatok hálójában

Zana Anita

Beszélgetés a Szolnokon élő Baranyi Miks Máriával, aki látássérültként dolgozik a könyvtáros szakmában.

2022.10.2.