Lángot adok, add tovább!


Póda Erzsébet  2020.6.25. 14:25

Beszélgetés a dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár nyugalmazott könyvtárosnőjével, a mindig aktív Vojtek Mártával.

Egy csallóközi kis faluban, Tanyon született, ahogy ő mondja: „egy végtelenül tisztességes, becsületes családba”. Nővér szeretett volna lenni, a sors viszont úgy hozta, hogy a tudás és a lélek gondozását, ápolását kapta feladatul. Vojtek Mártát szinte mindenki ismeri Dunaszerdahelyen, hiszen gyakran megfordult a helyi iskolák diákjai körében. Hosszú évekig a Csallóközi Könyvtárban dolgozott, nemrég vonult nyugdíjba, de azóta sem tétlenkedéssel telnek a napjai. A karantén ugyan őt is a négy fal közé zárta, azonban nem esett kétségbe, hiszen nagyszerűen kezeli a modernkori eszközöket, így továbbra is azzal foglalkozhat, amit a legjobban szeret: könyvekkel, irodalommal, olvasással.


Honnan vezetett az útja a Csallóközi Könyvtárba?

Annak ellenére, hogy az alapiskola első néhány évét összevont osztályban végeztem, mindent megtanultunk, amit kellett. Jó alapokkal indultam tovább. Sajnos, abban a környezetben és időben az olvasáson kívül nem volt semmiféle lehetőség művelődésre, képzésre, így ezt használtam ki. Amíg nem tudtam olvasni, a szüleim olvastak, meséltek nekem, később már egyedül, amihez épp hozzájutottam. Az első önállóan elolvasott könyvem, emlékszem, a János vitéz volt. Az alapiskola elvégzése után egészségügyi szakközépiskolába jelentkeztem, nővér szerettem volna lenni. Helyhiány miatt nem vettek fel. Úgy éreztem, életem legnagyobb tragédiáját élem meg… Kénytelen voltam gimnáziumba menni, azzal az elhatározással, hogy érettségi után újra megpróbálom. A sors azonban másképp határozott. Munkába álltam, és a legjobb helyre kerültem: a dunaszerdahelyi könyvtárba! Kinyílt előttem a világ, kiteljesedett az életem. Itt szereztem gyakorlatot, majd munka mellett elvégeztem a könyvtáros szakot. Ezt követően kerek tíz évet Ekecsen, a falu könyvtárában töltöttem. Nagyon szép évek voltak, szeretettel gondolok vissza az ott megismert emberekre. Kialakult egy baráti társaság, jöttek-mentek az olvasók, gyerekek, felnőttek egyaránt. Néha nem is olvasni, könyvet kölcsönözni, hanem csak beszélgetni. ‎Tíz év után újra visszatértem a dunaszerdahelyi könyvtárba, és a kölcsönzés mellett, író-olvasó találkozókat, egy-egy elolvasott könyv után beszélgetéseket, könyvvitákat, vetélkedőket szerveztem. Hosszú éveken keresztül jártam egyik iskolából a másikba, osztályról osztályra: úgynevezett mesedélelőttöket tartani, ahol szó szerint egész délelőtt meséltem a gyerekeknek. Egy „mesehallgató baba” mindig elkísér ezekre a délelőttökre, akit az asztal sarkára ültetek, hogy példát mutasson a gyerekeknek és olyan csendben hallgassák a mesét, mint a baba. Ezt a tevékenységet még most is folytatom, igaz, ritkábban, de ha hívnak, szívesen megyek. Időnként a dunaszerdahelyi kórház gyermekosztályán is mesélünk néhányan a kis betegeknek, hogy ezzel is elősegítsük a gyógyulást. Ez a kezdeményezés Komáromból indult és azonnal jelentkeztem önkéntes meseolvasónak. Sajnos ez az utóbbi időben az ismert okok miatt szünetel, de amint lehet, újra megyünk, hogy ezzel is megkönnyítsük az ottlétet.


A könyvtári életet „élővé, nyüzsgővé” varázsolta. Rendszeresen szervezett találkozókat az iskolák, gyerekek számára, amelyekkel a pályaválasztást segítette. Milyen megfontolásból kezdte ezt a tevékenységet, és miszerint választotta ki a meghívott vendégeket?

Ahhoz, hogy a könyvtári élet élő, nyüzsgő legyen, nemcsak a gyerekekre, hanem a pedagógusokra is szükség van. Hogy igényeljék az ilyen foglalkozást, hogy be merjenek engedni az osztályba engem, és ne sajnálják azt az időt, hogy a tanulás helyett mással töltjük azt. Bár ez is tanulás, csak más formában. Mivel nem vagyok, voltam pedagógus, akaratlanul is sok segítséget kaptam tőlük, míg megtanultam, hogyan közelítsek a gyerekek felé, hogyan lehet fegyelmet tartani, hogy legyen értelme, amiért ott vagyok. Igyekeztem a gyerekeket bevonni a mesébe, megkérdezni mit gondolnak, most vajon mi történik. Utána pedig megdicsérni az ügyes válaszadókat, nem kinevetni, rászólni arra, aki éppen nem megfelelőt mondott... Először mindig a pedagógusokkal egyeztettünk, kire vagy éppen mire volna igény, kit hívjunk meg vendégnek az iskolába. Néha több név is felvetődött, és attól is függött, hogy akit meghívtunk, mennyire ért rá, mennyire volt készséges. Honnan kapta az irodalom és a művészet iránti szeretetét, rajongását? Nehéz erre válaszolni, mert, ahogy említettem, az én gyerekkoromban nem volt művelődésre túl sok lehetőség. Csupán olvasni, rádiót hallgatni, beszélgetni egymással és játszani a szabadban. Csak a későbbi években lett lehetőségem moziba, színházba menni.

Mivel tölti a legszívesebben az idejét? Gondolom, olvasással…

Természetesen megmaradt az olvasás. Nagyon szeretem a klasszikusokat, de a mai írókat is szívesen fellapozom. Annak idején rengeteget kötöttem a lányomnak, ezzel már nem foglalkozom. Irodalmi estek, kiállítások és néha egy-egy színházlátogatás – ezekkel töltöm a legszívesebben az időmet.

Mit jelentett a nyugdíjba vonulás ez után a rendkívül tevékeny időszak után?

Kezdetben újdonságnak hatott, azt hittem, rengeteg időm lesz. Szerencsére ez nem adatott meg, mindig időhiányban szenvedek. Állandóan jövök-megyek.


Mivel foglalkozik most, és mik a tervei?

Negyvennégy év munkaviszony után nyugdíjba mentem, de a tevékenységemet tovább folytatom az internet segítségével, a közösségi oldalon, a Gondola Kulturális Magazin oldalán. Thamássy Nagy Géza (TNG) kérésére kerültem ide, kezdetben olvasószerkesztőnek, amit még most is végzek. Gyakran kijelentettem, hogy nekem van itt a legjobb dolgom, mert a többiek írnak, én csak olvasok. Idővel azonban megváltozott a helyzet, mivel beléptem alkotó szerkesztőnek, és immár több rovatot gondozok. Felvetődött az ötlet, hogy kutassunk fel magyar gyökerekkel bíró művészeket, néha meglepetésként – hisz a nevükből adódóan már nem is gondolnánk erre. Nem is hinnénk, milyen sokan vannak! Így született meg a „Magyar gyökerekből” című rovat. Van egy meserovat is, a „Mese, mese, mátka”. Ehhez egy csodálatos véletlen folytán jutottam és nem teszek mást „csak ülök és mesélek”. A „Határon is túl” rovatba a nem Magyarországon élő, viszont a magyar nyelvet megőrző, ápoló művészeket, magyar nyelven író-verselő személyeket keressük és mutatjuk be. Az a megtiszteltetés ért, hogy én szerkeszthetem. Remélem, méltóképpen! Hasonló a „Kézművészet – kész művészet” rovat, melyben kézművességgel foglalkozókat mutatunk be. Hozzám tartozik még a „Hét verse” és a „Történetek innen-onnan”. Nem unatkozom, mert ez sok időt lefoglal, viszont nagy örömmel teszem, és túlzás nélkül mondhatom, aránylag szép sikerrel.

Nagyon sokat dolgozott a fiatalokkal, sokakkal szerettette meg az olvasást, és az említett iskolai találkozók által megnyitotta számukra a világot, vagy szélesítette a látókörüket. Hogyan látja a mai gyerekek helyzetét? Mi az, amit a fiataloknak üzen?

Egész életemben ezt a munkát végeztem, mely nem is munka, inkább szórakozás, kikapcsolódás, pihenés, és nem utolsósorban, művelődés volt számomra. Sajnos, a technika fejlődésével minden megváltozott. Hozott sok új dolgot, meg is könnyítette a munkát, viszont negatív hatása is volt, van. Én mégis bízom benne, ha rávezetjük a gyerekeket, fiatalokat az olvasásra, felhívjuk a figyelmüket egy-egy versre, novellára, idővel rácsodálkoznak, mennyi szépség van benne. Ezért kell a kisgyereknek minél többet olvasni, ezen a téren is foglalkozni vele. Hiszem, hogy az utánam következő generációnak is át tudom, tudtam adni és viszik tovább, ahogy Reményik Sándor is írja Öröktűz című versében: „Egy lángot adok, ápold, add tovább!”

Ugróczky István felvételei

Írásunk a Csallóköz hetilap cikke alapján készült.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Kézművesek karanténban

Tilajcsík Dóra

Milyen most kézművesként tevékenykedni? Erről kérdeztük az érintetteket. (Megszólal Petro Veronika, Fekete Dóra, Nagy Tímea és Sántha Patasi Gabriella.)

2020.5.8.   


Türelemből jeles

Tilajcsík Dóra

Mayer Ingrid szappanjai nem csupán a külsőnket szépítik meg, de a belsőnk is kivirágzik.

2020.3.14.   


A házasságtörés a házassággal egyidős

Tilajcsík Dóra

"Lehet, hogy jobban tudunk róla harsányan, vulgárisan vagy csipkelődve diskurálni, de komolyan még mindig nem." Beszélgetés Hevesi Kriszta szexuálpszichológussal.

2020.2.21.   


Csodák is léteznek

Póda Erzsébet

Beszélgetés Nagy Gáborral, aki "nővérként" dolgozik a dunaszerdahelyi kórházban.

2020.1.20.   


Ősi ritmusok felsőfokon

Kovács Márta

Ősi ritmusok, archaikus dallamok, impulzív előadásmód – ezek jellemzik a leginkább a 2019 februárjában alakult felvidéki Varkocs együttest.

2019.12.16.   


A babasuttogó

Tilajcsík Dóra

Hogy mi munka, türelem és szeretet áll a babafotózás mögött, arról a fotós tud igazán mesélni. A pódatejedi Csóka Csillát méltán nevezik babasuttogónak.

2019.11.12.   


Fűben-fában orvosság

Tilajcsík Dóra

Bizonyára egyikünk számára sem ismeretlen az a helyzet, amikor kisgyermekként egy újabb megfázással küszködve elcipeltek minket a doktorhoz...

2019.10.12.   


Az utolsó patkolókovács

Póda Erzsébet

Huber László patkolókovácsot, a Csallóközben, Erdőhátkarcsán kerestük fel. Aprócska műhelye pontosan úgy néz ki, mint amilyeneket már csak a falumúzeumokban láthatunk.

2018.4.5.    11


A függöny mögött

Tompa Orsolya

Az önvaló kifejezése mindenki számára mást jelent. Beszélgetés Zoltai Bea festőművésszel.

2017.10.7.    5


Pillanatnyi impressziók

Tompa Orsolya

„A fényképezőgép képeket örökít meg, de valójában a puszta képnél jóval többet rögzít.” Beszélgetés Szalay Mona fotográfussal.

2017.7.23.    64


Teológia és feminizmus

Tompa Orsolya

A teológia sokrétű és megosztja az embereket. A feminizmus is. Beszélgetés dr. Perintfalvi Ritával.

2017.4.21.    9


Örülni minden apróságnak

Póda Erzsébet

"Megtanultam, hogy nem szabad siránkozni. Megtanultam kimondani, ha valami bánt, vagy nem értek egyet valamivel." Beszélgetés Fabó Máriával, a Komáromi Jókai Színház marketingvezetőjével, a Szakképző és Felnőttképzési Intézet igazgatójával.

2016.8.8.    88