A hormonrendszer egyensúlytalansága (3)


Dr. Tóth Erzsébet, orvos  2013.1.18. 6:15

Említettük a mesterséges hormonokat, melyek az ivóvízben találhatók...

A jobb megértés kedvéért néhány gondolat erejéig visszatérek a múltkor tárgyalt xenoösztrogénekhez. Említettük a mesterséges hormonokat, melyek az ivóvízben találhatók. Ezek mennyiségét csökkenthetjük a megfelelően kiválasztott csapra szerelhető filterekkel. A víz klórtartalmát pedig forralással. Használjunk klór nélküli tisztító- és fehérítőszereket. Klórt tartalmaz a fehérített toalettpapír, vagy az intimbetét. Ha lehet, ezek közül is válasszuk a kevéssé fehér vagy klórmentes változatot. Figyelem: a nyálkahártyákon, bőrön át ennek a méregnek a felszívódása jobb és hatásosabb.

Említettük a parabéneket. Ha elolvassuk a kozmetikumok összetételét, bőven találunk krémeket, melyek különböző parabéneket tartalmaznak. Egy időben a média sokat foglalkozott a dioxinnal. A dioxin szintén ösztrogén hatású méreg. A vegyiparban, melléktermékként, a klór égésekor keletkezik, és ezt intim termékek fehérítésére használják. Áthatol a placentán (méhlepény), tehát mérgezi a magzatot is. Gyakran kimutatható petefészekcisztákban és melldaganatokban. Vigyázat az intimbetétekkel, főleg a tamponokkal, a nyálkahártya nagyon jó felszívóképessége miatt. Klórszármazék még a heptaklór, a rovarirtó szerek alkotórésze. A lakásban használt rovarirtó szereket használjuk mindig megfontoltan, és a használt után a tökéletes szellőztetés kötelező. A rovarirtó szerek más veszélyes vegyszereket is tartalmaznak, ezért az óvatosság és a biztonsági előírások betartása minden esetben nagyon fontos.

A nap szerelmesei a napozókrém használatánál ne csak a parabénekre, de az úgynevezett 4 metil-benzidilénre is ügyeljenek. Szintén hormonhatású szer. Ez a vegyszer az USA-ban már be van tiltva, de az EU országaiban engedélyezett a használata. Az élelmiszerekben használatos E320 és E127 vegyszereknek, vagy az E310 élelmiszerben és kozmetikumban avasodás-gátlónak használt anyagoknak szintén kimutatott hormonhatásuk van.

Folytassuk a PET vizes palackokkal! DEHP a neve a PVC-ben található legveszélyesebb lágyítószernek. Ettől a vegyi anyagtól lesz a vizes palack díszes. Használjunk inkább egyszerűbbet, és semmiképp ne tegyük ki magasabb hőmérsékletnek. Ne hordjuk az autó csomagterében, ahol bármikor felmelegedhet és a meleg hatására kimosódott vegyszerek belekerülnek a vízbe. A festékek acetonja, a fa konzerváló anyaga is hormonhatású. Veszélyes vegyszereket tartalmaznak továbbá a hajfestékek, körömlakkok, bőrbarnító krémek. Használatukat, amennyire tudjuk, korlátozzuk. Ha van férfi olvasó, aki eddig velem tartott, kérem, ne hagyja abba az olvasást, mert ezek a hormonhatású, női hormonokat utánzó vegyszerek a férfiakra is ugyanúgy hatnak, mint a nőkre!

Milyen esetekben gondoljunk hormon-egyensúlytalanságra?

A hormonális egyensúlytalanság tünetei a lányoknál az első havi vérzés megjelenésével jelentkezhetnek. Gyanakodhatunk, ha a havi vérzés túl korán, 9-11 éves korban érkezik. Természetesen a tünetek később is, bármikor előfordulhatnak. Lányoknál, fiatal nőknél a leggyakoribb az ingerlékenység, fejfájás, depressziós tünetek, hangulatváltozások, hajhullás, pattanások, mellfeszülés, alhasi és keresztcsonti fájdalmak, kedvtelenség, fájdalmas menstruáció. Súlyosabb esetekben meddőség, a mell fibrocisztás elváltozásai (mellcsomók), petefészekciszták, endometriózis (amikor a méh nyálkahártyája átnő a hasüregbe, rosszabb esetben a húgyhólyagba, bélbe, állandó fájdalmakat okozva), lassú anyagcsere, édesség utáni vágyódás, miómák megjelenése.

Vagy a változókorral, mely szintén lehet túl korai, 30-35 év táján. Ilyenkor a fiatalkori problémák még fokozódnak, kialakul a depresszió, és a kezelhetetlen fejfájások. A tüneteket fokozhatják a hőhullámok, éjjeli izzadás, a ciklusok felborulása, erős vérzések, hüvelyszárazság, alacsony libidó, indokolatlan súlygyarapodás, csontritkulás, kéz- és lábduzzanat, száraz nyálkahártyák, száraz bőr. Itt hívom fel nőtársaim figyelmét, hogy a vérből végzett hormonvizsgálat az esetek túlnyomó részénél normál tartományban lesz. A vérvizsgálat általában a ciklus 3. napja körül történik, és az ilyenkor mért normál értékekből még nem következik, hogy peteéréskor, vagy az utána való héten és a vérzés előtti napokban is egyensúlyban volt hormontermelődésünk. A pontosabb feltérképezés szempontjából a cikluson belül több vérvételre lenne szükség.

A hormonvizsgálatok aránylag drága tesztek, a biztosítók nem támogatják a gyakori vérvételeket. Ráadásul nem is minden ciklus egyforma. Egy normális ciklust több patológiás ciklus követhet. Szerencsére a laboratóriumi vizsgálatokat mellőzni tudjuk, mert a tünetekből egyértelműen meg lehet határozni a hormon-egyensúlytalanságot vagy az ösztrogén túltengést.

Mi az ösztrogén dominancia, vagyis az ösztrogén túlsúly?

A női ciklusok körüli összes problémát, a terhességgel, változókorral együtt járó panaszokat a hormonális egyensúlytalanság okozza. Az orvosok a leggyakrabban ösztrogén hiányra gondolnak. A progeszteront (sárgatest hormont) gyakran háttérbe szorítják. Holott a leggyakrabban a progeszteronhiány és ösztrogén túltengés esetével állunk szemben. Az ösztrogén általában bőségesen áll rendelkezésünkre, ha más formában nem, akkor az akaratlanul magunkhoz vett mesterséges ösztrogének vagy xenoösztrogének formájában. A nők sok esetben szívesebben szednek természetes ösztrogén hatású szereket, mint a szójakivonat, a cickafark-, komló-, gránátalmakivonat stb. Csodák csodájára átmenetileg jobban is érzik tőlük magukat. Mi a magyarázata annak, hogy ösztrogén túlsúlyos esetekben segít a természetes ösztrogén? A természetes ösztrogének jobban felveszik a versenyt a sejteken lévő érzékelőkkel, mint a saját ösztrogéneink. Ezáltal kiközösítik a xenoösztrogéneket a sejtek érzékelőiről, és a sejt igazi ösztrogén információt kap. Hasonló a helyzet a mesterségesen előállított progeszteronnal és a gyógynövényből előállított progeszteronnal. Ha az orvos felismeri, hogy a beteg panaszainak hátterében ösztrogén túlsúly áll, és progeszteronnal kezeli, sajnos a hatás itt is sok esetben elmarad. A mesterségesen előállított progeszteron nem tudja kiegyensúlyozni az ösztrogén túlsúlyos szervezetet.

Hogyan alakul ki az ösztrogén dominanacia a nőknél?

A nőknél a petefészekben nem termelődik elégséges progeszteron, a progeszteron és ösztrogének kiegészítő hormonjai. Hormonegyensúlynál az ösztrogénnek és a progeszteronnak megfelelő arányban kell lennie egymáshoz viszonyítva. Ennek következtében a hormonok harmonikus egyensúlyban vannak. A szervezet az egyensúlytalanságban majdnem mindig ösztrogén túlsúlyos. Az ösztrogén túlsúlyt erősítik az írásaimban korábban tárgyalt faktorok (mesterséges ösztrogének, ösztrogén hatású vegyszerek, vitaminhiány, stressz, kimerültség), és a tény, hogy a szervezet magzati korától ösztrogén túlsúlyos környezetben van.

Hogy alakul ki az ösztrogén dominancia a férfiaknál?

A progeszteron nem nemi hormon. A férfiak mellékveséje is termeli, kisebb mennyiségben, mint a nőké. A progeszteron szintje a férfiaknál 60-70 éves korig nagyjából azonos. Ösztrogén is termelődik a férfiakban is, a mellékvesékben, herékben, zsírszövetekben, de ez is sokkal kisebb mennyiségben mint a nőknél. Sőt, a tesztoszteron egy része is ösztrogénné alakulhat át. Ha az ösztrogénszint a férfiaknál túl magas, kialakulhat az ösztrogén dominancia. Ez az egyensúlytalanság kialakulhat belső vagy külső okok miatt, mint például a táplálékban, vagy a sörben található sok ösztrogén (komló) miatt, vagy a környezetükben található ösztrogén hatású vegyszerek miatt. A férfi ösztrogéndominancia tünetei például a mell növekedése, a kerek has, a fejtetői kopaszodás, a csökkent bajusznövekedés. A férfiaknál a tesztoszeron képes az ösztrogénekkel szemben hatni. Figyelem: a progeszteronhiányos környezetben a tesztoszteron ártalmas dihidrotesztoszteronná alakul.
A férfiak ösztrogéntúlsúlyos betegségeire később még visszatérek.

Az ösztrogén dominanciának nagyon szerteágazóak a tünetei. Ezek megjelenthetnek mint nőgyógyászati betegségek. Lehetnek lelki tünetek: ingerlékenység, hangulatváltozások, depresszió, félelmek, nyugtalanság. Neurológiai tünetek: fejfájás-migrén, koncentrációs zavarok, álmatlanság, szédülés, emlékezési zavarok.
A szaporodószervek betegségei: mellfeszülés, mellcsomók, csökkent szexuális vágy, tüszőrepedés nélküli ciklusok, erős menstruációs vérzések, hosszan elnyúló vérzések, rövid menstruációs ciklusok, petefészekciszták, miómák, endometriózis, terméketlenség.
Más hormonok zavarai: pajzsmirigy alulműködés, alacsony vércukorszint, vércukorszint szabályzási problémák, mellékvese hormonzavarai.
Anyagcserezavarok: lassú anyagcsere, indokolatlan súlygyarapodás, teltség érzés, édesség utáni mohó vágy, megnövekedett hasi zsírszövet.
Szív és érrendszeri panaszok: vízvisszatartás, kéz-, lábduzzanat, hideg kezek, hideg lábak, magas vérnyomás, embóliás betegségekre való hajlam.
Bőrproblémák: száraz bőr, száraz szemek, száraz nyálkahártyák, bőrkiütések, hajhullás, bajusznövekedés nőknél. A száraz nyálkahártyák rengeteg más problémát is vonzanak maguk után: emésztőrendszeri problémákat, felszívódási problémákat, visszatérő húgyúti és légúti fertőzéseket, stb.
Mozgásszervi bajok: csontritkulás, ízületi panaszok.
Rák: mellrák, méhnyálkahártya-rák, petefészek-rák.
Egyéb tünetek: kimerültség, megnövekedett véralvadási idő, allergiára való hajlam, epehólyag zavarai, felgyorsult öregedés.

A következő részben a betegségek részletes ismertetése és a kezelés módjai kerülnek sorra.

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Anyagcsere problémák (7)

Dr. Tóth Erzsébet, orvos

A hormonrendszer egyes szervei, az idegrendszer és a többi szervünk szövevényes, bonyolult rendszert alkotnak.

2013.5.17.   


A hormon-egyensúlytalanság tünetei (6)

Dr. Tóth Erzsébet, orvos

Szervezetünket három irányítórendszer irányítja: az idegrendszer, az immunrendszer, a hormonrendszer. (A fogyás és hízás okai)

2013.5.3.  1   


A hormon-egyensúlytalanság tünetei (5)

Dr. Tóth Erzsébet, orvos

Női betegségek, azok tünetei és gyógyítása.

2013.4.11.    5


A hormon-egyensúlytalanság tünetei (4)

Dr. Tóth Erzsébet, orvos

A legtöbb tünet ösztrogén dominanciából ered. Lányoknál és fiatal nőknél több tünet jelentkezhet egyszerre, melyek az orvosi irodalomban betegségként is megjelennek.

2013.3.19.    12


A környezet hatása a hormonrendszerünkre (2)

Dr. Tóth Erzsébet, orvos

A környezetünkben sok vegyi anyag található, melyek olyan hatással vannak szervezetünkre, mint az első számú női hormon az ösztrogén.

2012.11.9.   


A hormonrendszer és betegségei (1)

Dr. Tóth Erzsébet, orvos

Folytatjuk utunkat az emberi testen belül, mégpedig a hormonrendszer szerveire összpontosítva.

2012.9.21.    13

A rovat további cikkei

Utazók betegségei 2.

Dr. Tóth Erzsébet, orvos

Még tart a kirándulások ideje, érdemes megismerkedni az utazókra leselkedő betegségekkel. Két betegség, ami megkeserítheti az utazók életét.

2017.7.12.    5


Utazók betegségei 1.

Dr. Tóth Erzsébet, orvos

Javában tart a kirándulások ideje, de még mindig érdemes megismerkedni az utazókra leselkedő betegségekkel. Két betegség, ami megkeserítheti az utazók életét.

2017.7.6.    4


A mozgás pozitív hatásai

Tagadhatatlan, hogy a mozgás egészségünk záloga. Ha csak hetente párszor sétálunk, biciklizünk vagy kocogunk egy kicsit, már azzal sokat tettünk azért, hogy jobban érezzük magunkat.

2016.10.10.    3


Orvosságok és mellékhatásaik (3)

Dr. Tóth Erzsébet, orvos

Sorozatunk következő részében a vérzsírcsökkentő orvosságokról és azok kölcsön- valamint mellékhatásaival foglalkozunk.

2016.10.4.    5


Orvosságok és mellékhatásaik (2)

Dr. Tóth Erzsébet, orvos

Folytassuk a sort a gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító ibuprofen tartalmú gyógyszerekkel!

2016.6.29.    4


Orvosságok és mellékhatásaik (1)

Dr. Tóth Erzsébet, orvos

Megcáfolhatatlan tény, hogy az orvosságok hatalmas változást hoztak életünkbe. Ha például fáj valamink, gyógyszer segítségével rövid időn belül megszabadulhatunk a fájdalomtól. (Bevezető rész)

2016.6.16.  10    5