A reumatikus betegségek (2)


Dr. Tóth Erzsébet orvos  2011.9.21. 4:56

A népi gyógyászatban a reumát megerőltetésre, meghűlésre, és „rossz vérre" (a vér elszennyeződésére) vezették vissza.

Ebből következik, hogy fizikai szinten a legfontosabb megelőzés a helyes étrend. Minden reumatikus panasz hátterében a kötőszövetek elsavasodása áll. A savak a szervezetben méreganyagok, melyeket a szervezet nem tud kiválasztani, ezért lerakódik és kikristályosodik a szervezetben. Ezt a kristályosodási folyamatot segíti elő a hideg, mely gyorsítja a húgysav vagy más anyagok lerakódását a kötőszövetben.

A gyulladás tulajdonképpen a szervezet gyógyulási reakciója a kötőszövetben lerakódott méreg- és salakanyagokra. A gyulladásnál létrejövő bő vérellátás feladata a kötőszövetben felgyülemlett salakanyagok elszállítása. Az étrendnek azért van különleges jelentősége, mert a savas méreganyagok legfőképpen az elfogyasztott többletfehérjéből keletkeznek. Minél több fehérje kerül a szervezetbe, az annál jobban elsavasodik. A legfontosabb feladat a fehérjebevitel csökkentése. A savasodás másik kiváltó oka a kevés nyers étel fogyasztása, mely ellentétben a fehérjékkel, a lúgosítást hivatott erősíteni. Nem kisebb probléma a túl sok étel fogyasztása, mely általában értéktelen táplálékot tartalmaz. Az értéktelen táplálék azt jelenti, hogy az étel túl sok savasító anyagot, kalóriát tartalmaz és hiányoznak a biológiailag fontos anyagok a táplálékból (vitamin, ásványianyag, nyomelem). Ráadásul vannak olyan ételek, melyek az arachidonsav tartalmuk által nemcsak a gyulladásos folyamatokat növelik a szervezetben, hanem a fájdalomérzetet is. Ilyen ételek a sertészsír, sertésmáj, tojásfehérje, sertéscomb, baromfihús, marhahús, borjúhús, camambert-sajt, tehéntej. Ezeket a magas arachidonsav tartalmú ételeket minden reumatikus betegnek tilos lenne fogyasztania. Az egész folyamatot tovább súlyosbítja a reumatikus betegeknél a gyakori székrekedés. A székrekedés által olyan méreganyagok szívódnak fel a vastagbélből, melyek tovább mérgezik a szervezetet. Ezért fontos a diétás megszorításokon kívül a rendszeres székelés helyreállítása.

Nem kevésbé fontos kiiktatni az összes allergizáló tényezőt. Az, hogy kinek milyen étel okoz allergiás reakciót (ami szintén gyulladásos folyamat), egyénileg érdemes tesztelni, pl. Voll-féle eletroakupunktúrával.

Fontos megjegyezni, hogy a vér húgysavtartalma nem minden esetben mérvadó. A magas húgysavszint nem okvetlenül jelent aktuálisan túlzott fehérjebevitelt, lehetséges oka a kevés lúgosító anyag fogyasztása, a gyenge veseműködés, a kevés folyadékfogyasztás. Ellenben az alacsony húgysavszint jelentheti azt, hogy a húgysav túlzott mértékben rakódik be a kötőszövetbe, ezért csökken az értéke a vérben. A vér húgysavszintjének figyelembe vételekor egy mérésnél sokkal inkább fontosabb a rendszeres vérvizsgálat és több eredmény együttes értékelése.

A hideg beálltával figyeljünk a megfelelő öltözködésre, fontos a meleg és kényelmes lábbeli, zokni, harisnya viselése annak érdekében, hogy a lábakat minden esetben melegen tudjuk tartani. Ráadásul a hideg, nyirkos, szeles idő gyorsabban hűti le szervezetünket, lábainkat. Figyeljük nem hidegek-e, izzadtak-e alsó végtagjaink! Ha fáztunk, hidegben tartózkodtunk, amint lehet, gondoskodjunk a lábak felmelegítéséről. Ez lehet forró fürdő, melyet minden esetben ágymeleg kövessen, vagy forró sósvízben való lábfürdő, ami után a lábakat töröljük szárazra, vegyünk meleg pamutzoknit, hogy a test minél tovább megtartsa a meleget.

Tapasztalatom szerint a legtöbb megfázás és reumatikus betegség a test alsó részének felfázásából adódik.

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

A reumatikus betegségek természetes gyógymódjai (4)

Dr. Tóth Erzsébet orvos

A gyógynövények szerepe a reumatikus betegségek kezelésében.

2011.10.17.  1   


A reumatikus betegségek természetes gyógymódjai (3)

Dr. Tóth Erzsébet orvos

A legfontosabb megelőzés a táplálkozás, mely mind összetételében, mind mennyiségében, fontos megelőzési tényező.

2011.10.5.  1   


A leggyakoribb reumatikus betegségek (1)

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Az előző hetekben tárgyalt félelmetes rákbetegség mezejéről most egy kevésbé félelmetes területre kalandozunk.

2011.9.7.    2

A rovat további cikkei

Ekcéma, a gyerekkor bőrbetegsége

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

A kisgyemekes anyukák gyakori témája, hogy a gyermekük ekcémás.

2024.4.10.   


A számítógéphasználat ártalmai

PR-cikk

Betegségek és sérülések, amelyeket a számítógép intenzív használata okozhat. A számítógép rendszeres, napi több órás használata számos betegség kialakulásához vezethet...

2024.3.1.   


Előadás testmozgással

Sajtóhír

A közelmúltban Szolnokon Nagy-Bana Zsanett tartott előadást a demenciáról az érdeklődőknek. Részletek a cikkben.

2024.2.15.   


Alvászavarban küzdőknek

PR-cikk

Alvászavarban küzdőknek erősen ajánlott megismerkedni a CBD olajokkal

2023.11.25.   


A fehérbot világnapja

Sajtóhír

Zsúfolásig megtelt a terem a látássérültek rendezvényén Szolnokon.

2023.10.19.   


Hogy ne fájjon a fejünk!

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Tanácsok a fejfájás megelőzéséhez és gyógyításához.

2023.9.11.   


A McKenzie-torna jótékony hatása

PR-cikk

Tapasztalatok és eredmények a hátproblémák kezelésében.

2023.8.14.   


A mellciszta felszívódása

PR-cikk

Mi segítheti a mellciszta felszívódását? Manapság a mell cisztásodása egyre gyakoribb jelenség a nők körében.

2023.6.17.   


A torokfájás természetes gyógymódjai

Télen szinte folyamatosan jelen van az életünkben a torokfájás, amely leggyakrabban a megfázás és az influenza egyik tünete.

2023.1.10.