Betegségmegelőzés (5)
Milyen is az amikor a méregegyensúly felbomlik?
Belső mérgek
Ha túlsúlyosak vagyunk, mozgásszegény az életmódunk, étkezésünk
rendszertelen, idegrenszerünk kiegyensúlyozatlan, folyadékfogyasztásunk alacsony, alvásunk nem megfelelő, biztosak lehetünk benne,
hogy az úgynevezett mérgezés állapotában vagyunk. Gyanakodhatunk
a következő tüneteknél is: székrekedés, hasmenés, erős szagú izzadás vagy vizelet, szájszag, rossz lehelet, lepedékes, duzzadt nyelv, ínysorvadás, gyorsan romló fogak, felfúvódás, étkezés utáni fáradtság. Ennél az állapotnál a méreganyagok, melyek, mint említettem, főleg az emésztőrendszerben keletkeznek, egyenesen a májat célozzák meg.
Az emésztőrendszer visszérhálózata, mely a tápanyagokat és a méreganyagokat is szállítja, egyenesen a májba vezet. A máj az az elsődleges szerv, mely kiválasztja, átalakítja, semlegesíti azokat az anyagokat, melyek az emésztés folyamán keletkeztek.
Laborvizsgálatokkal legegyszerűbben a zsírok anyagcseréjét tudjuk megfigyelni. Ha táplálékunkban túl sok a zsír, a máj nem képes ezeket rögtön átalakítani, ezért nemcsak emelkedik a vér zsírtartalma, hanem zsírosodik a máj is. A máj mindenképp eleget akar tenni annak a feladatának, hogy a vérből a zsírt feldolgozza. A fel nem dolgozott zsírtömeget részben a saját sajtjeiben raktározza el. Így keletkezik a zsírmáj.
Azokat a méreganyagokat, melyeket a máj nem tudott átalaktítani olyan formára, hogy a kiválasztó rendszer kilökje a külvilágba, azok a méreganyagok a szervezet raktáraiban rakódnak le.
Legfőbb kiválasztó szervünk a vese. Ezért fontos, hogy sok jó minőségű folyadékot igyunk, ezzel segítsük a vese munkáját. A vesének segítségére vannak más szervek is a kikválasztásban, ilyen a bőr -- gondoljunk csak az izzadásra. Hasonlóan segít a tüdő, vannak anyagok, melyek légzéssel távoznak a szervezetünkből. A megfelelően működő emésztőrendszer is fontos része a kiválasztásnak.
A legnyagyobb raktározóhely a kőtőszövet. Ide tartoznak a csontok,
ízületek, inak, izmok, zsírszövet, bőr, belső szervek váza és még
sorolhatnám. Ez a magyarázata annak, hogy az idősebb embereknek
fájnak az ízületeik, hátgerincük, csontjaik, bőrük veszít víztartalmából.
Amennyiben érezzük magunkon az elsalakosodást vagy másképp
a méreganyagok felhalmozódásának tünetét, van néhány módszer, melyek segítségével megállapíthatjuk ezek mértékét. Ezekről az elkövetkezőkben részeletesen írok majd.
Addig is ajánlanám otthon elvégezni az úgynevezett máktesztet.
Normál ürítés esetében a mák elfogyasztását követően a székletben 24 órán belül fel kell fedezni a mákszemeket.
Ezenkívul gondoljanak arra, hogy a has mérete elsősorban a belek tágasságától függ, és nem a zsír vastagságától a hasfalban. Ajánlom, hogy szabaduljanak meg minden szoros ruhadarabtól, övtől, sokszor ezek a felesleges dolgok gátolják jó közérzetünket. Gyakorolják a hasi légzést a nap minden szakában. A has mozgása a légzéskor a rekeszizom jó működését jelzi. Ha belégzéskor elődomborodik ez azt jelenti, hogy a hasi légzést semmi nem akadályozza. Javítja a közérzetet, energizál, segíti az emésztést, csökkenti az idegi feszültséget.
(Folytatjuk)
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Betegségmegelőzés (4)
A kívülről bevitt mérgező anyagok mellett számolnunk kell a belső méreganyagokkal is...
2010.5.28.
Betegségmegelőzés (3)
A kívülről bevitt mérgező anyagok mellett számolnunk kell az úgynevezett belső méreganyagokkal is...
2010.5.13. 1
A rovat további cikkei
Alvászavarban küzdőknek
Alvászavarban küzdőknek erősen ajánlott megismerkedni a CBD olajokkal
2023.11.25.
A mellciszta felszívódása
Mi segítheti a mellciszta felszívódását? Manapság a mell cisztásodása egyre gyakoribb jelenség a nők körében.
2023.6.17.
A torokfájás természetes gyógymódjai
Télen szinte folyamatosan jelen van az életünkben a torokfájás, amely leggyakrabban a megfázás és az influenza egyik tünete.
2023.1.10.