Barátom a párom

Robert H.Raven  2009.4.7. 16:53

Avagy a barátom és a párom, avagy: hogy is van ez?

Bevásárlóközpontba járni veszélyes dolog! De nem a vásárlás teszi veszélyessé, hanem a parkolás. A parkolási díj még tűrhető, de az autón keletkezett csikarás, karcolás, horpadást is ki kell javítani. És amikor a számlát kézhez vesszük, akkor lesz csak nagy szaladgálás a mennyországban és a pokolban, mert minden, ami szent és kárhozatra ítélt, említésre kerül.

A lelki üdv és a pénztárca érdekében ilyenkor lehet venni egy járgányt, ami csak a városban való szaladgálásra és nagyáruházak parkolóiba használunk.

Ez történt velem is. Vettem egy régi-régi Alfa Romeot. A másik kocsimmal vagánykodom, előveszem ünnepnapokon, az Alfánál pedig az a lényeg, hogy elférjen benne a szatyor, elvigyen oda ahová kell, ne legyen kényes, számítani lehessen rá.

Egyes olvasók, gondolom, már akkor felkapták a fejüket, amikor az autó márkáját említettem. Merthogy ha valaki az általam említett követelményeket támasztja egy autóval szemben, akkor mi a fészkes fenéért vesz egy olasz autót? Maximum selyemsálat, de gépészeti dolgot, amiben mozgó alkatrészek vannak – olaszt? Ahh! Kapitális hiba!

Megmondom: azért mert az Alfa tetszik! Logikája nincs, tetszik.

És ez el is juttat a barát-barátnő témához.

A másik autó is tetszik, azt is szeretem, ám az Alfával ellentétben azt meg akarom ismerni tökéletesen. Minden porcikáját, részletét ismerni akarom. Az Alfával kapcsolatban majdnem ugyanezt érzem, csak mivel az autóvillamosság az egyik gyengém, hát sosem akarnám megismerni az elektromos rendszerét. Illetve, hajt a kíváncsiság, de fegyelmet kényszerítek magamra, mert ha kibogoznám a digók által összekuszált vezetékeket, akkor az Alfa átkerülne a másik mellé, a megismert és feltárt kategóriába, jobban megszeretném, kényeztetném, nem használnám bevásárlós célokra, és azonmód egy harmadik autó után nézhetnék.

Lefordítva, ha van egy barátnőm, akkor vele például időnként a fürdőszobát egyszerre is használjuk – nem egészen a klasszikus rendeltetésének megfelelően. Ettől én őt külsőleg teljesen, abszolút mértékig megismerem, és – fenemód hímsoviniszta módon hangzik, de ilyen az ember genetikailag –, elmondhatom, hogy az enyém lett. Imádom, mert önmagát teljesen nekem adta! S mivel az enyém, már egyek vagyunk, és csak a saját szubjektív érzéseimen keresztül látom őt. Ha van egy barát-barátnőm, akkor őt ugyanúgy meg akarom ismerni, de a fürdőszobát csak fogmosás céljából használnánk párhuzamosan, vagyis meztelenül sosem láthatom. Ha ruhátlanul látom, akkor már nem tudom neki azt, amire a barátság épül: a másik cselekedeteinek, külsejének objektív módon való látása.

Hogy mennyire nem szokványos a barátság férfi és nő között, erre a legjobb bizonyíték, hogy még szavunk sincs rá. A „barát” nem jó, mert az férfit feltételez a „barátnő” sem jó, mert az pedig fürdőszoba-jelenetet.

A férfiak férfiakat választanak barátnak, és azt várják el a barátságtól, hogy együtt elmenjenek horgászni, amikor is órákig lehet ülni a vízparton szótlanul, miközben a szúnyogok megzabálnak. Majd lehet arról sztorizni, hogy milyen jó volt mindez. A nők pedig azt várják el a barátságtól, hogy minden oldalról kitárgyalhassák, hogy milyen volt a pasi szemöldöke és amikor kicsit balra nézett, majd jobbra és azt mondta, hogy „Igen, szerintem is!” akkor azzal mit akart kifejezni. Mondom, tehát: alapvetően semmit, az egyetértésen túl. De a nők képesek erről harmincféle egymásnak teljesen ellentmondó verziót felállítani, majd még azokat is egyenként továbbelemezni.

A férfiak közös programok ígérete miatt barátkoznak, a nők pedig ez egyénileg végzett programok másokkal való megismertetése és elemzése végett. Férfiakat még sosem hallottam a legbelső titkaikról órákig cseverészni, kivétel a fitness teremben azokat a kétajtós szekrényeket, akik valamilyen női hormonkészítménnyel lövik magukat a formásabb izmok elérése érdekében.

Férfi barátom kevés van, kettő, és ezzel megoldottnak vélem a kérdést. Sokkal jobban szeretem a női társaságot. A női barátaim nagyon fontosak számomra, de nagyon kell velük vigyáznom. Figyelnem kell arra, hogy legyenek bármennyire is bizalmasak velem, soha nem szabad elfelejtenem, hogy ők csak barátnak tekintenek.

Gyarló vagyok, és vannak eltévelyedett gondolataim, amikor a páromként látom egyiküket-másikukat, de olyankor vissza kell magam kényszeríteni a valóságba, és messze elhessegetni a gondolatot. Ez nem azt jelenti, hogy évente, félévente ne szenvednék miattuk 2-3 napot. Dehogyisnem szenvedek! Az első nap majd meghalok attól, hogy nem lehetnek az enyémek. A második nap megpróbálok az észérvekre apellálni, és a harmadik napon elszakadok a valóságtól, mert arra gondolok, hogyan lehetne jó anyámmal azt elintézni, hogy visszamenőleg a húgaim lehessenek. Aztán elmúlik minden, de csak úgy, mint a földrengés Japánban: vége van, de csak a következő földmozgás kezdetéig.

Visszatérek a régi kerékvágásba, megnyugszik a lelkem és folytatjuk a barátságot ott, ahol abbahagytuk, és – remélhetőleg – ők nem vettek észre semmit sem. Illetve ezt a hetedik, vagy a nyolcadik érzékük biztos jelezte, de nem fújt riadót. Ha azt mondanám, hogy úgy tudnak a barátaim lenni, hogy abba soha nem vegyül semmi flört, még annyi sem, hogy néha észrevételezzem, hogy mennyire jól néznek ki, akkor nem mondanék igazat. Pont annyi vegyül bele amennyit leírtam, de annyi kell is.

Megtanítanak fegyelmezni magam, kontrollálni az érzéseimet, az ő szemükön keresztül néha beleláthatok a női világba, és felfedezhetem, hogy mit rontottam el adott esetben.

Nos, néha igen kellemetlen érzés, de pont ezért kellene minden férfinek egy női barát!

Hozzászólások

@

Küldés