A gyerek és a tévé

Jády Mónika 2008.3.25. 19:32

Van, aki soha nem engedi tévézni a gyermekét, más szülők viszont nem szabnak semmilyen korlátot.

A szakemberek azt mondják, a gyereket életük első három évében ne ültessük a tévé elé! A gyerekek maguk kell, hogy felfedezzék a környezetüket. Közvetlen kapcsolatra, saját tapasztalatokra van szükségük, nem egy elektronikus eszköz által leképzett világra. Persze, attól még senki sem lesz rossz szülő, ha néha-néha mégis tévézni engedi a kisgyermekét. De – ideális esetben – nem egyedül, csakis felügyelettel, hogy az apróság a program nézése közben felmerülő kérdéseire választ kaphasson. Nem szerencsés bébiszitterként használni a tévét, vagyis a készülék elé ültetni a gyereket, hogy nyugodtan végezhessük a dolgunkat. Ha végképp nem találunk más megoldást, tegyünk be egy DVD-t, amelynek a tartalmát már ismerjük.

Óvodás kortól már része lehet a tévézés a gyerek programjának. Persze, csak mértékkel. Hogy a szülők hetente csak egy-két órát engedélyeznek, vagy akár naponta egy órát, az az ő tévézési szokásaiktól is függ. Mindenesetre az a jó megoldás, ha fokozatosan növeljük az „adagokat”. Minél idősebb a gyerek, annál több tévézést engedélyezhetünk.

Van olyan szülő, aki a videóra és a DVD-re szavaz, hisz előre tudni, mi látható a képernyőn, és mennyi ideig tart. Így kiszűrhető az erőszak, a durvaság, a reklámok. (Németországi ismerőseim például egyáltalán nem engedték tévézni gyermekeiket, még 6-8 évesen sem.) Egy hároméves kislány szülei hetente három filmet engedélyeznek. Hétről-hétre a kislány döntheti el, mely napokon szeretne DVD-zni. Egy ötéves gyerek szülei azt praktizálják, hogy együtt megnézik az újságban a tévéprogramot, majd a gyerekkel együtt eldöntik, hogy mit néznek meg a következő héten. Egy kétgyermekes családban pedig hetente tíz darab 15 perces utalványt kapnak a gyerekek (4 és 6 évesek), amelyeket külön-külön, vagy akár egyben is beválthatnak minden nap este nyolc előtt.

Vannak olyan gyerekeknek szóló tévéprogramok is (mint például a Szezám utca című sorozat), amelyekből ezt-azt tanulni is lehet. Egy az Egyesült Államokban végzett vizsgálat szerint a jó gyerekprogram edzi a három- és ötévesek rövid távú memóriáját és könnyebbé teszi az iskolakezdést. Azok a gyerekek, akik ilyen programokat néztek a pusztán szórakoztatásra szolgáló programok helyett vagy mellett, könnyebben felismerik a betűket, és jobban számolnak, mint azok, akik csak szórakoztató programokat néztek. Persze a szülő figyelmét soha nem pótolhatja a tévé. Mutassunk érdeklődést a gyerek kedvenc tévéműsorának szereplői iránt. A gyerekek csak akkor tanulnak igazán a nekik szánt tévéprogramból, ha a szülők beszélgetnek velük a látottakról. A felmérések szerint a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeknek szinte semmit sem adnak a pedagógiai célzattal készült gyerekműsorok.

A jó gyerekprogram mintát ad a problémák erőszakmentes megoldására, és a nevelésben is segíthet: emlékeztethetjük a gyereket, mit tett a tévébeli kedvence adott helyzetben (például segítőkész volt). A negatív figurák viselkedését is vitassuk meg!

A tévékészüléknek semmi keresnivalója a gyerek szobájában – nemcsak a négy-ötévesében, a tizenévesében sem. A gyerekszobának tévémentes övezetnek kell maradnia! Különben lőttek a közös családi tévézésnek, és ami még rosszabb: a szülők lassan elveszítik az ellenőrzést, nem tudják számon tartani, mennyit tévézik a gyerek, és milyen programokat néz meg. (Egy ismerősömnek volt olyan kisdiákja, aki kis híján elbóbiskolt az iskolapadban – a fiú az osztálytársainak eldicsekedte, hogy azért álmos, mert adászárásig tévézett, a saját szobájában.)

A vizsgálatok azt mutatják, hogy minél többet tévézik a gyerek, és minél fiatalabb korban kezdi a rendszeres tévézést, annál rosszabb jegyeket kap az iskolában – az intelligenciahányadosától és a szülők képzettségétől függetlenül. Ugyanezt támasztja alá egy új-zélandi felmérés: a keveset tévézők magasabb végzettségre tesznek szert, mint a sokat tévézők. Egy amerikai felmérés szerint különösen negatívan befolyásolja a későbbi olvasás- és számoláskészséget, ha a gyereknek már óvodás- illetve kisiskolás korában saját tévéje van.