A testi fenyítésről (3)


Orbán Erika  2008.4.18. 5:35

Sorozatunk utolsó részében egy családterapeutát kérdezünk.

Horváth Magdolnát arról faggattam, hogy hivatásánál fogva, s mert anya is, hogyan látja a testi fenyítés „szükségességének” kérdését.

– A gyermeknevelés örömteli, de nehéz dolog. Együttműködést, türelmet, toleranciát, empátiát igényel a szülőktől, akiknek gyermeknevelési konfliktusaik mellett lehetnek aktuális, megoldatlan párkapcsolati, munkahelyi, egzisztenciális problémáik is. Ezek a megoldatlan dilemmák állandó feszültségeket keltenek. A családban, ahol tartósan fennálló feszültségek párosulnak olyan hozott mintával, mely szerint a verés elfogadott konfliktus-megoldási módszer volt, gyakrabban fordul elő fizikai bántalmazás. Akkor is, ha a szülő gyermekkorában sokat szenvedett a fizikai büntetéstől, felnőttként mégis megismétli azt. Sőt gyakran halljuk ezeket, a szavakat: „Engem is megvert az apám, hálás is vagyok neki, embert faragott belőlem”. A pofon hívévé pofozták… Ugyanakkor elítéljük gyermekeinket, ha bántják egymást, vagy ha az iskolában ütik-verik osztálytársaikat. Ezzel hiteltelenné válunk.

– De miért teszünk így?

– Tehetetlenségből, eszköztelenségből, idegességből, türelmetlenségből. Rövidtávon megoldja a helyzetet: csökken a feszültség, a gyerek abbahagyja a hisztit, vagy a rohangálást, de hosszú távon rombolja a kapcsolatot és mindkét fél személyiségét. Azét, akit bántalmaznak, és azét is, aki teszi. A gyerekben dühöt, agressziót, gyűlöletet, bosszút ébreszt, önértékelése csökken. Félelmében kétszínűvé lesz, nem pedig nyílt és őszinte, sőt egyre kezelhetetlenebb. Az iskolában sem tud beilleszkedni. Agresszívvé válik, vagy ellenkezőleg, magába fordul. Tanulmányi eredménye is romlik, ami összefügghet szüleivel szemben érzett haragjának rejtett kifejezésmódjával: Nem lehettek rám büszkék! Az iskolai kudarcok és az otthoni retorziók elkerülésére miatt előfordul, hogy a gyerekek elcsavarognak, lopnak, érzelmek hiányában tárgyakkal kárpótolják magukat. A felnőtt pedig bűntudatot érez, tehetetlenséget, leértékeli magát.

– Vajon ki lehet hagyni ezt a nevelési módszert?

– Először is fontos, hogy a gyermekünk életkorának megfelelő lehetőségeket, életteret, figyelmet, kevés, de egyértelmű szabályokat kapjanak. Tudnunk kell, hogy éppen akkor mennyi a mozgás és beszédigénye, mennyire biztosítjuk neki a fejlődéséhez szükséges feltételeket, mit ért meg, mennyire vagyunk következetesek. Nem büntethetjük azért, ami a természetes életkori helyzetéből adódik. Sokat kérdez, sokat szaladgál, lerántja a terítőt, vagy dackorszakban makacsabb, próbálgatja önállóságát, erejét… A sok szabály betarthatatlan, nehéz helyzetbe hozza a szülőt, gyereket egyaránt, és elvesznek a valóban alapvető, fontos elvárások. A szabályok időnként elavulnak, kamaszkorban nem alkalmazhatjuk ugyanazokat, mint kisgyermekkorban. Ha valamivel nem értünk egyet, a tevékenységet ítéljük el, ne a gyereket! Ne felejtsük el, dicsérni is, ha van miért. Gyakran csak akkor szólalunk meg szülőként, ha valamit helytelenítünk, vagy tiltunk. Pedig az elismerés, dicséret ugyanúgy eligazít abban, mit lehet, mit nem, hol vannak a határok, és eközben a családi kapcsolatok fejlődnek, nem pedig torzulnak.

– Mi lehet a megoldás?

– Ha a büntetés egyetlen módszere a verés, érzéketlenné válik a gyerek a finomabb jelzések iránt. Nem fogja megérezni idejében, ha megbántott valakit, vagy ha szülei helytelennek tartják a viselkedését. A feszültségeink okát próbáljuk megkeresni, megoldani, de semmiképp sem gyermekeinken levezetni! A megoldatlan családi, néha egyéni (mentális) problémák rendezése, a kikapcsolódás lehetőségeinek megtalálása oldja a feszültségeket, segíti az őszinte, egészséges kapcsolatok fejlődését, erősödését. Nagyobb krízishelyzetek megoldására külső szakemberek bevonására is van lehetőség.

Nos, nem könnyű megfelelni ezeknek, az elvárásoknak, melyeket az élet, s a gyermeknevelés ró ránk. Tizen- de még huszonévesen sem biztos, hogy tisztában van az ember azzal, mit vállal, ha gyermeket szül. Szeretném remélni, hogy ezzel az írással sikerült valamennyit segíteni minden leendő és gyakorló szülőnek.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

A testi fenyítésről (2)

Orbán Erika

Shakespeare nem kísértett meg múltkori ominózus mondatomért, bár ami késik…

2008.4.6.   


A testi fenyítésről (1)

Orbán Erika

Verni vagy nem verni ez itt a kérdés…

2008.3.27.   

A rovat további cikkei

Példamutatás gyerekeinknek

Földes Gyöngyi

Mutassunk példát gyermekeinknek: vigyük őket magunkkal az edzőterembe, járassuk sportkörökre!

2017.8.15.    24


Utazás gyerekekkel

Jády Mónika

Itt a szabadságolás ideje. Mire figyeljünk, ha nem otthon töltjük a nyarat, hanem útnak indulunk – pici gyerekekkel is?

2017.6.20.    2


Testvérféltékenység

Jády Mónika

Szakemberektől azt hallottam: az az ideális, ha a testvérek között három év a korkülönbség.

2017.5.20.    5


Család és/vagy karrier Svájcban

Jády Mónika

Kisgyermekes munkavállalóként sehol sem könnyű megszervezni a mindennapokat.

2017.2.6.    7


Az óvodák Svájcban

Jády Mónika

Kolléganőnk riportja a svájci iskolarendszert képező óvodákról szól, sok-sok érdekességgel.

2016.9.30.    16


Akaromka

Nagy Erika

Hogy milyen egy gyerek, ha hisztizik az üzletben, sokan tudjuk, mert átéltük.

2016.9.20.    3


Egykék és testvérek

Huszár Ágnes

Egy gyerek vagy sok gyerek? A válaszok számos történetet rejtenek. Nincs két egyforma szülői élettörténet.

2016.7.14.    12


Zalánka

Póda Erzsébet

El tudunk képzelni egy aranyos, kedves, édes, okos, cserfes két és fél éves kisfiút?

2016.2.29.    29


Szülők (?)

Kabók Zita

Szombaton este egy részeg, tántorgó férfit láttam az utcán botorkálni, amint két ötéves-forma gyermeket rángatott maga után.

2016.2.15.   


Szülők és gyerekek

Kalocsay Ildikó

Iskoláskorú gyerekünk már leviheti a szemetet, elmosogathat, felporszívózhat -- egyszóval segíthet a ház vagy háztartás körüli teendőkben. (Tíz éve írtuk)

2015.12.16.    4