Édes anyanyelvünk

Nagy Erika  2010.10.12. 19:45

Értetlenkedem, amikor azt tapasztalom, hogy egy községben, ahol majd´ száz százalékig magyar ajkú lakosság él, valakinek a gyermeke nem beszéli a magyar nyelvet.

Sokan kérdezhetik: miért baj ez, amikor az apa szlovák, magyarul egy szót sem tud, (nem is akar), és szlovák óvodába, majd iskolába íratták a kislányt. Otthon csak az apanyelvén beszélnek, barátai nincsenek a faluban, hermetikusan zárva van a külvilágtól. De nem csak ő, hanem a szülő is. A nagyi csak szlovákul beszélhet vele, már amikor beszélhet.

Sokan azt is kérdezhetik: s az anya ezt természetesnek veszi?

Mintha csak szégyenletes dolog lenne az, ha a szlovákon kívül más nyelvet használ a gyermek, ráadásul az anyanyelvét! Megfosztani egy gyermeket attól, hogy az utcán beszélgessen, ismerkedjen, hogy úgy éljen, mint a többi gyermek, azt hogy lehet elviselni? De nem csak az utcán, hanem az iskolában is vannak gondjai, mert amíg a többi gyermek magyarul társalog (miért is ne, mikor a szülők többsége magyar), addig ő semmit nem ért belőle.

S ekkor a gyermek fellázad, majd kéri az édesanyját, vezesse be a magyar nyelv rejtelmeibe. A szülők valahogy megbarátkoztak a gondolattal, s megengedték, hogy magyar gyermekkel barátkozzon, persze csak szigorúan azzal, akit ők kijelöltek számára, de ez a kislány köszöni szépen, nem kér belőle. Évekig átnéztek felette, hiszen a közelükbe sem mehetett, így valahol érthető is.

Elgondolkodik az ilyen szülő azon, hogy mennyit árt felelőtlen viselkedésével a gyermekének? Gondolt-e arra: ha itt akarnak élni továbbra is (mert úgy néz ki, hogy igen), milyen magányos lehet majd csemetéjük az évek múlásával? Vagy arra, hogy az így nevelkedett gyermek soha nem illeszkedik majd be úgy egy közösségbe, mint az, aki megtanult együtt élni, elfogadni, tolerálni?

Késő bánat? Lehet, hogy nem, de nem lesz könnyű a váltás. Csak akarat, akarat és akarat kell hozzá… Vagy valami más is?

Hozzászólások

@

Küldés