Felfedezőúton

Jády Mónika  2005.11.30. 20:29

A baba egyéves kora körül járni tanul, és napról napra mozgékonyabb lesz...

...mászik, gyalogol, mindent kicsomagol és kinyit, mindent megérint, tanulmányoz. Nem sokkal később truccból mindig az ellenkezőjét teszi annak, amit a szülei mondanak neki. Ebben az időszakban (1-3 éves kor) a szülőnek ezerszer el kell döntenie, milyen nevelési elvet választ. Nevelje a gyereket „az ember a saját hibájából tanul” elv szerint, vagy inkább próbáljon megelőzni minden bajt? Mindkettő helyes -- az adott időben.

A szülő nap, mint nap elmondja, hogy az utcai forgalom veszélyes, és fogja a gyerek kezét, ha átkelnek az úttesten. Beavatkozik, ha pl. a kicsi forró víz közelébe kerül, esetleg a terasz korlátjára készül felmászni. Elzárja a gyógyszereket, vegyszereket, biztosítja a konnektorokat. Mivel a felfedezőútra induló gyerek nem ismeri fel a veszélyt, a felnőtteknek kell azokat elhárítani.

Olyan tapasztalatok megszerzésétől viszont, amelyek ugyan kellemetlenek, de nem veszélyesek, nem kell megóvnunk az apróságokat. Egy formácskán veszekedni a homokozóban, elesni a ház előtt, csaláncsípést szerezni -- nem jó érzés, de veszélyt sem jelent.

Természetesen a gyereknek is fáj, ha mezítláb lép a legókockákra. Elég neki annyit mondani, hogy figyeljen a lépéseire. Ha nem vigyáz, és rálép a kockákra, megérti, hogy legközelebb tényleg figyelnie kell. Ezt nem tapasztalja, ha az anya maga rak rendet, nehogy megtörténjen a baj. Itt nem csak a sajgó talpról vagy az apró horzsolásokról van szó.

A 2-3 éves gyerekek fel szeretnék fedezni a világot -- és ebben nem szabad őket megakadályozni. Kíváncsiak az okokra és a következményekre. Akkor hiszik csak el, hogy a gombostű szúr, ha maguk is kipróbálták. Arra törekszenek, hogy próbára tehessék erejüket. A sikerek mellett vereségben is lehet részük, de ezeket sem kell elhárítani. Nagyobb öröm a számtalan kísérlet után önállóan egymásra rakott négy-öt kocka, mint a szülők segítségével épített torony. Kis dolgok is sikerélményt jelentenek a gyereknek, és azt az érzést, hogy a szülő megbízik benne. Nehezen megy neki, de mégis képes rá. A horzsolások pedig begyógyulnak.

Vigyázzunk, mit mondunk! Ha a gyerek azt hallja: „Le ne ess!”, megijed, és nem tudja, mit tegyen. Jobb a konkrét utasítás. Pl.: „Jól kapaszkodj meg a legerősebb ágban!” Ugyanez érvényes, ha valami nem sikerül. „Most nem sikerült, de legközelebb biztosan fog.” -- bátorságot ad, míg az ügyetlenségre utaló megjegyzés elveszi a kedvét a további próbálkozásoktól.

Hozzászólások

@

Küldés