Gyerekvilág


Vég Erzsébet  2007.12.4. 10:02

Azon venni észre, mennyire rohan az idő, ahogy a gyerekeink nőnek.

A hétköznapok szinte bedarálják az embert: reggel van, este van, hétfő, majd mindjárt péntek. Karácsony, húsvét, ismét karácsony. Peti fiam mindjárt hároméves lesz, Lilla lányom mindjárt másfél. Mintha csak most küldtem volna el az ismerősöknek az egyéves szülinapján készült képeket…

Kicsi lányom – ellentétben a bátyjával – nem indult el a születésnapja körül, csak pár hete. Már éppen kezdtem aggódni, de szerencsére ma már szépen megy, rendszerint ingázik a két szoba között, és néha apró sikkantásokkal adja tudtunkra, mennyire élvezi a helyváltoztatás eme formáját és módját. De ha elfárad, vagy nem érzi biztonságban magát, még mindig letérdel, és a térdén megy. Mulatságos látvány (anyukám szerint ijesztő…). Amikor a jól bevált mászáshoz folyamodik, általában négykézláb szoktunk kergetőzni hárman vagy netán négyen – ha apa is itthon van. Ezt nagyon élvezi mindegyik csemete.

Lilla imádja az állatokat – ellentétben a testvérével, aki egy kicsit tart tőlük. A házban elég sok lovas kép található, ezekre rámutatva a nyerítést próbálja utánozni egy szem lányom, és mélységesen felháborodik, ha elsőre nem értem, mit akar. Nemrégen mindegyik kapott egy-egy plüss kutyát, vagyis nem lenne ok vitára. Lilla mégis sokszor felbőszíti a bátyját, mert rendszeresen lenyúlja a barna kutyust, amit Morzsinak neveztünk el. Talán emlékezteti őt a vizsláinkra, de a rózsaszín-fehér „saját” kutyusát ritkán dédelgeti. Pillanatnyilag épp abban a stádiumban van, amikor számára minden – a lovat kivéve – „sziszi” vagyis cica. Még néha nyávog is hozzá. Mindegy, hogy kutya vagy tyúk, netán kecske: ellentmondást nem tűrve jelenti ki, hogy „sziszi”.

És ha már a játéknál tartunk: amikor az udvaron vagyunk, a homokozó viszi el a pálmát, bár a csúszdát is szereti, csak még nem tudja egyedül használni. A hinta csak pár percig érdekes mostanság és egyelőre a játék babakocsi sem köti le a figyelmét. (Peti viszont szívesen tologatja, néha még sétálni is úgy megyünk, hogy ő tolja a kis kocsit, én pedig a nagyot, benne Lillával). Szívesen firkál velünk a betonra. Idebent legtöbbször nem a saját játékai, hanem az edények vagy valamelyikünk zoknija/cipője köti le leginkább. Ez utóbbit már próbálja felhúzni a lábára, de egyelőre még nem sikerül neki. Apropó ruha és öltözködés: a sapkát annyira utálja, hogy képes addig rángatni, amíg az megadja magát, és engedelmesen kioldódik, csak hagyja már békén őt Lilla. Az mindegy, hogy odakint mennyire van hideg, a kisasszony nem szereti a fejfedőt. (Ezzel nincs egyedül, de nekem kevés áll jól, ezért nem szeretem). Viszont, ha apa vadászkalapját lehet a tükör előtt felpróbálni, az egész más. Abban boldogan vigyorog, sőt pózol is nekem, ha látja, hogy a fényképezőgép éppen a kezemben van.

Gyakori elfoglaltság nálunk az éneklés és a zenehallgatás, néha még táncra is perdülünk. Lilla, ha zenét hall, rögtön elkezdi mórikálni magát, akár a karomban van, akár esetleg a kiskádban fürdik, vagy a szőnyegen játszik. Utóbbi esetben felpattan és pörög-pörög a saját tengelye körül, amíg el nem fárad. Imádnivaló! Ugyanez nem mondható el róla például hajnali kettőkor, amikor is felül az ágyában és szövegelni (netán bömbölni) kezd, és úgy ötig nem is alszik vissza.

Na, és mi a helyzet Petivel? – kérdezhetné, aki ismer bennünket. Nos, őurasága az utóbbi időben elég furcsán viselkedik. Kezdődött azzal, hogy ha valamelyik kis barátja jött hozzánk, annak elmenetelekor nagy sírás-rívásban tört ki. Aztán ugyanez történt, ha nekünk kellett valahonnan hazaindulnunk. Egyre többször mond ellent nekem, sőt néha egyenesen szófogadatlan. Tudom, hogy ez a szárnypróbálgatás és a leválás velejárója, de azért ezt napjában tízszer „eljátszani” meglehetősen kimerítő. És az az ördögi kör alakult ki, hogy minél inkább próbálok türelmes lenni, annál kevésbé sikerül. (Itt jegyzem meg, hogy gyakorló anyukák idevonatkozó javaslatait köszönettel veszem).

Más. Peti nagyjából egy hónapja a családi napközibe menet is sír, pláne akkor, amikor eljövök. (Pedig régen nagyon szeretett járni, olyan is volt, hogy megkérdezte, mikor megyünk). Mivel annak idején nagyon utáltam óvodába járni és háromévesen valami olyasmit mondtam, hogy „megszakad a szívem”, nagyjából át tudom élni, mi játszódhat le benne. Pedig a helyzetünk közel sem azonos. Mi nagyon sok időt töltöttünk a nagymamával, mert anyu dolgozott. Én annyi időt töltök a gyerekeimmel, amennyit csak tudok, mert nekem az anyukám annak idején nagyon hiányzott és nem ezt akarom átadni a gyerekeimnek. Szóval, nem értem a helyzetet. Mindenesetre két szakemberrel is beszéltem. Mindegyik azt javasolta, tartsunk egy kis szünetet és legyen itthon a gyerek. Ezért a héten csak egyszer vittem őket a napközibe és egy darabig így lesz. Pedig Peti egy időben nagyon szépen eljátszott egyedül, délben ledőlt az ágyacskájába, és türelemmel megvárta, míg Lilla elalszik, és át tudtam menni hozzá. Ma már nagyon ügyes egy csomó dologban: hibátlanul felismeri a színeket, tisztán és világosan beszél, szobatiszta, egyedül le tud vetkőzni, a csizmát fel tudja venni egyedül. A fogmosás még nem az igazi, de szépen eszik, már nem kell használunk előkét.

Igaz, a játékban ő akar irányítani, és rossz néven veszi, ha nem érvényesül az akarata. Másrészt viszont nagyon segítőkész: ő adogatja nekem a krumplit, ha pucolom, illetve ő lisztezi a húst panírozáskor. Igazán okos és rendes gyerek – eltekintve a hisztiktől. Bevallom, megijedtem a helyzettől. Sokszor hallom ugyanis az anyukámtól, hogy ezeknek a gyerekeknek minden meg van engedve, a fejemre fognak nőni...

Rosszabb pillanataimban megvalósulni látom a jóslatot… De ha kicsit derűsebb napom van, akkor azt gondolom, hogy ezen is túl kell esni és normális, tisztelettudó ember lesz majd mindegyikből.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Példamutatás gyerekeinknek

Földes Gyöngyi

Mutassunk példát gyermekeinknek: vigyük őket magunkkal az edzőterembe, járassuk sportkörökre!

2017.8.15.    24


Utazás gyerekekkel

Jády Mónika

Itt a szabadságolás ideje. Mire figyeljünk, ha nem otthon töltjük a nyarat, hanem útnak indulunk – pici gyerekekkel is?

2017.6.20.    2


Testvérféltékenység

Jády Mónika

Szakemberektől azt hallottam: az az ideális, ha a testvérek között három év a korkülönbség.

2017.5.20.    5


Család és/vagy karrier Svájcban

Jády Mónika

Kisgyermekes munkavállalóként sehol sem könnyű megszervezni a mindennapokat.

2017.2.6.    7


Az óvodák Svájcban

Jády Mónika

Kolléganőnk riportja a svájci iskolarendszert képező óvodákról szól, sok-sok érdekességgel.

2016.9.30.    16


Akaromka

Nagy Erika

Hogy milyen egy gyerek, ha hisztizik az üzletben, sokan tudjuk, mert átéltük.

2016.9.20.    3


Egykék és testvérek

Huszár Ágnes

Egy gyerek vagy sok gyerek? A válaszok számos történetet rejtenek. Nincs két egyforma szülői élettörténet.

2016.7.14.    12


Zalánka

Póda Erzsébet

El tudunk képzelni egy aranyos, kedves, édes, okos, cserfes két és fél éves kisfiút?

2016.2.29.    29


Szülők (?)

Kabók Zita

Szombaton este egy részeg, tántorgó férfit láttam az utcán botorkálni, amint két ötéves-forma gyermeket rángatott maga után.

2016.2.15.   


Szülők és gyerekek

Kalocsay Ildikó

Iskoláskorú gyerekünk már leviheti a szemetet, elmosogathat, felporszívózhat -- egyszóval segíthet a ház vagy háztartás körüli teendőkben. (Tíz éve írtuk)

2015.12.16.    4


Struccok és gyerekek

Csonga Melinda

Mindennapos történet. Kiveri a szemem, kiveri mások szemét is, és úgy gondoljuk, jól van ez így.

2015.11.12.    23


Félelem gyerekkorban

Timár Tímea

Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.

2015.4.30.    15