Kistestvér érkezik


Jády Mónika  2011.3.29. 5:23

Az addig egyke gyermek számára nem egyszerű, ha hirtelen ő lesz a „nagy”.

Mit tehet a szülő, hogy első csemetéje mihamarabb megbarátkozzon új szerepével? A pszichológusok azt mondják, a szülő ne várjon örömujjongást gyermekétől, ha bejelentik neki, hogy öccse vagy húga születik. A testvér iránt érzett szeretet ugyanis fokozatosan alakul ki (és olyan is előfordul, hogy ki sem alakul). Igaz, hogy sok gyermek vágyik testvérre, ám amikor tényleg „beköltözik” egy kisbaba a mama pocakjába, a hír vegyes érzelmeket vált ki. Az elsőszülött ugyanis tudat alatt fél attól, hogy az újonnan érkezőt jobban fogják szeretni a szülei, mint őt. Amikor pedig már megszületett a pici, gyakran csalódás is társul a tudat alatti félelemhez, hiszen a testvérkével nem lehet játszani, csak alszik vagy sír. Másrészt a nagyobb gyerek szemszögéből úgy tűnik, hogy mindenki csak az újszülöttel foglalkozik.

Az elsőszülöttek koruktól és temperamentumuktól függően különféleképpen reagálnak: egyesek igyekeznek nagyon jól viselkedni, hogy ne veszítsék el a szülők szeretetét. Mások agresszívek lesznek, és mindenfélét produkálnak, csak hogy felhívják magukra a figyelmet. Páran felteszik a „Nem lehetne visszavinni a kórházba?” kérdést. (Olyan is akad, aki azt mondja, egy kiskutyának/kiscicának jobban örült volna.) A kisebb gyerekeknél előfordulhat, hogy kisbabaként kezdenek viselkedni, és ugyanazt a figyelmet várják édesanyjuktól, amit a csecsemő kap tőle. A nyugodt vérmérsékletű „nagyok” visszahúzódóak lesznek, és gyakran testi tüneteket produkálnak, mint például hasfájás vagy álmatlanság. A kisgyermekek nehezen tudják szóban kifejezni, hogy mi bántja őket. Csak a tünetek utalnak arra, hogy valami nincs rendben. „Szeressetek jobban!” – üzeni az elsőszülött.

Fontos, hogy a nagyobb gyermek kifejezésre juttathassa vegyes érzéseit. „Minél lazábbak maradnak a szülők, és minél kevésbé várják el a nagyobbtól, hogy fogadja örömmel a helyzetet, annál egyszerűbb a dolog. A gyerekek előbb-utóbb maguktól is rájönnek, hogy pozitívumokkal is jár, ha van egy testvérük” – vélik a családterapeuták.

A szülők sokat tehetnek, ha a nagyobb gyermek két-háromévesnél idősebb. Az új helyzetre való felkészülésnek része lehet a családi fényképalbum lapozgatása – közben elmesélhetjük gyermekünknek, milyen volt, amikor ő született. Nem kell elhallgatni azt sem, hogy az első hónapokban sokszor fel kellett hozzá ébredni éjszaka, hogy ellássuk őt. Az elsőszülöttnek jót tesz, ha tud róla, hogy egykor – amikor még teljesen rá volt utalva édesanyjára – ugyanannyi figyelmet kapott, mint újszülött testvérkéje. Ha még nagyobb az elsőszülött, olvasgathatunk olyan gyermekkönyveket, amelyekben elmagyarázzák, mi történik a mama hasában, hogyan születik a kisbaba. (Magyarul is megjelent Marie-Claude Monchaux A sehány éves kislány című könyve.) Ha már látható lesz a mama pocakja, illetve a szülés után nagyon fontos szerepet tölt be az apa és a nagyszülők. Ideális esetben szoros a kapcsolat az elsőszülött és édesapja, illetve a nagyszülők között, így náluk vigaszra lelhet a gyermek, és kellő figyelmet kaphat tőlük.

Főleg az egészen kicsiknek nehéz, ha hirtelen osztozniuk kell valakivel szüleik figyelmén. „A fiamnak nem tudtam semmit elmagyarázni, hisz még nagyon kicsi volt. Igazából akkor kezdődtek a problémák, amikor a kisebbik is járni kezdett. Harapdálták és lökdösték egymást. De azt gondoltam, hogy hagyni kell, hogy elintézzék maguk között, különben még tizenéves korukban is én leszek a döntőbíró. Csak akkor avatkoztam be, ha tényleg muszáj volt. Ma már nagyon jó a kapcsolatuk, nem akarnak a másik nélkül lenni” – meséli egy anya, akinek csupán 16 hónap van két gyermeke között.

Hogy van-e ideális korkülönbség a testvérek között? Igazából nincs. A szülőknek azt kell eldönteniük, mi a család számára a legmegfelelőbb. Ha a korkülönbség kevesebb, mint két év, annak az az előnye, hogy a nagyobb gyerek nem is emlékszik arra az időszakra, amikor még nem volt testvére. Kis korkülönbség esetén a testvérek kapcsolata gyakran bensőséges, a közös „vállalkozások” összekovácsolják őket. Hátránya viszont, hogy a szülők számára nagyon megerőltetőek az első évek. Az idősebbnek hamar önállóvá kell válnia. Később erős konkurenciaharc alakulhat ki a testvérek között. Ha 2-3 év a korkülönbség, az elsőszülöttel már valamelyest meg lehet értetni, hogy egy kisbabának több törődésre van szüksége, és be lehet őt vonni a feladatokba. (Kaphat akár egy babát is, melyet etethet, pelenkázhat.) Hátránya, hogy a gyerekek épp 2-3 éves korukban fedezik fel saját személyiségüket, gyakran bizonytalanok, és sok figyelmet igényelnek szüleiktől.

Ha négy és több év múlva érkezik a kistestvér, kevesebb gondot okoz az új helyzet, és a szülők „egyenként” nevelhetik fel gyermekeiket. Kicsi és nagy között ilyenkor ritka a rivalizálás. Ami nem szól a nagy korkülönbség mellett: az érdeklődési kör nagyon különböző, a testvéri kapcsolat nem lesz olyan szoros, hisz nincs sok „közös nevező”, olyan tevékenységek, amelyekben mindketten örömüket lelik. (Bár van, hogy később ők is szorosabbra tudják fűzni kapcsolatukat.)

Írásunk a Baby magazin cikke alapján készült.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A gyermek

Póda Erzsébet

A gyermek áldás, azaz csoda. Isteni vagy felettes beavatkozás. Ezt minden szülőnek tudnia kellene.

2024.6.1.   


Zalánka

Póda Erzsébet

El tudunk képzelni egy aranyos, kedves, édes, okos, cserfes két és fél éves kisfiút?

2024.2.29.    29


Családi viták kereszttüzében

Faar Ida

Megszeppenten áll az asztal mellett. Szeme sarkában ott gyűlik a rémület könnycseppje...

2023.10.20.    15


Legyen játékos a beszoktatás!

Itt az óvoda és az iskolakezdés, tele új helyzetekkel. Így lehet gyerekjáték az óvodai és iskolai beszoktatás!

2023.9.8.   


Az idei év legjobb gyerekzsúrjai

Mik lesznek a trendi szülinapi parti-témák 2023-ban? Rengeteg ötletet és lehetőséget sorolunk fel alábbi cikkünkben!

2023.1.25.   


Ágyneműcímkézés az oviban

Valamikor régen kézzel öltött monogramok kerültek az ágyruhákba. Mára ez megváltozott, a gyorsan felhelyezhető ovis címkék nagyban megkönnyítették munkánkat.

2022.12.2.   


Nevelés nincs, példamutatás van

Nagy Csivre Katalin

A reformoktatási módszerek egyre nagyobb szabadságot, jogot és döntéshozatalt adnak gyerekeink kezébe.

2022.11.9.   


El a kezekkel!

Póda Erzsébet

A gyerekeinket, akik olyan csodavilággal érkeznek az életbe, amellyel valóban megalkothatnák a földi édenkertet.

2022.11.3.   


Vissza az oviba!

Mit tehetünk azért, hogy könnyebb legyen a kicsiknek, főleg az első egy-két hét, amíg újra visszaszoknak az oviba?

2022.8.23.   


Dekorációs tippek a gyerekszobába

A modern gyerekszobák nem nélkülözhetik a praktikus berendezéseket, hiszen a lurkók számtalan dolgát el kell valahova rejteni, és rendszerezni.

2022.6.15.   


Félelem gyerekkorban

Timár Tímea

Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.

2021.9.10.    15


A nyár hatása a tanulásra

Sajtóhír

A fejlesztésnek, tanulásnak a nyári hónapban is óriási jelentősége van.

2021.7.24.