Újrakezdés

Kozma Eszter 2013.12.17. 2:45

Egy ismerősöm mondta, hogy a fejlődés talán s legegyszerűbben a változással azonosítható.

A változás természetes és fontos része az életünknek: egyszerűen ilyen a világ. Ez alapján az lesz „életképesebb”, aki tud és akar változni, aki könnyebben fogadja az élet eme jellegzetességét. Csakhogy változni, változtatni nem könnyű. Különösen, ahogy öregszünk, mert egyre inkább kivész belőlünk az erre való képesség. Ennek a legfőbb oka, hogy szeretünk kialakítani magunknak egyfajta komfortzónát, ahol biztonságban érezzük magunkat. Ahogy ezt a komfortzónát megszokjuk, „megszeretjük”, egyre kevésbé akarunk kilépni belőle. Ami talán nem lenne rossz, csakhogy az élet nem áll meg, és van, hogy épp az, amihez a legjobban ragaszkodunk, lesz a legnagyobb ellenségünk. Gondoljunk csak olyan egyszerű dolgokra, mint a mozgásszegény, de nassolásban gazdag életmód – vagy olyan bonyolultra, mint egy megromlott házasság.

Bizony, az ember az életében sok lehetőséget kap az újrakezdésre, a változtatásra, mégis ritkán él ezekkel. Gyakorta már csak épp akkor, ha rákényszerül, ha nem is a saját döntésén, választásán múlik a dolog. Akármilyen fájdalmas is, nem szabad idáig jutnunk. Nehezen, de meg lehet tanulni a tudatosságot, azt, hogy a saját életünk ura legyünk, és saját elhatározásból tudjunk újrakezdeni. A környezetemben is látom, mennyire meg tud keseredni az ember a monotonitástól, melyet az szül, hogy épp nincs lehetősége az újrakezdésre. Vagy – és ez a legrosszabb – a lehetőségek ellenére sem tud.

Ám, nem lehet percenként újra nekifutni az életnek, mert ugyanúgy elrohan mellettünk, mint amikor boldogtalanságba száműzzük magunkat. Fel kell ismerni a lehetőségeket, amik adódnak az életünk jobbá tételére – de nem egészséges az sem, ha félévente új dologba ugrunk bele.

Persze nem csak nehéz és rossz dolgok vannak, amiket újra kell kezdeni, de a fogalom már eleve magában hordozza a küzdelmet. Azt, hogy bizony ezt elbaltáztuk, mert keveset vagy rosszul tettünk bele, de ha megint nekifutunk, és rendesen harcolunk, még juthatunk valamire. Minél többször kezdünk újra, annál jobban fogja nyomni a vállunkat a félbehagyások terhe. Az életet annyira lehetetlen előre tervezni, hogy senki nem hibáztathatja magát a tévedések miatt. A lényeg, hogy mindent megtegyünk az aktuális helyzetünkben, hogy a legjobbat hozzuk ki belőle.