A filozófiatörténet újragondolása (6)

Dr. Szapu Marianna  2010.5.28. 3:32

Avagy Harriet Taylor Mill különleges esete a filozófiával.

A kizárás stratégiája

Harriet Taylor Mill munkássága és nézetei figyelmet érdemelnek abban az összefüggésben is, hogy milyen „sorsa“ is jutott a filozófiatörténeti gondolkodásban. Úgy vélem, „esete” végül is nagyon tanulságos. Amint már a fentiekben említettem, a szerzőnő azon kevés nő közé tartozik, akiknek neve beíródott a filozófiatörténetbe. Ismételten alá kell azonban húzni, hogy ez leginkább azért történhetett meg, mert az elismert filozófussal, John Stuart Millel állt kapcsolatban. Úgy tűnhet, hogy épp az említett dolog ad magyarázatot ara is, hogy a későbbi kommentátorok és magyarázók szinte kizárólag az Harriet férje műveire gyakorolt hatásával foglalkoztak, míg az ő saját nézetei, melyeket főleg a nők választójogáról írt cikkében formált meg, állásfoglalása a nők helyzetével kapcsolatban, kritikája a patriarchális társadalommal szemben, hosszú ideig észrevétlenek maradtak. Gyanítom, hogy ez a tény önmagában nem magyarázza meg az általános érdektelenséget filozófiai nézeteivel kapcsolatban – úgy vélem, hogy ebben az érdektelenségben azonosítható a hagyományos filozófia férfiközpontúságának megnyilvánulása, amely abban is kifejeződik, ahogyan a filozófiatörténetírok elhallgatják a nők véleményeit, ahogyan átsiklanak a nők nézetei fölött.

Harriet Taylor Mill egyéniségének és munkásságának értékelésében általában a kritikai hangnem van túlsúlyban, miközben ez a kritika sok esetben épp John Stuart Millre irányul, amiért nagyra értékelte Harrietet és kiállt mellette. A filozófus-férjnek felróják, hogy elfogult, kritikátlanul felnagyítja felesége szellemi képességeit és túlértékeli befolyását. Az életrajzírók, a filozófia történészei és Mill műveinek magyarázói, a 19. századtól egészen a jelenkorig, gyakran foglalkoztak a kérdéssel, miben, hogyan és egyáltalán milyen módon jelenik meg Harriet hatása a férj műveiben, és egyáltalán befolyással volt-e rá 17). Az e kérdéskörrel foglalkozó irodalomban fokozatosan két alapképlet alakult ki.

Az egyik szerint Harriet hatása John Stuartra egyáltalán nem volt jelentős, inkább elhagyagolható ható mértékű, mivel úgymond semmilyen figyelemreméltó módon nem járult hozzá az ő filozófiájához. A másik képlet szerint Harriet ugyan meglehetősen határozottan befolyásolta férje filozófiai nézeteit és alkotásait, de ez a hatás egyértelműen negatívnak nevezhető. A kritikának ez az irányvonala már a 19. század végén megjelent, és leggyakrabban negatívan ábrázolta Harrietet, mint veszélyes, „túlságosan” ambiciózus, nagyravágyó, beképzelt, egocentrikus és domináns nőt, aki úgymond teljesen uralta John Stuart tudatát, sőt egyenesen megbabonázta a férfit. Mill szimpátiáját a szocializmus gondolataival és főleg az ő feminizmusát szintén gyakran szintén úgy interpretálták, mint Harriet negatív befolyásának eredményét. Ezek az inkább pszichologizáló analízisek, melyek Harrietet negatív személyiségi és erkölcsi vonásokkal ruházzák fel, leginkább azon viktoriánus erkölcs és nőkép szellemében íródtak, melyekhez Harriet nem alkalmazkodott, s melyeket tudatosan elutasított.

A Harrietről alkotott kép, miszerint ő egy hatalommal bíró nő, egyfajta „intellektuális csábító”, dominált az irodalomban egészen a múlt század ötvenes éveiig. Ebben az időszakban kezdtek megjelenni a kommentárok és analízisek, melyek Harriet John Stuartra gyakorolt hatása tagadásának stratégiáját választották, és amelyek kétségbe vonták, vagy egyenesen cáfolták, hogy befolyásolta volna férje filozófiai nézeteit. A korábbi kritikáknak éppen azt rótták fel, hogy azok úgymond túlértékelték Hattiet befolyását és hatalmát. A tényt, hogy Mill maga, mint leginkább kompetens személy, nyilvánosan is hangsúlyozta felesége intllektuális hatását munkásságára, ezek a kritikusok nem igazán vették figyelembe. Sőt eme, a „kritika mint cáfolat” irányzat követői gyakran azt állították, hogy Mill megtévedt volt, amikor felesége befolyásának olyan nagy jelentőséget tulajdonított. Ezt pedig azzal magyarázták, hogy Harriet női agyafúrtsággal és ármánykodással megtévesztette és megfosztotta őt a saját magáról alkotott helyes ítélőképességtől A Harrietet kritizálók ebben az esetben is a filozófusnő személyiségjegyeire összpontosítottak, míg gondolatait ignorálták.

Kijelenthető tehát, hogy valamennyi kritikában túlsúlyban volt az ad feminam érvelés 18). Harriet Taylor Mill filozófiai nézeteit a házon kívül dolgozó nőkről, a nők gazdasági függetlenségének fontosságáról, vagy véleményét a házasságról és válásról, a kritikusok és magyarázók többsége egyszerűen figyelmen kívül hagyta. Éppen ebben a pontban lehet, véleményem szerint, azonosítani a sajátos „kizárás stratégiáját” – az elhallgatás, mint a férfihatalom egyik mechanizmusa rendkívül hatékony az esetben is, amikor nem éppen egy konkrét nő „teljes” láthatatlanná tételéről, hanem „csupán” az ő gondolatainak elhallgatásáról van szó.

Éppen ilyen elhallgatás sorsára került a Harrietet intenzíven foglalkoztató téma – ez pedig a nők házasságon belüli, valamint a társdalom legkülönbözőbb szféráiban, a művészetekben és kultúrában betöltött egyenlőtlen helyzete volt, amit a filozófia nem tartott arra érdemesnek, hogy problémaként figyelembe vegye.

(Folytatjuk)



________________________________________________________

Jegyzetek

17) Vö Jacobs, J. E.“ „The Lot of Gifted Ladies is Hard“: A Study of Harriet Taylor Mill Criticism. In Hypatia 1994/3, 132 – 163.
18) Vö, ugyanott

Hozzászólások

@

Küldés