A szóbeli zaklatásról


Maceková Johanka  2006.12.3. 17:39

Nő vagyok. Ez a tény egész életemben végigkísér.

Nem volna ez olyan szörnyű, ha a női mivoltom eleve nem határozná meg, milyen viselkedésmintákkal találkozom a környezetemben. Nőként el kell viselnem olyan megjegyzéseket, amelyek zavarnak, felzaklatnak, és főleg rettenetesen feldühítenek. Főleg azért dühítenek fel, mert tudom, hogy bármit is teszek vagy mondok, a zaklatásnak nem veszem elejét, hanem még inkább fokozom. Miért nincs egy szemernyi tekintélyem sem?

Ha beköszönt a nyár, dilemma előtt állok: úgy öltözzem fel, hogy minél kevésbé legyen melegem, és kockáztassam meg a szóbeli zaklatást, vagy alkalmazkodjam, és vegyek fel inkább egy hosszabb ujjú, kivágás nélküli trikót? De mivel kicsit lázadó természetű vagyok, az alkalmazkodáshoz egyáltalán nem fűlik a fogam. Már mindenfélét kipróbáltam: haragos „Ne zaklass!”-t, közönséges gesztust és ignorálást – talán ez utóbbi használ a leginkább. De ami a legesleginkább beválik, bármilyen paradoxul is hangzik, az, ha egy férfi lépked az oldalamon. Olyankor nem kell félnem, hogy valaki megjegyzéseket tesz. Ha belegondolok, hogy nem mehetek végig az utcán anélkül, hogy kikerüljem a célzásokat, eszembe jut: Nem vagyok teljes értékű ember, hogy ilyen zöldségeket kell hallgatnom, amik egyrészt nem érdekelnek, másrészt szörnyen mérgesítenek?

Átéltem még egy helyzetet, amikor nem respektáltak. Előző munkahelyemen mi, női alkalmazottak ki voltunk szolgáltatva a férfikliensek „udvarlásának” és szóbeli zaklatásának. A „hagyj békén”-t nem igazán akceptálták, de amikor kiderült, hogy már van barátom, az illető számára ez azt jelentette: „el a kezekkel”. Még egy példa arra, hogy az a tény, hogy férfi van mellettem, olyan tiszteletet tud biztosítani, amilyet saját magam nem lennék képes elérni.

Azt hiszem, hogy sok férfi nem is tudatosítja, mennyivel könnyebb a helyzete ezen a téren. Természetesen ők is ki vannak téve a diszkrimináció és a megalázás veszélyének, de soha nem kell attól tartaniuk, hogy mi történik, ha munkások mellett haladnak el. Zaklatástól való félelem nélkül mehetnek rövidnadrágban biciklizni vagy futni. Elmehetnek egyedül egy bárba anélkül, hogy a környezetük azt hinné, hogy valakire „vadásznak”. Este haza is mehetnek egyedül, nem fenyegeti őket semmiféle veszély. És ha mégis, utólag senki sem fogja őket megvádolni, és azt mondani, hogy saját maguk keresték a bajt. A férfiaknak sokkal nagyobb a mozgásszabadsága, mint a nőknek. Nem kell attól félniük, hogy megerőszakolják őket, ha „kihívóan” öltöznek fel, vagy ha a kelleténél többet isznak, és egy nőnél töltik az éjszakát.

Mint ahogy Susan Rae Peterson írja: „a nemi erőszak gyakorlata a nőket hatékonyan a helyükön tartja, sok nő a megerőszakolástól való félelmében tényleg sokkal statikusabb és otthonülőbb, mint a férfi. … A nemi erőszak olyan gyakorlat, amely hatékonyan megnehezíti a nyilvános helyeken való szabad mozgás lehetőségét.”

Az az érzésem, hogy sok férfi szerint a nők helyzete a férfiakéval egyenrangú. De ez úgy van, mint egy Elisabeth Badinter által felhozott példában, amikor egy fehér és egy fekete nő hasonlítja össze magát. A fehér nő szerint egy csónakban eveznek, mert nők, és a faj másodrendű. Ám a fekete nő nem ért egyet, és megkérdi a fehértől: „-- Mit lát, ha reggel tükörbe néz?” A fehér nő ezt mondja: „Egy nőt.” „-- És itt a probléma, én egy fekete nőt látok. A faj számomra szemmel látható, ma és minden nap, mivel ez az oka annak, hogy hátrányos helyzetben vagyok a társadalomban. Ön számára a faj láthatatlan, és ezért nekem a mi szövetségünk mindig mesterkéltnek fog hatni”-- válaszolt a fekete nő.

Pontosan úgy van, mint a férfiakkal és a nőkkel. A férfi a tükörbe pillantva egy embert lát, a nő viszont egy nőt, mert az, hogy nő, hátrányt jelent a társadalomban. Amíg ez nem változik meg, és nem tekintenek bennünket egyenrangúaknak, „embernek”, mint a férfit, továbbra is találkoznom kell szexuális célzásokkal és szóbeli zaklatással, amelyek a környező társadalom számára csupán kultúránk szokásos részét jelentik.

Fordította: Jády Mónika

Írásunk a www.aspekt.sk cikke alapján készült.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A marionett bábuk

Oriskó Renáta

A marionett bábuk nap, mint nap magukra csatolják a láthatatlan zsinórokat, hogy mások kedvükre rángathassák őket.

2017.7.24.    13


A szépség ezer arca

Oriskó Renáta

A világ állandóan változik, mindig más a követendő példa, mások az aktuális trendek.

2017.6.1.    14


Foltok

Póda Erzsébet

Ül a számítógép mögött.

2017.4.26.    9


Magzatvíz

Póda Erzsébet

A magzatvíz vizsgálat – meg ami mögötte van és lehet...

2017.4.24.  1    31


Mindenki függ?

Oriskó Renáta

Ragaszkodás, hozzászokás, nem bírom nélküle állapot, függőség... Azt jelenti, rabjai vagyunk valaminek.

2017.3.24.    21


Megegyezés

Póda Erzsébet

Avagy a női lélek minden anyagiak felett.

2017.3.14.    11


Nellie Bly

Busai Hajnalka Lilla

Azaz eredeti nevén Elizabeth Jane Cochran volt az első női oknyomozó újságíró. A leghíresebb Viktória-korabeli nő, tíz napig élt beépülve egy akkori tébolydában.

2017.3.6.    24


Kényszer és ártalom

Tompa Orsolya

A nők elleni erőszak évek óta beszédtéma. Mindig hallhatunk, olvashatunk róla, láthatunk sokkoló videókat, amelyek a témáról szólnak. Kis házi felmérésünk a témáról.

2017.2.27.    4


Átlagos lányok

Póda Erzsébet

Úgy vagyunk szépek, ahogyan természetesen vagyunk.

2017.2.8.    18


Figyelem, bérszakadék!

Kabók Zita

A franciaországi nők idén úgy döntöttek, felhívják a figyelmet egy időpontra, egy fontos témára.

2016.11.17.    6


Eltévedt feminizmus

Póda Erzsébet

Egy ideje mélyen hallgatnak a feminista mozgalmak képviselői. Ma már nem feszülnek olyan vehemensen egy-egy női témának, mint mondjuk másfél évvel ezelőtt.

2016.10.17.  16    14


Komfortzónában

Molnár Andrea

Mi, emberek, folyton önigazolást keresünk.

2016.9.21.    18