Apáink hibái

Póda Erzsébet  2004.11.27. 19:42

Életünkben ő a legfontosabb férfi. Teljes szívünkből és feltételek nélkül szeretjük – vagy gyűlöljük…

Neki köszönhetjük a kiegyensúlyozott vagy az elrontott életünket. Ha gyerekként jól bánik velünk, egészséges tudatú nővé fejlődünk, ha pedig nem tud bánni velünk, egy életre szóló mély lelki sebet okoz nekünk -- a mi apánk.

A kislányok számára -- jó esetben – az apukájuk a legerősebb, leghatalmasabb, legjobb humorú férfi. (Vagy a legfélelmetesebb…) Ebben a korban az apa a lánya szemében a legtökéletesebb ember a világon. Pubertáskorban persze már nem ilyen egyértelműek apáink emberfeletti tulajdonságai. A kamaszlány már kritikusan szemléli az apját: tudja, hogy ő is hibázhat, és egy csomó kiállhatatlan tulajdonságot fedez fel benne. Mégis az apán kívül senki más sem tudja olyan mértékben befolyásolni egy nő életét, mint éppen ő.

Az édesanya tölti a legtöbb időt a gyermekével, ő játszik vele, gondoskodik róla a legtökéletesebben, ő csillapítja a gyerek lázát, elkergeti a rossz álmokat -- annyi jót tesz a gyerekeinek, mint senki más a világon. Ennek ellenére többet jelent a lány számára, ha az apja dicséri meg, jobban igényli az ő figyelmét. Talán, mert az apa kevesebb időt tölt a családdal, ezáltal értékesebbekké válnak a találkozás ritka pillanatai. És talán azért is, mert hiszen ő férfi, és a kislányok az ő „segítségével” tanulják szorgalmasan, hogyan lehetnek hatással az „erősebb” nemre.

Amilyen fontos egy lány számára, hogy az apja dicsérje, kedvesen beszéljen, méltóképpen foglalkozzon vele -- olyan bántó, ha egyáltalán nem törődik vele, ha figyelembe se veszi. A hallgatag, szülői érzelmeit titkoló apa nagy károkat tud okozni lánya lelkében, akinek önbizalma ettől romokba dőlhet. És a legérdekesebb, hogy ez a típusú apa még csak nem is tudatosítja, milyen életre szóló mély sebet okoz a gyermekének.

--Az én apám zárkózott ember volt, ha szólt valamit, inkább ne tette volna! Csak kritizálni tudott, soha nem volt hozzám egy jó szava sem. Úgy szerettem volna, ha néha megsimogatja a fejemet! De ő csak akkor szólalt meg, amikor megszidott – mondja a negyvenéves Edit, aki bár csinos és intelligens nő, mégis önbizalomhiánytól szenved (hányan vagyunk ezzel ugyanígy!). Emiatt párkapcsolati problémákkal küszködik, nem tud bánni a férfiakkal. Akarva-akaratlanul megalázó helyzetekbe kényszeríti magát, a férfiak szeretetéért könyörög, még ha erre nincs is oka. Edit tudat alatt azt a szeretetet igényli, amit az apjától nem kapott meg, és minden férfinál ezt keresi.

Az apa viselkedésének hatása felnőttkorig elkíséri a lánygyermeket. Tenni ellene azonban nem sokat lehet. Egy amerikai pszichoterapeuta szerint: „Ha az apa közeli kapcsolatban volt a lányával vagy nem volt köztük semmilyen kapcsolat, ha a családdal élt vagy külön, hűvösen viselkedett vagy úgy, ahogy az apának kell, ha normálisan szerette vagy zaklatta a gyermekét – az apa egy életre szóló hatással van a lányára. Még akkor is befolyásolja, ha már rég nem élnek egy fedél alatt, jobban, mint azt bármelyik nő tudatosítaná.

A lélektan szerint az apáknak sincs könnyű dolguk, mert nagy felelősség nyomja a vállukat. Hiszen meg kell tanítaniuk a lányukat az életre, annak buktatóira, ezenkívül céltudatosságra és felelősségtudatra kell őket nevelniük. Mindezt pedig oly módon kell(ene) megvalósítaniuk, hogy közben ne sérüljön lányuk születő félben lévő nőiessége. Az okosabb apák készségesen állnak modellt, amin a lányok csecsemőkoruktól kezdve kísérletezhetnek, gyakorolhatják a női praktikákat, nőiségüket. Ugyanakkor az apák két lábon járó enciklopédiák, akik lányuk valamennyi kérdésére tudják a megfelelő választ – legalábbis úgy érzik, ezt várják el tőlük.

Nagy bajok akkor történnek, ha az apuka „trónörököst” vár – és lánya születik. Mert hiába nyírják a kislány haját tüsifrizurára, hiába kap a szülinapjára futballcipőt, és hiába hívják kisfiamnak – a lány attól még lány marad. Talán a futball érdekelni fogja, és nem vonzódik majd a sminkelés praktikái és a női csecsebecsék iránt, de felnőttkorára komoly gondok jelentkeznek majd az életében. A gyermekkorukban fiúként kezelt nők nehezen találják meg női identitásukat, és ez egy idő után kapcsolatteremtési problémákhoz, megkeseredéshez, frusztráltsághoz vezethet.

Talán a nőben nem is tudatosul, nem is fogalmazódik meg, hogy gondok vannak a nőiségével. Nem csoda, hisz semmi másra nem törekszik, csak arra, hogy megfeleljen az apjának. De ha az ember lánynak születik, míg az apja fiú vágyakozott, a lány soha sehogy nem kap ezért a „bűnéért” megbocsátást. Hiába várja az elismerést, a kedves szavakat, de nem kapja meg. Pedig a nők szeretik az apjukat -- még akkor is, ha erőszakos, zsarnok, alkoholista vagy éppen egy semmirekellő ember.

Milliós befektetésekről döntünk, munkacsoportokat igazgatunk, gyerekeket tanítunk, vagy hivatalt vezetünk, ám amikor meglátogatjuk a szüleinket, újra copfos kislányokká változunk. Pedig a felnőttkor nemcsak azt jelenti, hogy akkor megyünk haza, amikor akarunk, tiltás nélkül dohányozhatunk, és gyerekeink születnek. A felnőttkor azt jelenti, hogy saját magunk vagyunk felelősek az életünkért. Saját akaratunk szerint döntünk, nem kételkedünk önmagunkban, és nem lelkizünk azon, mit szólna ehhez az apánk.

--Ha az apa csak zsarolással vagy a fizikai erejével tudott hatni a gyerekére, ez az ő problémája. Ha viszont még felnőttkorunkban is irányítja az életünket, ez már a mi problémánk – mondja a pszichoterapeuta.

Hiába telik az idő, az apa számára nehéz felfogni, hogy az ő lánya cserfes kislányból érett nővé cseperedett, s már nincs szüksége arra, hogy megmondja neki, mikor mit cselekedhet. Sok felnőtt nő a szabadságtól, felelősségtől való félelemből vagy csak gyávaságból fejet hajt apja akarata előtt. Mások harcolnak az apai teljhatalom ellen, vitatkoznak, veszekednek vele, vagy messze költöznek, és csak ünnepnapokon járnak haza, akkor is csak pár órára. Az idős apa érzelmi zsarolással próbálkozik, ha (felnőtt) gyermeke nem azt teszi, amit ő akar: szemrehányásokat tesz a lányának, hogy hálátlan, sőt keményfejű, és nem fogadja meg a jó tanácsot, pedig a szülő mindig jót akar.

Egy felnőtt nőnek nem kell azt tennie, amit az apja diktál. Nem kell belépnie a családi vállalkozásba, nem kell naponta felhívnia, nem kell ahhoz feleségül mennie, akit ő ajánl, és nem kell elválni, mert az apja szerint a férje egy lusta lajhár. A felnőtt nő már „nagylány”, aki alapíthat saját vállalkozást, van saját családja, saját munkahelye – saját személyisége és akarata. Persze sok mindent köszönhetünk apánknak, de ez nem jelenti azt, hogy egész életünkben szót kell fogadnunk neki. És ő ezt jól tudja – csak gyakran kell rá emlékeztetni!

Akkor kell megszabadulnunk apánk befolyása alól
--amikor rettegünk a vele való találkozástól.
--amikor minden beszélgetésünk veszekedéssel végződik.
--amikor mindenért magunkat okoljuk és lebecsüljük magunkat.
--amikor nincs önbizalmunk.
--amikor hosszú időn keresztül nem tudunk normális párkapcsolatot létesíteni.

Hozzászólások

@

Küldés