Az esküvővel kezdődik (1)

Póda Erzsébet  2020.4.26. 4:32

A házasság arról szól, hogy a kezdeti eufórikus, érzelmekben gazdag időszakot felváltják a szürke hétköznapok.

A házasság ugyanis nem az esküvővel ér véget, hanem azzal kezdődik. Már nem unikum az ember lánya számára, hogy együtt él egy férfival. És rádöbben: az általa különböző pozitív tulajdonságokkal felruházott férje a valóságban egész más.

A házasság a lányok romantikus elképzelése ellenére nem egy díszletekben gazdag, megható, boldogságban úszó színházi jelenet. Sokkal inkább egy pragmatikus intézmény a realitások talaján. Elsőrendű, és legfőbb feladata prózai: a gyereknevelés és a közös (családi) tulajdon megvédése. Ezt persze nehéz elhinni, mikor még a szerelem fátyla deformálja érzékszerveinket, és semmi másra nem vágyunk jobban, mint a szeretett férfi közelségére és az utódokra. (Kivéve azokat a házasságokat, és ma már sűrűn vannak ilyenek, amelyek elsősorban anyagi szempontok miatt köttetnek.)

Az érzelmek azonban lassan megkopnak, a mindennapi teendők miatt kevesebb lesz a romantikus pillanat. A férj a felesége simogatása és becézése helyett a focit nézi a tévében, vagy szívesebben elugrik egy sörre. A nő sem hozza már mindig tökéletes formáját. A gyerekek és a háztartás elszívják az energiáját, nem mindig dorombol, mint egy szelíd cicus, néha bizony mogorván szól, vagy éppenséggel pöröl.

A férfiak nem szenvednek önbizalomhiányban és magabiztosságban sem. Meggyőződésük, hogy minden eseményt, dolgot irányítani tudnak. Érvelésük vehemens, és mindig logikusnak és racionálisnak tűnik. Amikor egy felmerülő probléma miatt a feleség ideges és zaklatott, egykettőre elbizonytalanítja őt a férj határozott fellépése. Végül már a nő sem hisz a saját meggyőződésében. Lelke mélyén persze biztos benne, hogy neki van igaza, de a határozott fellépés, az erős férfihang megteszi hatását. A nő meghátrál, mert mindig az vonul vissza, aki érzelmesebb, és emiatt bizonytalannak érzi magát. Ezenkívül a nő a végsőkig ragaszkodik az elképzeléséhez, mely szerint a házasság nem más, mint egy életen át tartó, csodás, érzelmekben gazdag virágzó kapcsolat.

S mikor a valóság szembesíti a puszta tényekkel: házassága már rég nem szól érzelmekről, legfeljebb csak negatívakról, még akkor is, körömszakadtáig ragaszkodik a saját fantáziaképéhez.

Természetesen az ember nem nagyon hisz másban, mint saját megtapasztalásaiban. Mert könnyű rossz anyának bélyegezni azt, aki nem tudja megnyugtatni a boltban üvöltő csemetéjét. De csak akkor érezzük át igazán, hogy a gyereknevelés a valóságban egyáltalán nem olyan, mint a könyvekben, amikor már saját gyermekeink vannak. Éppúgy könnyen ítélkezünk a barátnőnk felett azért, mert elvált a férjétől, pedig „csak” megcsalta. De amikor a mi férjünk mutat a kelleténél nagyobb érdeklődést a társaság egy ismeretlen nőtagja iránt, nyugtalan, rossz érzés kerít hatalmába, és otthon bizony nagy csetepatét csapunk.

És lehet, hogy nem mindig a férj a hibás. Lehet, hogy túl sokat követeltünk tőle. Képzeljük el: anyaszabadságon mennyire várja a feleség, hogy férje megjelenjen az ajtóban, és végre elbeszélgethessen egy felnőttel. Aztán mikor fáradtan megjön a férfi, és csak tíz perc csöndet kért, hadd fújja ki magát egy kicsit – ám a feleség nem bírja ki, rázúdítja a nap eseményeit. Nem csoda, ha a férfi ingerülten viselkedik, és persze minden a visszájára sül el. Napjainkra az a jellemző, hogy amikor a házaspár megtapasztalja, hogy kihűltek az érzelmeik, és mégsem teremtette őket egymásnak a jó isten, akkor:
1 - elválnak egymástól,
vagy
2 - mégsem válnak el egymástól.
Az első típusba tartozó nők nem teketóriáznak, úgy gondolják, hogy az élet tartogat még számukra kellemesebb meglepetéseket is. És ha mégse, akkor is inkább élik a saját életüket, mint hogy megalkudjanak, vagy szenvedjenek.

A másik típusba tartozó nők hazudni próbálnak maguknak. Lelkük mélyén persze tisztában vannak vele, hogy nem ilyen életről álmodoztak, de nem éreznek elég erőt az önálló döntésre, vagy a különválásra. Ilyenkor nem árt, ha jegyzetet készítenek a házasságukról, melyben felvázolják a helyzetet, aztán – észérveket használva – megfelelő megoldást kereshetnek.

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés