Fáradhatatlan nők
Szeretjük olvasni, hallani, látni, hogy más nők sem fáradtak el az ünnepi maratoni sütés-főzés-takarítás-vendéglátás ideje alatt.
Azt hittem, januárban már nem lesz téma többé az év végi ünnepmaraton.
Tévedtem!
Már két hét is eltelt az új esztendőből, ám azt olvasom az egyik lapban, egy nőtársam tollából, milyen boldog, hogy a végkimerülésig fáradhatta magát az év legszebb ünnepén. Szívesen főzött, sütött és takarított, miközben persze a munkahelyén sem teljesíthetett kevesebbet, és szabadságot sem vett ki a megnövekedett mennyiségű házimunka miatt. A pontyot is ő vette meg, és a fenyőfát is ő vitte haza. Büszkén állítja a cikkben, ő bizony szívesen fáradt a szeretet nevében. Számára ez igazán nem volt megerőltető, hiszen mindent megtesz, ha a családjáról van szó. Még arra is kitér pár sorban, hogy senki sem segített neki, külön hangsúlyozza: egyedül is vele bír ő az összes pluszmunkával...
A rádióban is azt hallom az egyik női műsorban, hogy a riportalanynő (a szájbarágós kérdésekre válaszolva) elmondja: a karácsony ünneppé varázslása az asszony dolga. Nem baj az, hogy egész december a rohanásról szólt, hogy neki kellett bevásárolnia, ő cipelte a nehéz táskákat, ő mosta az ablakot, porszívózott és port törölt. Nem baj az, hogy ő dagasztott, sütött és főzött és ellátta a gyerekeket. Nem baj az, hogy közben beteg édesanyjáról is ő gondoskodik.
Már hol lenne mindez baj?
A világ legtermészetesebb dolga, hogy a nők a munkájuk mellett takarítanak, főznek, mosnak, gyereket nevelnek, öregeket látnak el. Sőt nemes feladat ez számukra, melyet szívesen végeznek – mint ahogy ő is. Segítsége nem volt, emeli ki ő is nyomatékosan, és igaz, hogy egy icipicit elfáradt már szentestére. Ám mindenért kárpótolta őt az ünnep szépsége, a többiek (a család) boldogsága...
A celebnő számára is igazi kiteljesedés-orgiát jelentett a karácsonyi készülődés és konyhai sürgölődés. A reggeli műsorban arról beszélt: ő bizony boldogan vonult be a konyhába december közepén és ki sem mozdult onnan az ünnepek végéig. Nem, nem fáradt el, hiszen számára a konyhai jelenlét jelenti a kikapcsolódást. Egész évben fellépései vannak, de az év vége – az igen! Az más! Az csak arról szól, hogy a család részére ételkölteményeket alkot, mindenkit kiszolgál és kényeztet. Nem, ő sem fáradt el, csöppet sem, és neki sem volt segítsége: egyedül sütött mézeskalácsot és bejglit, egyedül főzött, mosott, takarított, mosogatott – és bizonyára vasalt is...
Meglehet, nemes feladat az, hogy az ünnep ünneppé varázslása a nő dolga. Lehet, sőt biztos, hogy vannak olyan szupernők, akik segítség nélkül is tökéletesen végigcsinálják az ünnepi maratont. A fentiek után rá kellett jönnöm, hogy jómagam bizony nem tartozom közéjük. Ugyanis nem tudtam segítség nélkül makulátlan tisztára takarítani a lakást – mindkét gyerekemet be kellett vonnom a házimunkába, és még így is maradt néhány poros felület. A nagy-bevásárlásokat a férjem végezte, ő állt sorba a pontyért és ő alkudott a fenyőre is. A bejglit anyukám sütötte meg helyettem, a püspökkenyeret a húgom, a barátnőm pedig meglepett egy csokitortával. S mindezek után még voltam olyan nyamvadt, hogy karácsony másnapjára ádázul fáradtnak érezzem magam!
Mindezek után kénytelen vagyok őszintén bevallani országnak-világnak, hogy egyértelműen nem szeretem azt olvasni, hallani, látni, hogy más nők nem fáradtak el a karácsonyi maratoni sütés-főzés-takarítás-vendéglátás ideje alatt!
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Furcsa párok
Furcsa párokkal bárhol találkozhatunk: az utcán, a moziban, a pubban vagy akár a fodrásznál is...
2016.3.17.
Mese, mese... meskete
A kedves és szép lány úgy képzelte az életét, mint ahogyan az a mesékben szokott történni.
2011.9.1. 4
Várakozás
Az élet sokkal kacifántosabb történeteket tud produkálni, mint bármely emberi fantázia.
2011.6.3. 1
Játszmák, ajándékok
Ajándékok (ex)feleségektől, feleségjelöltektől (ex)feleségeknek, feleségjelölteknek...
2011.1.4.
A rovat további cikkei
Érzékhiány
Azt mondják, a nők intuitív lények: előre megéreznek, kitalálnak dolgokat...
2024.10.16. 6
Megint nőies
Ki a nőies és ki nem az? Mit kell tenni a nőiességért? Egyáltalán: mitől nő a nő?
2024.7.31. 2 15
Viperafészkek
Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.
2024.1.24. 25
Nők a kutatásban és az IT területein
A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.
2024.1.14.
A világ legjobban fizetett női sportolói
A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.
2023.4.2.
Valentin-napi nagy Ő lista
Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...
2023.2.12. 9