Megcsaltak, átvertek

Póda Erzsébet  2005.7.20. 15:16

A férfiak újrakezdhetik? és az Azt hittem a férjem ideális című írásunk folytatása, egyben befejező része.

Edit története nem sokban különbözik Ildikóétól. Ő azonban nem állította válaszút elé a férjét. Sejtelme sem volt arról, hogy tisztességesnek hitt drágája szeretőt tart. Edit egy szép napon korábban ment haza a munkából, de nem jutott be a saját lakásába. Belülről kulcs volt a zárban. A férje ugyanis odabent hentergett a hitvesi ágyban a nála húsz évvel fiatalabb (a fiukkal egyidős), alig tizennyolc éves szeretőjével.

Edit ugyan egy óra dörömbölés és a szomszédok riasztása után bejutott a lakásba, de máig sem felejti az érzést. A férje kiabált vele, a másik nő előtt megalázta, sőt egyszerűen kitette a saját lakásából. Edit idős szüleihez menekült, de az eset után fél évvel még mindig a lányával csempésztette ki a ruháit a lakásból. A férje ugyanis nem engedte be a feleségét, csak a gyerekeit.

--Úgy éreztem, megőrülök – mondja Edit. -- Egyre csak azt kérdeztem magamtól, kivel éltem én eddig, miért voltam ilyen vak? A lakást a szüleink vették, a berendezésre együtt gyűjtöttük a pénzt. Egész életem romba dőlt egy pillanat alatt. A férjem többé nem állt szóba velem. Beadtam a válókeresetet, s nem sokkal azután, hogy a bíróság kimondta a válást, a szeretőnek gyereke született. A lakásba azóta sem tehetem be a lábam, a vagyonelosztásra talán életem végéig várnom kell. A szüleimnél lakom egy öreg házban, egy aprócska szobában. A gyerekeim az apjuknál maradtak, pedig a bíróság nekem ítélte őket. Nagyok már, nem akarnak ilyen nyomorúságos helyen lakni. Eljönnek hozzám, de tudom, szégyellik, milyen körülmények között élek. Szerencsére az apjuk jól keres, mindent megad nekik, nála jobb helyen vannak.

Talán valamennyi eset közül a hatvanéves Piroska nénié a legkacifántosabb. Negyven év házasság után hagyta el a férje szinte egyik napról a másikra egy húsz évvel fiatalabb nő miatt. Piroska néni álmában sem gondolt arra, hogy ez megtörténhet vele.

--Együtt építettük fel a házunkat, szinte a saját kezünkkel – meséli sírva. -- A férjem tíz évig tanult távúton, mert az volt a vágya, hogy főiskolai végzettsége legyen. Támogattam, különmunkát vállaltam, míg ő tanult, hogy megéljünk. A gyerekekkel nem foglalkozott, hisz „apukát nem szabadott tanulás közben zavarni”. Mindent én intéztem, szerveztem, dolgoztam, a házat szépítettem, és az egész életem a lemondásokról szólt. A férjemet magán kívül sosem érdekelte senki és semmi. Durva, érzéketlen és faragatlan volt hozzám.

S amikor a gyerekek kirepültek a fészekből, még durvábban kezdett viselkedni velem. Hiába próbáltam a kedvében járni, egyre rosszabb lett a helyzet. Talán azért is, mert nekem már nincs jövedelmem, csak a nyugdíj, neki meg vállalkozása van, és most is nagyon jól keres. Úgy képzeltem, nyugdíjas korunkban majd együtt töltjük az időnket az unokáinkkal, nagy családi összejöveteleket szervezünk, vagy bejárjuk a világot. Nem így történt. A férjem megváltozott. Társaságban szolgaként kezelt, hiába kérdeztem, miért teszi, nem adott választ.

De észrevettem azt is, hogy sokkal többet ad magára. Egy idő után pedig minden este megborotválkozott, beillatosította magát, öltönyt húzott magára – és elment hazulról. Először azt hittem, valami nyugdíjas összejövetelre vagy kártyapartira jár. Aztán kiderült, szeretője van, válni akar. Azt hittem beleőrülök. Körbe-körbejárt a fejemben a kérdés: kivel éltem én negyven évig, ki ez az ember?! Elváltunk.

Az életet szörnyen igazságtalannak tartom: hosszú éveken át dolgoztam, gürcöltem, mindent megtettem a családomért és a férjem mellett maradtam, akit kényeztettem, kiszolgáltam. S mit kaptam érte? Ezt a megaláztatást. Ő alapíthat új családot, lehetnek gyerekei is. Nekem azonban már nincs lehetőségem új életet kezdeni egy másik férfival.
Hiszen kinek kell egy hatvanéves asszony?!

Hozzászólások

@

Küldés