Mert megérdemli?!
SENKI nem érdemli meg, hogy kezet emeljenek rá, bármilyen idegesítően viselkedik is.
Nemrég jelent meg Takács Hajnal Az asszony verve című könyve, melyben bántalmazott nők történeteit olvashatjuk – köztük a szerzőét is. A harmincas évei végén járó nő névvel, arccal vállalta a könyvet, hogy senki ne kételkedjen abban, ő létezik és hiteles a sztorija. (A többi történet is valós, bár ezek anonimok, az interjúalanyokhoz az Újrakezdés facebook csoporton keresztül jutott el Takács Hajnal.)
Megdöbbentő, mi mindent lehet olvasni a könyvvel, a témával és a szerzővel kapcsolatban az interneten. A Díványon „Nem csak azt verik, aki meg is érdemli” cím alatt ajánlanak a családi erőszak áldozatainak önsegítő könyveket, köztük a fent említett kiadványt is. Értem én, hogy mennyire fontos a figyelemfelkeltő cím, de ennek semmi köze a tartalomhoz, teljesen ellentétben áll az egyébként hasznos írás tartalmával, s ami még rosszabb: egy tévhitet erősít meg. (A cikk szerzője pedig azoknak is ajánlja a felsorolt könyveket, akik nem érintettek a témában, de érdekli őket, és szeretnének túllépni a „meg is érdemelte”-jellegű előítéleteken.)
Ugyanezen az oldalon, egy interjúban (a riportert idézem): „Sokan úgy gondolják, hogy a bántalmazó férfiak megszelídülnek, ha gyerekük születik. Pont az a baj a mai nőkkel, hogy nem szülnek, pedig ha a hagyományos női szerepet követnék, kevesebb pofon csattanna.”
Az interjú utáni hozzászólások némelyikében is megismétlődik ugyanez: van, aki maga tehet róla, hogy bántják, megjelenésével, viselkedésével kiprovokálja a verést. Az egyik hozzászóló azt írja például, hogy a szomszédságukban csak egy párnál fordult elő családon belüli erőszak, de „mondjuk ott a „hölgy”-nek még a feleségem szerint is kijárt...” Volt pár olyan kommentelő, aki a szerzőről mellékelt fotók alapján rögtön fel is mérte: biztos megérdemelte... Sőt, az is szóba került, hogy az a nő, aki késő este, egyedül járkál az utcán, maga is felelős azért, ha megtámadják. (Ezen logika szerint nemtől függetlenül mindenki tehet arról, ha bántják – minek járt épp arra, amerre a tettes is?)
A családon belüli (és a nők által elkövetett) erőszak témájával kapcsolatban sok tévhit él még, ez közülük az egyik: kiprovokálta, rászolgált. Pedig SENKI nem érdemli meg, hogy kezet emeljenek rá, bármilyen idegesítően viselkedik is. (Arról pedig az áldozatok tudnának mesélni, milyen apróságok miatt verték és alázták őket, módszeresen, akkor is, ha próbáltak megfelelni a zsarnok elvárásainak.)
A bántalmazásra nincs felmentő ok és semmilyen mentség, az elkövetőt terheli a felelősség!
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Nincs felmentés
A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!
2022.4.2. 11
Holtomiglan-holtodiglan
A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.
2022.3.25.
Kényszer és ártalom
A nők elleni erőszak évek óta beszédtéma. Mindig hallhatunk, olvashatunk róla, láthatunk sokkoló videókat, amelyek a témáról szólnak. Kis házi felmérésünk a témáról.
2018.11.25. 5
Pszichopapa
A szikkadt testalkatú, ráncos arcú, a hatvanat jócskán túllépő férfit talán meg se láttam volna.
2016.7.19. 8
A rovat további cikkei
A világ legjobban fizetett női sportolói
A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.
2023.4.2.
Valentin-napi nagy Ő lista
Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...
2023.2.12. 9
Női kategóriáink
Nők: férjezettek, elváltak, szinglik, újraházasodtak, gyermektelenek, sokgyermekesek.
2021.2.26. 26
Egyedül
Nemrég egy idézet indult körútjára a közösségi oldalon: „Ha összebarátkozol saját magaddal, sosem leszel egyedül.”
2020.10.17. 17
Független
A „függetlenség” kifejezést hallva az utóbbi években valahogy mindenki elborzad.
2020.6.27.
És mivel folytatódik? (2)
A lélekbúvárok szerint az egész nagyon egyszerű: az ember papírt és ceruzát vesz a kezébe, és feljegyzi a házasság mellett szóló érveket.
2020.5.8. 9