Minden ötödik...

Póda Erzsébet  2005.3.17. 8:55

Egy felmérés szerint, az egész világon, minden ötödik párkapcsolatban élő nőt bántalmazott már a jelenlegi vagy a volt partnere.

A bántalmazás fogalma nemcsak az ütlegelést, verést foglalja magába, hanem a pszichikai, szexuális, gazdasági és szociális erőszakot, valamint az érzelmi zsarolást és megfélemlítést is.

A házasságokban előforduló erőszak elkövetője az esetek több mint kilencvenöt százalékában a férfi. A szakirodalom a bántalmazás három fajtáját különbözteti meg. Az érzelmi bántalmazást (lelki terror), a tettleges bántalmazást és a szexuális bántalmazást. A kutatások szerint ezek mindig együttesen, egymást váltva fordulnak elő.

Először elcsattan az első pofon, majd a pofont felváltja az ütlegelés, amely egyre durvábbá válik, egyre súlyosabb sérüléseket okoz. Ehhez kapcsolódik a feleség önbizalmának fokozatos gyengítése. (Te nem vagy jó semmire! Én mondom meg, mit tehetsz! Te nem vagy jó anya, feleség, nő! stb.) A bántalmazási folyamat egyébként nem más, mint az egyik ember (a férfi) uralkodása a másik ember (a nő) felett. A feleségbántalmazás (a fogalomhoz tartozik a nem erőszak is) folyamatos, rendszeres és célzatos terror. Célja a férj számára, hogy a felesége teljesen az ő alárendelje, lelkileg és testileg is az ő (a férfi) tulajdona legyen. A elborult időszakot kedvesség, engedékenység, nagyvonalúság követi, amelyet ismét kegyetlenséggel teli időszak vált fel. Így kelt a férfi függőségérzetet a feleségében.


Azok a nők, akiket férjük rabságban tart, üt-ver, büntet, terrorizál, zsarol különböző egészségügyi panaszokkal küszködnek. Fejfájás gyötri őket, depressziósak, fáradékonyak, álmatlanságban szenvednek, nőgyógyászati panaszaik, emésztési nehézségeik vannak, (anorexia, bulímia). Gyakran menekülnek az alkoholhoz, tablettákhoz, különböző nyugtató és kábítószerekhez. Az esetek egy része komoly pszichikai megbetegedéssel, más esetekben öngyilkossággal, vagy a zsarnok férj meggyilkolásával végződnek. Ezek a nők olyan súlyos tünetektől szenvednek, mint amilyenek a koncentrációs táborokat átélt emberek.

Nő, a mazochista?
A nők hajlamosak a mártíromságra – ez pedig a gyermekkorukból ered. A kislányokat ugyanis arra nevelik (főleg az anyák), hogy nekik mindenért áldozatot kell hozniuk, és le kell mondaniuk a kellemes dolgokról, tőlük mindenki azt várja el, hogy önfeláldozók legyenek stb.

Mindez viszont nem jelenti azt, hogy a nők alapvetően „örömmel” viselik el társuk kegyetlenkedését. Freud, a női lélek nagy „nemismerője” feszegette elsőként a női mazochizmus kérdését, melyet aztán a követői, mint meg nem dönthető tényt publikáltak. A közvélemény (az összes többi, nőkről szóló negatív állításhoz hasonlóan), szépen lassan a magáévá tette ezt az álláspontot is. Ezért fordulhat elő még manapság is, hogy a feleség bántalmazását nyilvánvalóan megérdemeltnek könyvelik el magukban a kívülállók.

Mint említettük, a társuk által terrorizált nők, olyan tünetekben szenvednek, mint a koncentrációs táborokat, vagy börtönt megélt, esetleg a túszként kezelt sorstársaik. Vannak országok (pl. Ausztria, Nagy Britannia, Svédország), ahol már tudják, hogyan kell kezelni ezeket az eseteket. Nálunk éppen azért, mert a megvert nők gyakran visszavonják a feljelentést, vagy (társuk parancsára vagy „kérésére”) megsemmisítik az orvosi látleletet, a segítségül hívott rendőrök már nem is veszik komolyan a bejelentést.

De lássuk csak, milyen az eljárás a szomszédos Ausztriában! Náluk a rendőrség nem titulálja családi perpatvaroknak, vagy magánügynek a feleségbántalmazást. A hatóság emberei minden kihívott esetben a helyszínre mennek, kihallgatják (külön-külön) a házastársakat, rögzítik a bűnjeleket – éppúgy, mint más bűneseteknél. A rendőr azonnal kiadhatja az ún. „távoltartó rendelkezést”. Ez azt jelenti, hogy a férjnek tíz napra el kell hagynia a közös otthont, nem mehet a lakás egy kilométeres körzetébe, és a feleségét nem zaklathatja sem telefonon, sem az utcán. A tíznapos távoltartás akkor is érvényben marad, ha a nő sírva könyörgi vissza a férjét, a szakemberek ugyanis tisztában vannak vele, hogy a bántalmazott nő valóságos agymosáson megy keresztül, és szüksége van erre az időre, hogy felmérje és átgondolja helyzetét. A feleséget felkeresi egy szakember, aki felvilágosítja, foglalkozik vele, de a döntést kizárólag az asszonyon múlik. Ha úgy dönt, hogy továbbra is együtt marad a férjével, a férfit arra kötelezik, hogy pszichológiai tréningen vegyen részt. A nőnek is csoportfoglalkozáson kell részt vennie, amelyen megpróbálják helyreállítani a kevéske (vagy már egyáltalán nem létező) önbizalmát. Ezenkívül segítenek kialakítani a menekülési tervét is.

Svédországban akár évekre szóló távoltartó rendelkezés is védheti a nőket. Sőt egy speciális elektronikus karperecet is kapnak, s ha a közelébe kerül az őt életveszélyesen megfenyegető vagy bántalmazó férfi, csak megnyomja a karperec gombját, s a járőrözők pár percen belül a kiszállnak a helyszínen. A mi országunkban semmilyen hasonló védelem nem létezik. Egy felmérés szerint a pszichoanalízisen részt vevő erőszakos férfiak csak az esetek 2-3 százalékban „gyógyulnak ki”, a fennmaradó százalékban visszaesőkké válnak.

Férfi, a hatalmas
Sok család nem a biztonság, hanem a rettegés színhelye a nők számára. A világ legtöbb országában még mindig férfiuralom van, a nők emberi jogai nincsenek tiszteletben tartva. A bántalmazott nők védelemre ritkán számíthatnak. Kétségtelen, hogy tájainkon is jelen van a nőkkel szembeni, családon belüli erőszak. Nincs segítség, a rendőrség ritkán avatkozik közbe, gyakran akkor, ha már haláleset is történt. (A családon belüli erőszaknak halálos áldozatai is vannak.)

Van egy, egyetlenegy igaztalan magyar mondás, melynek bölcsességtartalma a nullával egyenlő, de hűen tükrözi a magyar társadalom mélyen patriarchális beállítottságát: „asszony verve jó”. Mintegy alibit biztosít a férfiaknak az ellenőrizetlen kegyetlenkedésre. A rendőrség nem szívesen avatkozik közbe, mert az a tapasztalatuk, hogy a bántalmazott nők gyakran visszavonják a feljelentést, vagy a vádat. Persze ezt is a zsarnok nyomására teszik, de ki néz ennek utána? A családon belül elkövetett erőszak pedig nehezen bizonyítható. Éppen ezért a legtöbbször ez hangzik el: oldják meg, ez magánügy, béküljön ki az asszony az „urával”.

Az Amnesty Internacional jelentése szerint a nők bántalmazása elterjedt és nem „országfüggő” jelenség a világban. Az Egyesült Államokban például minden 15. másodpercben bántalmaznak egy nőt, évente 700 ezer nőt erőszakolnak meg, vagyis óránként 80-at. A családon belüli erőszak, a házastársi bántalmazás a fejlett országokban éppúgy jelen van, mint a harmadik világban. Az elszenvedett bűncselekményekért a nőknek különösen nehezen szolgáltatnak igazságot, a védelemnyújtásról nem is beszélve. A házastársi erőszak sok országban elfogadott, tudomásul vett dolog, a rendőrség nem is foglalkozik vele (nálunk sem különösebben). Az emberi jogi szervezet szerint a nemzetközileg elfogadott alapelvek érvényesítése az egyes államok dolga lenne, új törvények meghozatalával és a meglévők betartásával kellene fellépni a nők elleni elnyomás ellen.

Vajon a törvényhozók, a politikusok, az állam mikor kel végre a nők védelmére? (Persze a patriarchális társadalomnak ez nem szívügye, nem érdeke…)

Hozzászólások

@

Küldés