Ne viseljünk kihívó ruhákat (?) 1.

Urbaničová Ivana  2006.10.19. 16:01

Vajon mi rejlik a rendőrség ajánlása mögött, miszerint a lányok és a nők ne hordjanak este ún. „kihívó” ruhákat – és miért nem ér fabatkát sem ez a jóindulatú ajánlás...

Eme ajánlás elolvasása után köztem és a rendőrség között párbeszéd zajlott le. Annak ellenére, hogy meglehetősen személyes beszélgetésről volt szó, úgy döntöttem, hogy megosztom másokkal is a tartalmát.

Ami legelőször az eszembe jutott az ajánlásoddal kapcsolatban, kedves rendőrség: Mi az a „kihívó öltözet”? Mit jelent? Két centiméterrel a térd fölött vagy a köldök fölött? Van a rendőrségnek valamilyen mérettáblázata? A legjobb lenne a ruházatot kínáló katalógusokban lévőkhöz hasonló, lehetőleg női táskába passzoló nagyságban, hogy mindig kéznél legyen. Hogy definiálod a kihívó fogalmát? Szerintem mindenkinek, aki csak egy kicsit is elgondolkodik ezen a kérdésen, világos, hogy a kihívó szó tartalmát nem lehet pontosan meghatározni. Minden ember számára kicsit mást jelent, vagyis bajban vagyunk (azaz vagy). És még rosszabb, hogy a ruházat tulajdonképpen közvetlenül nem függ össze az erőszakkal.

Nőnek lenni önmagában is kockázatos. Nem a „kihívó” öltözet veszélyeztet bennünket, hanem az, hogy nők vagyunk. Az, hogy nő vagyok, látható lesz akár zsákot, akár feltűnő ruhát húzok magamra. Különben miért zaklatnának és erőszakolnának meg minden lehetséges kategóriába tartozó nőt? Öreget, fiatalt, sőt kislányokat, terheseket és azokat is, akik Istennek szentelték az életüket (ők aligha öltözködnek „kihívóan”). A médiák által prezentált kép sem éppen a legszerencsésebb, mert csak tovább erősíti a megrögzött előítéletet, miszerint „magad kérted” (mármint a megerőszakolást). (Valdrová 2001)

A megerőszakolt nőket gyakran bestiaként mutatják be, akik semmi mást nem is érdemeltek. És mi ezt elfogadjuk és egyetértünk ezzel. De kérdem én: ha valakinek rám pillantva vér tolul egy bizonyos testrészébe, adekvát-e, hogy engem ezért egész életre megnyomorítson?

Aztán eszembe jutott: mikor is öltöztem fel én utoljára „kihívóan”? Reggel még soha nem ébredtem azzal a gondolattal, hogy ma „kihívóan” öltözöm fel. Soha nem léptem be azzal egyetlen üzletbe se, hogy estére valami „kihívót” akarok vásárolni. És a szekrényt sem nyitom ki azzal az előre megfontolt szándékkal, hogy valamilyen „kihívó” ruhadarabot akarok magamra húzni. Ha már, akkor úgy akarok felöltözni, hogy vonzó legyek. Azt talán lehet, kedves rendőrség. Szeretnék tetszeni -- szeretnénk tetszeni. És határozottan nem akarom, hogy valaki megerőszakoljon.

„Azt olvastam, hogy nem léteznek megerőszakolt nők. Csak olyan nők vannak, akik kihívóan öltözködnek, kihívóan mozognak, kihívó pillantásokat vetnek, kihívó gondolatokat gondolnak. Ki mondta, hogy ez így van? Kinek jön jól ilyesmit állítani? Igazán túl egyszerű lenne. Milyen pompás magyarázat, micsoda felhatalmazás az erőszak minden formájára! Az emberek szívesen szenvednek. Bányába mennek, és ott robotolnak, tetszik nekik a földcsuszamlás, a mérgező gázok, a szilikózis és az akkordmunkával járó stressz jelentette kockázat, szó szerint kikönyörgik, hogy tigrisketrecbe zárják és kínozzák őket. A gyengék szívesen alárendelik magukat. A tehetetlenek gyűlöltek kell hogy legyenek, és gyűlöltek akarnak lenni a tehetetlenségükért. A nők azt akarják, hogy rabszolgává tegyék és nyomják el, és erőszakolják meg, és a gyermekágyakban öljék meg őket.” (Tikkanen 1998)

Joseph Heller művei mindig is szimatikusak voltak számomra, főleg a 22-es csapdája. Bizonyára azért, mert a 22-es csapdájá/nak egész elve feltűnően emlékeztet az életemre, vagyis arra, amelyben a nő címkével működöm. „...és a nőre, akár akarja, akár nem, a férfiak szexuális érdeklődésük potenciális tárgyaként tekintenek, és ebből kifolyólag bizonyos kötelességei vannak (szépnek lenni, kedvesnek lenni a férfiakhoz, szexuálisan vonzó tárgynak megfelelően kinézni és így tovább.)”

Mindenki ismeri azokat az örökös, lányoknak, nőknek, nekünk szóló „jótanácsokat”, hogy hozzuk rendbe magunkat, mosolyogjunk, legyünk kedvesek...!

Kiskorunktól kezdve ezzel traktálnak bennünket a szülők, a környezetünk, a média... A nő férfi nélkül nem is nő...

(Folytatjuk)

Fordította: Jády Mónika

Írásunk a www.aspekt.sk cikke alapján készült.

Hozzászólások

@

Küldés