Ne viseljünk kihívó ruhákat (?) 2.

Urbaničová Ivana  2006.10.24. 18:42

A nő férfi nélkül nem is nő -- ebben a közfelfogásban növünk fel és ehhez tartjuk magunkat egész életünkben.

A társaldalom arra kényszerít bennünket, hogy kívánatosak legyünk, és azok akarjunk lenni. Aztán hirtelen jön ez a bizonyára jóindulattól vezérelt tanács. Valahogy nem ül ez nekünk. És ehhez még számítsuk hozzá a jó anyának, jó háziasszonynak lenni, „reprezentálni” (leggyakrabban a férfi oldalán), mindemellett kedvesnek, gyengédnek lenni és ehhez hasonló típusú követelményeket. De vampnak, férfiasan kemény nőnek is kell lenned, aki nem veszik el a világban! És a leggyakrabban mindennek együtt kell lenni, és egyúttal szexuálisan vonzó nőként kinézni, de ne túlságosan, nehogy egy kicsit is provokáló legyen...

Röviden szólva, a 22-es csapdája ördögi kör, amelyből nem lehet kilépni, amíg meg nem változtatjuk a saját gondolkodásunkat, és nem mutatjuk meg a férfiaknak, a rendőrségnek és önmagunknak, kik vagyunk, és mit jelent embernek – nőnek lenni. „Nőnek lenni vagy nem lenni – és milyen nőnek?”

Megoldhatatlan és nagyon fárasztó, de a nő egyszerre több dologgal is megbirkózik -- hát akkor? A nők megtanultak mozogni ebben a világban (talán skizofrén megnyilvánulások nélkül), ezért is tartják őket rosszaknak.

Önjogú és szabad ember vagyok, ezért senkinek sincs joga megmondani nekem, milyen és hogyan öltözött ember legyek. Sem a rendőrségnek, sem a férfiaknak, sem a nőknek!

A nők provokálnak – igen, hisz „a birtokolni és a nem birtokolnit a ’nő’ úgy állítja egymással szembe, hogy hirtelen érezteti az egyiket és a másikat is – ezekkel az egyedi antitézisekkel és szintézisekkel inspirálja a ’férfi’ tetszését és vágyakozását.” (Simmel 2003) És erről szól az örökös férfi-női játék. Az, hogy tetszeni akarok, és vonzónak akarom érezni magam – figyeljék meg, hogy nem kihívónak! – nem jelenti azt, hogy azt akarom, hogy valaki zaklasson. Csak szépen akartam felöltözni, hogy jól érezzem magam. Lehet, hogy nőiesnek akartam érezni magam, és naivan azt gondoltam, hogy ezt mindenki megérti.

A nő nem az, akit a fejükben hordoznak (a férfiak), a nő nem(csak) a teste, és ez nem magyarázat arra, hogy a nő felelős azért, hogy nem tudnak ellenállni neki. Ő nem csupán a férfiak érdeklődésének tárgya, hanem szabad lény. Tény, hogy az esetek döntő többségében a nőt egy általa ismert férfi támadja meg. Barát vagy ismerős, vagy egyenesen családtag.

Őszintén szólva, nem hiszek a „kihívó” öltözékben. Az erőszakért nem okolható egy ruhadarab sem. Nem hiszem, hogy valaki megerőszakol, mert kilátszik a melltartóm pántja. Nem hiszem, hogy valaki ilyen kegyetlenül bántalmaz azért, mert térd fölött végződik a szoknyám. De igenis hiszem, hogy az bántalmaz, aki nem becsüli az embereket és saját magát sem, aki nem képes átvenni a felelősséget a saját életéért. Az, aki nem tudja respektálni saját magát és másokat sem. Aki nem tudja, hogy minden ember szabad. Nem fogom magam azért bűnösnek érezni, és szégyenkezni sem fogok, elnézést kérni pedig végképp nem, mert nő vagyok, hogy mellem nőtt, és van csípőm és szám...

Nem fogom magam bűnösnek érezni azért, mert rövid szoknyát vagy mély kivágást hordok, és ezzel provokáltam szegény (nem önjogú) férfit. A probléma nem az én testemben van, hanem a maguk fejében, rendőr urak – és urak. Az, hogy „nem kihívó” ruha van rajtam, nem ad nagyobb biztonságérzetet.

Mi segít hát rajtunk? Meg kell változnia azoknak a követelményeknek és elvárásoknak, amelyek arról szólnak, ki a „jó lány”. „Az a lány, akit arra vezetünk, hogy legyen kedves, szófogadó, kezes, sokkal könnyebben válik visszaélés áldozatává, mint azok a lányok, akiket önálló gondolkodásra, magabiztosságra, saját akaratuk keresztülvitelére buzdítunk.” (Mebes 1997)

Fontos, hogy a nők egyértelműen kifejezzék a véleményüket arról, mi az erőszak. Az erőszak nem kontextusból kiragadott tett. És ezért, kedves rendőrségem, kezdj el több dimenzióban látni! Az erőszakot az emberek követik el, nem az öltözék. Az erőszak okai az emberek fejében vannak, nem a divatkreációkban.

Fordította: Jády Mónika

Hozzászólások

@

Küldés