Nők, akik férfiként éltek (5)
A sorozat befejező része.
Billy Tipton
Billy 1914-ben, az Egyesült Államokban született. Valódi neve Dorothy Lucille Tipton volt. Már kamaszként élénk érdeklődést mutatott a zene iránt, azonban az iskola, ahova járt, nem engedte, hogy lányok is tagjai legyenek a zenekarnak.
Jazz-zongorista, valamint szaxofonista karrierje 1933-ban, kisebb oklahomai bárokban kezdődött. Ahogy teltek az évek rájött, hogy férfiként nagyobb sikereket érhet el, ezért férfinak öltözött és kölcsönvette apja becenevét. Eleinte csak fellépései alkalmával adta ki magát férfinak, de 1940-re a mindennapjait is úgy élte. A családjából csak két unokahúgával tartotta a kapcsolatot, akikkel valószínűleg szerelmi viszonyt is folytatott.
Nagy zenei sikereket ért el, több albuma is megjelent, valamint zenekari vezetőként is ténykedett.
Pályafutásának kezdeti éveiben leszbikus párkapcsolatban élt Non Earl Harrell-el, majd hosszú évekig egy June-ként ismert énekesnővel. Ezután megismerkedett az akkor 19 éves Betty Cox-szal, akivel hét évig alkottak egy párt. Betty élete legfantasztikusabb férfijának tartotta Tipton-t mindaddig, amíg egy autóbaleset során a zenésznek eltört több bordája és megsérült az ágyéka. Billy következő partnere egy prostituált volt (Maryann Catanach), aki szintén nem volt tisztában partnere valódi nemével, mivel csak sötétben szeretkezhettek.
1960-ban összeismerkedett az Ír Vénuszként ismert Kitty Kelly-vel. A nő elmondása szerint soha nem volt köztük intim viszony. Kapcsolatuk során három fiút fogadtak örökbe. Évekkel később Billy elhagyta Kittyt és fiaival, valamint Maryanne-nel egy lakóautóban éltek nagy szegénységben. Tipton 1989-ben, gyomorfekélyben halt meg. Családja számára csak ekkor derült ki, hogy nem férfi.
Kitty a titok kiderülésének megakadályozása céljából elhamvaszttatta volt élettársa testét, azonban egy évvel később egyik fiuk leleplezte apjának hitt anyját.
http://www.youtube.com/watch?v=f3JAAxFYEws
Denis Smith
Dorothy Lawrence egy párizsban élő angol riporter volt, aki 19 éves korában elhatározta, hogy az I. világháború tudósító lesz. Tisztában volt vele, hogy még férfiként is komoly nehézségekbe ütközne kikerülni a hadszíntérre, nőként viszont ez egyenesen lehetetlen volt.
Egy kávéházban megismerkedett két angol katonával, akik egyenruhát adtak neki, megtanították menetelni és fegyverrel bánni. Dorothy lekötötte melleit, levágta haját és higított bútortisztítóval bekente bőrét, hogy sötétebbnek tűnjön. Hamis igazolványának köszönhetően Denis Smith közlegényt hamarosan besorozták. A fronton összebarátkozott egy szénbányásszal, aki árokásó munkát szerzett neki a felderítő erőknél.
10 nap után Dorothy aggódni kezdett, hogy titkára fény derül és mivel nem akarta, hogy jóakarói bajba kerüljenek miatta, feletteseinek bevallotta, hogy valójában nő. Mivel azt gondolták, kém, ezért sokáig egy kolostorban vallatták, míg nagy nehezen eskü alatt nyilatkozatott tett arról, hogy a történtekről senkinek nem beszél. Parancsnokai egyrészt tartottak tőle, hogy az eset rossz fényt vet a hadseregre, másrészt nem szerették volna, ha más nők is követik a riporternő példáját.
Miután véget ért a háború, Dorothy megírta tapasztalatait, de a szigorú cenzúra miatt csak évek múlva jelenhetett meg. 1964-ben, egy elmegyógyintézet kezeltjeként halt meg.
További említésre méltó hölgyek:
Jeanne D’Arc, Deborah Sampson (katona, úgy érezte, mindenképp ki kell vennie a részét a harcból), Ulrika Eleonora Stalhammar (katona, börtönbüntetést kapott állítólagos homoszexualitása miatt), Lisbetha Olsdotter (katona, kivégezték, miután kiderült valódi neme), Mollie Bean (katona, bebörtönözték, miután rájöttek, hogy nem férfi), Florena Budwin (katona), Camilla Lyman (multimilliomos kutyatenyésztő, halálának körülményei máig nem tisztázottak, testét egy rohadó tartályban találták meg), Anne Bonny (kalóz, egyes állítások szerint megmenekült a börtönbüntetéstől), Mary Read (Bonny kalóztársa, aki a börtönben halt meg), Malinda Blalock (katona), Alonso Diaz Camerez (spanyol hódító), Angelique Brulon (Napóleon seregének katonája), Krisztina svéd királynő.
Írásunk a www.listverese.com cikke alapján készült.
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Nők, akik férfiként éltek (4)
Manapság egyre ritkábban tapasztalunk megrökönyödést olyan nőket illetően, akik férfiként érzik jól magukat a bőrükben, és fordítva.
2010.9.11. 3
Nők, akik férfiként éltek (3)
Manapság egyre ritkábban tapasztalunk megrökönyödést olyan nőket illetően, akik férfiként érzik jól magukat a bőrükben, és fordítva.
2010.8.1. 3
Nők, akik férfiként éltek (2)
Manapság egyre ritkábban tapasztalunk megrökönyödést olyan nőket illetően, akik férfiként érzik jól magukat a bőrükben, és fordítva.
2010.7.11.
Nők, akik férfiként éltek (1)
Manapság egyre ritkábban tapasztalunk megrökönyödést olyan nőket illetően, akik férfiként érzik jól magukat a bőrükben, és fordítva.
2010.6.2. 4
A rovat további cikkei
Érzékhiány
Azt mondják, a nők intuitív lények: előre megéreznek, kitalálnak dolgokat...
2024.10.16. 6
Megint nőies
Ki a nőies és ki nem az? Mit kell tenni a nőiességért? Egyáltalán: mitől nő a nő?
2024.7.31. 2 15
Viperafészkek
Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.
2024.1.24. 25
Nők a kutatásban és az IT területein
A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.
2024.1.14.
A világ legjobban fizetett női sportolói
A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.
2023.4.2.
Valentin-napi nagy Ő lista
Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...
2023.2.12. 9
Nincs felmentés
A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!
2022.4.2. 11
Holtomiglan-holtodiglan
A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.
2022.3.25.