Pánikhelyzetek 2.

Kabók Zita  2007.10.22. 19:05

Nehogy aztán eredménytelenül tapogatózzunk a sötétben...

Sue (28) három éve költözött Angliába. Egy hétvégi kiránduláson vett részt Londonban a barátnőjével, amikor megismerte Johnt. A szerelem szinte azonnal felizzott köztük és összeköltöztek. Igen ám, de a fiú egyetemista volt, semmiféle bevétellel. Sue viszont jó állással rendelkezett, így ő fizette a háztartás költségeit. Ez a helyzet három éve. John ugyan már befejezte az egyetemet, de még mindig nincs állása. A múlt héten volt interjún – mentegeti Sue. Ezután minden másképp lesz, osztozunk majd a költségeken. Amikor Sue-val az egyik ebédidőben bizalmasabb beszélgetésbe keveredtem, és a családra meg a gyerekekre terelődött a szó, Sue számomra meglepően azt mondta, hogy ő aztán nem akar a jelenlegi partnerétől gyereket. Úgy érzi, a fiú nem alkalmas a férj- és apaszerepre. Így, ha a következő két évben nem talál megfelelő társat, spermadonort igényel. Szerinte, aki háziasszony akar lenni, otthon ülni, míg a férje dolgozik, annak nincs esze. Aki ezt csinálja, megnézheti magát a válás után – mondja. Se pénz, se kvalifikáció, se állás – ő nem akar ebben a cipőben járni…

Norbert (26) helyes, aranyos, fiatal, magyar fiú. Kiválóan süt és főz. Vidám természetű – az ember azt gondolná, imád szórakozni. Neki azonban más elfoglaltságai vannak. Megrögzötten keresi élete párját. Ha beleszeret egy lányba rögtön magához akarja láncolni. Ő már családot szeretne alapítani, gyerekekkel – mondja. Két munkahelye is van, hogy minél több pénzt spóroljon. A kiszemelt lánynak süt, főz, virágot vesz, mosolyog, udvarol, levelet ír, telefonál, és szép bókokat súg a fülébe. A lányok azonban mind hülyének nézik, és elmenekülnek tőle. – Mit rontottam már megint el? – kérdezi tőlem újra és újra…

Péter (32) és a barátnője (30) két éve boldog párkapcsolatban éltek. Tegnapig. Péter ugyanis meglátott egy lányt, és úgy érezte megfordult vele a világ. Vagy csak a pohár bor okozta? Péter nem tudja biztosan, a lényeg, hogy pánikba esett. Most mi lesz?! Már úgy gondolta, itt az ideje a családalapításnak, de így hogyan? Lehet, hogy Zsóka, a barátnője, nem is az igazi? Mi van, ha nem ő az, és honnan lehet ezt tudni? – faggat egyfolytában.

Krisztián (40) Angliában él. Kedves férfi, kicsit rámenős ugyan, de az ő korában már nagyobb léptekkel kell venni a dolgokat a kapcsolatban – mondogatja. Családról, tengerparti házról, gyerekekről, és egy takaros menyecskéről álmodozik. Jelenlegi barátnője azonban inkább a vezető pozíciójával van elfoglalva, mint vele. – Mit tegyek, mit tegyek – bombáz a kérdéseivel szüntelen. Szeretem őt, de nekem család kell. Talán szakítani kéne…?

Bea (30) nemrég ünnepelte a szülinapját. Szomorú tekintettel néz rám mélykék szemével. – Ah, mégiscsak együtt kellet volna maradnom a volt fiúmmal. Akárhogy is volt, ő még mindig jobb, mint azok, akikbe az utóbbi időben belebotlottam. Tulajdonképpen mi boldogok is voltunk – bizonygatja. – Csak néha elfajultak a dolgok, eljárt a keze…., de az minden kapcsolatban előfordul, nem? És különben is, ő gyereket akart volna, a szülei is nagyon szerettek. Mi mást akarhattam volna még? Már az utolsó barátnőm is férjhez ment, csak én maradtam pár nélkül.. Rossz egyedül. Vajon van még esély arra, hogy visszaszerezzem?...

Nem csoda hát, hogy ezek után én is pánikba esek! Pedig talán inkább saját magunkra kellene összpontosítanunk. A lelkünkre és a személyiségünkre, hogy jobban megismerjük önmagunkat, igényeinket. Hogy biztosan tudjuk, miként szeretnénk élni, és hogy valóban meg akarjuk osztani a hálószobánkat valakivel egy egész életen át. Próbáljuk őszintén megtalálni a válaszokat azokra a kérdésekre, hogy vajon milyen okokból kifolyólag választottuk a jelenlegi partnerünket, tudjuk-e majd tolerálni a jövőben a számunkra idegesítő tulajdonságait, elég időt töltöttünk-e együtt vele, hogy kiismerhessük őt, miért éppen őt találjuk annyira vonzónak?

Ha megismerjük, elfogadjuk, és szeretni tudjuk önmagunkat, az segít abban, hogy megtaláljuk azt az életstílust, ahogyan a jövőben élni szeretnénk, és így a hiányzó formába már könnyűszerrel tudunk majd beilleszteni egy társat. De addig, amíg nem tudjuk, hogy pontosan mit is keresünk, soha nem fogjuk megtalálni, bármennyire is szeretnénk, csupán eredménytelenül fogunk tapogatózni a sötétben.

Hozzászólások

@

Küldés