Lány a másvilágról

Angyal Sándor  2010.3.13. 13:43

Éppen kilépett az ajtón, amikor megcsapta a frissen sült sütemény illata.

Nem bírt ellenállni, hát követte az orrát, amerre húzta. Nem kellett sokáig mennie, legalábbis úgy érezte, csak pár lépés az egész. Csukott szemmel indult az illat irányába, de mikor felpattant a szemhéja, már egy egészen más világban találta magát. Körülötte mindenütt virágok voltak, de olyanok, amelyeket még sosem látott, olyan növények, melyeket a lexikonok sem ismernek. Nem tudta elképzelni, hogy is kerülhetett pár lépés alatt annyira távol az otthonától. Hirtelen megjelent egy gyönyörűséges barna lány, aki egyre csak közeledett felé. Süteményt hozott egy tálon. Neki hozta, az illatozott annyira, hogy nem bírta másra figyelni. Mikor elé érkezett a lány, akkor látta, hogy még gyönyörűbb, mint az a messzeségből kiviláglott. A szava is elakadt, amikor a szemébe mélyesztette saját szemét. Szinte sugárzott a szépsége, olyannyira, hogy le sem bírta venni róla a tekintetét. Nem is szerette volna, de ekkor a lány távolodni kezdett, holott egyikük sem mozgott, és ő ismét a házuk előtt találta magát az ajtóban. Nem értette, mi történt, csak annyit tudott, hogy vissza akar menni abba az elvarázsolt világba, ahhoz a lányhoz, aki megragadta az ő szívét.

Szinte mindenkinek elmesélte az élményét, de senki sem hitt neki. Bizonyítani akarta saját igazát, de nem tudta, hogyan tegye. Olyannyira eluralkodott rajta az őrület, hogy már alig bírtak vele, és a szülei hatalmas sírás közepette nézték végig, amint elvitték az elmegyógyintézetbe. Még akkor is a lányt hívta, de nem jelent meg neki. Az intézetben egy fehér szobába zárták, mert rettentően agresszívan viselkedett, és nem engedtek a közelébe senkit.

Az egyik éjjel ismét a mezőt látta maga előtt, csak éjszaka volt, csillagos éjszaka, amikor a virágok szirmai bimbójukba záródva védekeztek a hűvös ellen. Jött a barna hajú szépség, már messziről mosolygott rá. Nem szólt semmit még akkor sem, amikor közelebb lépett, egyszerűen csak megsimította az arcát. Ő tudta, hogy a lánynak most el kell mennie és soha nem fog visszatérni hozzá, mert az érintése ezt sugallta számára. Ordítani kezdett, hogy maradjon, de az távolodni kezdett, könnyezve távolodott, megsiratta a fiút, aki egyre csak marasztalta.

Mikor berontottak a fehér szobába az őrök, ordított és csak ordított, a földön fekve, majd hirtelen megállt a szíve. Segíteni nem tudtak rajta, bár mindent megtettek, de sajnos nem sikerült megmenteni az életét. Az intézet betegei azt rebesgették, hogy a szíve szakadt meg, de senki nem hitt nekik, hiszen bolondok voltak…

Hozzászólások

@

Küldés