Tavaszi sugallat


Nagy Csivre Katalin  2013.4.17. 4:01

A várva várt tavaszi napsugarak, ha sokat késve is, de megérkeztek.

A friss, melengető napsugár most a legéltetőbb tápláléka lelkünknek, s hangulatunknak jó orvosa. Búfelejtető, mosolyosztó gyógyszer. Az ember ilyenkor óhatatlanul pakol, tervez, tesz-vesz, takarít, általában vidámabb, energikusabb, mozgékonyabb, rugalmasabb. Mosolyog a világ, s a háziasszony jóban van a porronggyal (is). Takarít, díszít, porol. A tél meredt, hideg hangulatát kitessékeljük otthonunkból, hosszan szellőztetjük házainkat, utat engedve a tavaszi szellő huncut játékának.

Általában számot vetünk, nemcsak a házunkat poroljuk le, hanem talán a gondolatainkat is. A tavaszi gondolat-porolás, felolvasztja a hosszú tél fagyba zárt meredt hangulatát. Íme, egy tavaszi gondolat-porolás. A langyos szellő szárnyán érkezett el hozzám. Egy távoli asszony panasza volt a fáknak, azok továbbadták a szélnek én pedig meghallottam susogását...

* * *

...Egykoron idedobott minket a sors, a végzet, a jóakarat, a Mindenható ebbe a forrongó földi pokolba, de vajon belegondolt-e, hogy milyen törékeny lábakat szánt utunkra, hogy kanyargós útvesztőn el ne botoljunk, pofára ne essünk olykor? S ha tudta nagyon jól, hogy nagyot koppanhatunk, összetörhetünk, megsérülhetünk, az utca kövén elbotolhatunk, miért nem adott szárnyakat segítségül, hogy könnyebben felálljunk? Hogy lábak helyett szárnyat használjuk? Esetleg repülhessünk baktató séta helyett.

Nekünk, akiket az Isten erre a Földre juttatott, jutalom vagy büntetés is a sorsunk, tudjuk jól. Olykor bizony megbotlunk, ha nem nézünk a lábunk elé. Az utat figyelni kell! A baj ott kezdődik, amikor az utca kövén csattan a képünk, mereven bámuljuk magunkat az útszél poshadt tócsájában, s bizony már kedvünk sincs a fellegekbe nézni.

Néha az élet keserűsége, tragédiája vagy nehézségei egészen közel jönnek hozzánk, néha a házunk csukott ajtaján kegyetlenül szökik be a baj. Van, ami ilyenkor kiemel az alsó szintekből, az utca porából, a legreménytelenebb helyzetekből? Hangosan fohászkodunk, de imánk nem jut el az égig. A földön csúszva, szárnyakat követelünk a Mindenhatótól. És magyarázatot. Megértést. Világosságot.

Erős lábakon állni, biztos talajon lépkedni, mindenkinek nagy kihívás.

Születésünkkor kaptunk egy életet. Ajándékot. Ma, anyák vagyunk, feleségek. Vagy egyedül-állók vagy egyedül-élők. Szeretők. Társasak nagy magányosak. Beosztottak, főnökök, sportemberek, írók, celebek, politikusok, villalakók, hajléktalan réslakók, proli melósok. Taposók vagy taposottak. Hangosak és csendesek. Egykor anyánk, apánk életre hívott: „életet adott“. Aztán mi adunk életet gyermekeinknek. Miért van az, hogy eltelik néhány évtized, s az élet „felzabál” minket? Az egyik napon életet kapunk, a másik napon az élet kap meg minket áldozati zsákmányul. Az élet megesz minket, lassan elemészt az öregkorral, a betegséggel...


Ezt susogta nekem várva várt, mégis hirtelen érkező tavaszi szellő. Hiába szaladtam előle, utolért. Hiába fogtam be a fülemet, hallottam. Nem tudom, ki és hová címezte e gondolatokat, de most továbbadom.

...Ember, te gyarló! Nem véletlenül szór bennünket a sors szele ide vagy oda. Higgyük, hogy az Isten nem bekötött szemmű galád és vakmerő hazárdjátékos, s nem mint egy marok kockát szór szét bennünket itt-ott-amott! Ahová kerülünk, ott van dolgunk. Ott a keresztünk, ami porba hullva várja, hogy rátaláljunk. Lehet hogy átlépünk rajta. Orra esünk benne. Vagy bátran megmarkoljuk. Lehet, hogy megéget. Esetleg megköpködjük. Vagy kipolírozzuk, s fölemelve mutogatjuk a közönségnek. Majd a földbe döngöl a magasból.
Csak egy dolgot nem tehetünk vele!
Nem adhatjuk másnak, hogy: cipeld te, anyám, apám, szeretőm, férjem, feleségem, gyerekem! Sorsunk küldetés: az élet titkos, emberi léptékkel mérhetetlen értelme megkérdőjelezhetetlen...


* * *

A tavasz misztériuma a megújulás, a természet újjászületése. A ma földbe ültetett mag, a holnapban rügyezni kezd. A ma szélnek kiáltott gondolat, a holnapban (talán, valahol) megfogan. Valaki meghallja. Most éppen te, jó barátom... Legyen ez a tavasz biztató ígéret és jó remény!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Anyagias sütemény

Danczi Mónika

Mai anyagias világunkban – hallatszik mindenfelől.

2015.11.2.    16


Újratervezésben

Wolner Annamária

Nem tudom, hogyan s miképp kerültem ide, milyen láthatatlan kéz, vagy felsőbb akarat tolt előre.

2015.10.29.    21


Egy tábor pillanatképei

Nagy Erika

Nyári jegyzet - szigorúan 18 felettieknek...

2015.7.21.  1    2


Az anya

Mester Györgyi

Az egyszeri gyermek világgá ment. Sokáig odavolt a nagyvilágban, ám egyszer csak hazatért...

2015.5.2.    26


Emberi habos kakaó

Palkó Emese

Nem fontos a lány neve. Nem fontos a férfié sem. A lány nevet adott a férfi kutyájának, de csak magában.

2015.3.2.    37


Lavina

Mester Györgyi

Az egész egy aprósággal kezdődött.

2014.7.2.    7


Nincs más szerelem

Halász Kata

A hétvégi vers helyett ezúttal rendhagyó módon egy irodalmi impresszióval jelentkezünk.

2013.12.15.    8


Csönd

Póda Erzsébet

Néha nem lehet azt mondani, hogy majd lesz valahogy.

2013.9.15.    26


Mosoly

Puha Andrea

Csendes a ház, mindenki alszik még. Valamikor hajnal és reggel között jár az idő.

2013.4.10.  1   


Kilátások

Puha Andrea

Az ablakpárkány volt a kedvenc helye.

2013.3.21.    17


Néha

Puha Andrea

Néha mások vagyunk, mint azt elvárják tőlünk. Miért is ne?

2013.3.5.  2    22


Biztos pont

Puha Andrea

Nincs annál rosszabb, ha megállsz és egy helyben toporogsz.

2013.2.25.    29