Vonatállomás

Kovács Andrea  2010.7.21. 5:46

Szeretek vonattal utazni. Olyankor minden olyan időtlennek tűnik.

Vonatállomás, DS

Szeretek vonattal utazni. Olyankor minden olyan időtlennek tűnik. A vonatkerék zakatoló ritmusára hangolódva belemerülök a tájba.
Persze a vonatozással együtt jár a jegyvásárlás és a sorbanállás is. Annyi baj legyen...

A pénztárosnő gyilkos szemekkel mered rám. Hogyne, hisz megzavartam olvasás közben. A könyv vastagságából ítélve a tizedik fejezet környékén tarthat. Most fog kiderülni, ki ölte meg Clarissát John temetését követően, közvetlenül azután, hogy Mary közölte volna vele az apasági teszt eredményét.
Kénytelen vagyok egy ilyen történelmi pillanatot megszakítani. A hölgy nem ért magyarul. Szlovákra váltok. Fizetek. Köszönésképpen kis híján a kezemre csapja a kis ablakot.

Körülnézek a váróban. Az egyik padon borostás arcú öregember bóbiskol. A másikon két fiatal nő üldögél. Mindketten kócosak, lábuk térdig koszos. Az egyik törött tükörben rúzsozza magát, a másik a melltartóját rakja helyre.
Két kutya is mászkál a padok között. A kukára ágaskodva rágcsálják a szemetet.
A sarokban álló bőrkabátos férfi kétségtelenül a táskámat méregeti. Odébb állok.

Hogy gyorsabban menjen az idő, a menetrendet kezdem olvasgatni. Azaz olvasgatnám, de a papír fele le van tépve. A falba karcolva a legkülönfélébb üzenetek láthatók, pár egyszerű ábrával tarkítva.
Jobbra pillantok. A vécéhez vezető kiskapun lakat függ, a büfé évek óta nem üzemel. Az ablakokat talán még az özönvíz előtt mosták le utoljára.
Csak a kétes alakok maradtak meg itt és a kosz. Az igénytelenség fojtó erővel hat arra, aki ide belép. Az utazóközönség pedig lassan fél vonattal utazni.

De ezt a gondolatot már megszakítja a hangosbemondó. A vonatom a kettes vágányon vár arra, hogy végre elvigyen innen.

Hozzászólások

@

Küldés