A hegy


Puha Andrea  2010.12.29. 6:38

Állok a hegy tetején, a ruhám csendesen hullámzik rajtam. Hajnal van.

A nap lustán nyújtózkodik lent a fák mögött, sugarai kis fényes foltokat festenek vállamra omló hajamra. Mezítelen lábamat bámulom.

Szeretem a hajnalt. Szerintem olyankor szállnak a lelkek az égbe. Vagy olyankor születnek. Csak szállnak és szabadok. Nem a test rabjai többé.

Kitárom a karjaim, és lehunyt szemmel felkínálom az arcom az égnek. Kis hűvös csókokat érzek a homlokomon: a lelkekét. Hívnak. Lassan előre lépek egyet, érzem, ahogy a szikla nyomja a talpam. Lépek még egyet, pont a sarkam húsába mélyed egy apró kő. Tovább lépek, és a lábam megáll a levegőben. Egy másodpercig tétovázom, majd halvány mosollyal a számon előredőlök. Zuhanni kezdek a mélybe, karjaimat kitárom és szelem a levegőt. Keresztülzuhanok a lelkeken, érzem, ahogy átszüremlenek rajtam. Gondolatok villannak a fejembe, emlékképek sokasága pereg le előttem.

Aztán hirtelen megszűnik rohanni mellettem a táj, és csak a saját zuhanó testemet látom. Meglepetten lebegek egy helyben, és úgy érzem, leszakadt rólam valami nehéz súly. Látom, ahogy a testem egyre kisebb és kisebb lesz, majd egy kis pontként megállapodik odalent. Leszállok mellé. Figyelem, ahogy kicsavarodó végtagokkal fekszik a földön, a halántéknál csorog a vér. Élettelen az arca, fekete haját ellepi a föld pora. Nyitva a szeme, üvegesen előre mered, valahova a fűszálak közé. Hirtelen megindul egy könnycsepp, végigkígyózik az arcon, majd az állon lecsöppenik. Félrehajtott fejjel nézem.

Aztán emelkedni kezdek és gyengéden átkarolva magamat, körbeforgok. Körbevesznek. Azt mondják, vártak. Azt mondják, most már jó lesz. A nap felé fordulok, hajnal van még. Lágyan lengedezik a hajam a szemem előtt. Érzem a szelet, de máshogy. Én vagyok a szél. Érzem a nap melegét, de máshogy. Én vagyok a sugár. Aztán szivárvány vagyok. Aztán eső, majd utána vihar. Miután lenyugszom, megbújok egy mosoly zugában. Abba takarózom sokáig, míg sírni nem kezdenek. Aztán meglátok egy kisgyermeket, és tudom, mennem kell. Ismét csak a bőrömön érzem a szél fúvását, és a melengető napsugarat.

Temetésen vagyok. Egy lány fekszik a koporsóban. Fekete haja szétterül a fehér vánkoson, halántékánál egy kicsi heg. Sokan sírnak. Azt kérdezik, miért? Nem értik. Azt mondják, jó ember volt, bár ilyenkor mindig azt mondják. Egyre csak sírnak és olyan sok lesz a könny, hogy úgy érzem, megfulladok. A só nehéz illata elborít és akkor elnyíló szájjal bömbölni kezdek. Pont rálátok a hegyre. Fölém magasodik és gúnyosan kacag. Eltorzult arccal bömbölök tovább. Gyűlölöm a hegyet, és tudom, többé nem megyek oda. Gyűlölöm minden kövét, és úgy ordítotok, mintha azt várnám, hogy összeomoljon. De csak áll és néz. Én pedig majd megszakadok a fájdalomba, de végül elhallgatok.

Körbevesznek a lelkek, csitítanak. Azt mondják, ezt meg kellett tanulnom. Összeszorítom a szám, és minden fájdalmam a szemembe tódul. Régebben sokat mondogatta anyám: „Sose kiabáltál, de nézni úgy tudtál, hogy beleborzongott az ember.” Aztán meghalt. Én sokáig élek. A temetésemen leülök a koporsóm szélére, és nézem a hegyet. Győztem. A többiek várnak. Azt mondják, most már maradhatok. Időnként kiülök a szikla peremére, és végignézem, hogyan ugranak le mások.

Nézem, ahogy rádöbbennek... és várom, hogy megértsék...



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A NŐ

Oriskó Norbert

Az "Egy vadász naplója" sorozatunk befejező része.

2018.2.19.    4


Karácsonyi díszek

Wolner Annamária

Egész éjszaka hatalmas pelyhekben hullott a hó, és reggelre mindent beborított.

2017.12.24.    6


Macskakő

Póda Erzsébet

Amikor nagyanyámat, akit különleges képességei miatt boszorkánynak tartottak a faluban, eltemették a temető sarkában, arccal lefelé, egy három méterre leásott gödörbe, úgy zokogtam, mint egy kisgyerek.

2017.3.5.    5


Barna Berni:The One

Wolner Annamária

Ez a könyv nem akarja megmondani a tutit. Finoman, de határozottan ültet le, és elgondolkodtat.

2017.2.14.    26


Sorstanulság

Póda Erzsébet

Akkor, amikor találkoztunk, s beszélgetni kezdtünk, férfias volt, pont, mint ahogy azt megálmodtam.

2016.8.25.    9


A pipacsok hallgatnak

Póda Csanád

Mikor elindult, már hallani vélte a távolban a rendőrautók szirénázását. Persze lehet, hogy csak a füle csengett, bár izgulni nem izgult.

2016.3.30.    3


A hosszú élet titka

Mester Györgyi

Amikor a vásárcsarnok kijáratánál összefutottak, mindkettejük kezében hatalmas, tömött szatyrok lógtak, mégis, udvariaskodni próbáltak egymással.

2016.2.13.    8


Végső diagnózis

Mester Györgyi

Fáradékony? Hát, tudja, én se bírnék órákat ilyen magas sarkú cipőben járni.

2015.10.19.    17


Birkatársadalom

Danczi Mónika

A hatalmasok azon törték a fejüket, hogyan lehetne minél nyugalmasabb életet élni.

2015.9.30.    22


Egérút

Mester Györgyi

Ócska egy nap volt, ez a szerdai. Szinte minden balul ütött ki...

2015.6.24.    3


Erőből szép

Mester Györgyi

Van, aki festetlen, természetes arcszínnel is ki mer menni az utcára, az emberek közé...

2015.1.17.    14


Póda Erzsébet

A kislány az ablakban könyökölt. Vastag pokrócba bugyolálva, egy széken térdelve nézte a sötét éjszakát.

2014.12.31.  2    10