A jövő század szerelemvírusa 3.

Puha Andrea  2008.2.3. 22:32

– Nők!!! – tépte a haját tudósunk, miközben leroskadt egy székre. A helyzet kétségtelenül elfajult.

Még hogy jövő hét szombat! – kapott nyomban az üvegcsék után. Fél éjjelen át dolgozott, köd, színes füstfelhők gomolyogtak elő az üvegekből. Egyikbe mínuszokat rakott, a másikba ódonságot, múltat. Egyszer csak: bumm! És megszületett a legújabb Ámor-vírus. Aranyszíne volt, mint a régi vert pénzeknek.

Ha nem lehet kedvükre tenni, legyenek mások ők! – gondolta, miközben megkötötte nyakkendőjét a tükörben. Szépen hátrafésülte szénfekete haját, és a tettek mezejére lépett. Még mindig időpontért tolongtak a férfiak és a nők. Beállt az egyik sorba, és mikor a nőhöz ért, arcon csókolta, hadd terjedjen a vírus – bár kicsit megnyúlt az arca, mert csak három hónappal későbbre kapott időpontot. Hazament és várta a másnapot.

Azt akarta, hogy legyenek a nők erényesebbek. Hűségesebbek. Mint a régi időkben, amikor még – elméletileg – a hercegek felkapaszkodtak a kisasszonyok erkélyére és szerelmet vallottak nekik. Elege volt a visszautasító nőkből, meg azokból, akik időpontokra várták a férfiakat. Egy nőt akart, akit szerethet, és aki viszontszereti. Reményekkel teli álomba zuhant.

Másnap kíváncsian indult a szokásos sétájára. Gyönyörködött a természetben. Megtehette, hiszen nem tolongott már senki sem egymás hegyén-hátán, s minden határidőnapló a kukákba volt hányva. A park padjain illemtudóan ott ültek a nők, némelyik mellett tisztes távolságban egy férfi. Tudósunk kiszemelt magának egy hölgyet. Leült mellé, s beszélgetést kezdeményezett.
– Jó napot kívánok! Szép időnk van...
A nő szúrós szemmel pillantott rá, majd könyvébe temetkezett. Fehér köpenyes barátunk nagyokat pislogva kényelmetlenül feszengeni kezdett. Kicsit előrehajolt, mintha a cipőjét kötné meg, s rápislantott a könyvecske fedelére.
– Áh – egyenesedett ki. – Shakespeare?
– Ühüm. Maga is szereti? – kegyeskedett szóba állni vele a nő.
– Ó, hogyne... Imádom tőle a Varázsfuvolát.
– De hát azt nem is Shakespeare írta..!!!
– Oh! Nem?
– Nem! Miféle férfi maga? Á, maguk mind a kardjukban hordják az eszüket... – sóhajtott fel a hölgyemény drámaian, s elfordult.

Miután emberünk felszedte leesett állát a földről, néhány paddal odébb ült.
– Csodásan ragyog a nap – igyekezett hatni szíve új választottjára.
– Igen. Pont Shakespeare Rómeó és Júliájához való – bólogatott a hölgy.
– Ó! Maga is Shakespeare-t szereti? – döbbent meg ismét a tudós.
– Igen. Kölcsönözzem? Van nálam még egy példány.
– Nekem… tulajdonképpen… sietnem kell… – hebegte tudósunk, s azonmód irányt változtatott egy másik pad felé.
Lehetetlen, hogy itt minden nő Shakespeare-t szeresse! Csak van valaki, aki rá van kattanva a horrorra, vagy a krimire, hitetlenkedett. Ekkor kis híján orra bukott. Természetesen egy Shakespeare könyvben. Felvette a könyvecskét és átnyújtotta a szőke hajú, bájosan mosolygó tulajdonosának, aki negyedmagával forgatta a lapokat.
– Ó, hol tartasz? Épp most mászik fel Rómeó Júliához…
– Micsoda romantika...! – sóhajtozott a másik három.

Tudósunk gyors iramban hazafelé vette az útját. Úgy döntött, azonnal elkezdi az antiszérum kifejlesztését. Útközben összefutott három tanakodó férfival, akik azon vitatkoztak, mit vegyenek imádottjuknak szerelmük jeléül.
– Shakespeare-t... – morogta kecskeszakállas barátunk.

Laborjába érve azonnal dolgozni kezdett az antiszérumon. Mondani sem kell, hogy fülig kormos lett, haja égnek meredt, s a szemöldöke is lepörkölődött. Végül kimerülten zuhant ágyba.

Reggel az üvegcsét a zsebébe dugva újra elindult. Alig győzte jobbra-balra kapkodni a fejét. Egy férfi kardozni tanult, a másik a barátainak magyarázta – akik egyébként egy sárkányjelmezbe igyekeztek belebújni –, hogy ordítsanak minél félelmetesebben. Egy eldugott helyen egymásba gabalyodó párt látott, de a kisasszony eltolta magától a szemlátomást neki sem közömbös férfit – Majd az esküvő után, szívem… – zilálta.

Őrület!!! Csóválta fejét tudósunk. Aztán bement egy jelmezkölcsönző üzletbe, kivett egy felszolgáló jelmezt, és teába öntve az antiszérumot körbekínálta a nőket, akik lelkesen vetették magukat az innivalóra. Mikor elfogyott a tea, barátunk levette a nevetséges göncöt, és hazaindult.

Maradjon minden nő olyan, amilyen volt! – sóhajtott lemondóan, miközben becsukódott mögötte a labor ajtaja.

Hozzászólások

@

Küldés