A jutalom

Francis W. Scott  2007.10.8. 13:20

Erik lovag felkaptatott az utolsó emelkedőn.

Apró kavicsok csikorogtak paripája patái alatt, ahogy a feketeszőrű csatamén minden izmát megfeszítve feljebb és feljebb cipelte páncélos gazdáját. Erik tudta, hogy ez az utolsó emelkedő. Valahol, legbelül érezte, hogy nincs több.

Napra pontosan két héttel ezelőtt kelt útra. Az Aranynap királyság felszentelt lovagja volt, az Acélkard lovagrend hetedik tagja. Előtte már hat bajtársa indult el a hosszú és veszélyes útra, hogy átkelve a Kristályhegységen, az Ezer Láp Országán és a Leprások Völgyén, elérkezzen a sárkány várához, ahol legyőzi a tűzokádó bestiát, majd kiszabadítja a királylányt, s boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Erik lovag e két hét kimerítő lovaglás alatt alig aludt és pihent, végig csak a feladatra összpontosított. Ötvenkilós páncélban, tűző napon és dermesztő hidegben lovagolt, s most tudta, hogy nincs több emelkedő.

Nem is kellett csalódnia: ahogy koromfekete paripája fújtatva megállt a kavicsos domb tetején, feltűnt előtte a sárkány várának sötét tömbje. Tudta, hogy elérkezett a végső összecsapás! Abban sem kételkedett, hogy levágja a sárkányt, és övé lesz a jutalom – a királylány. Ahogy rágondolt első közös éjszakájukra, ágyéka fellángolt, ereje megsokszorozódott. Megsarkantyúzta lovát, előhúzta pallosát, és ügetve közeledett a tárva-nyitva hagyott kapuhoz. Félelmetes látványt nyújtott harcra készen, talpig fénylő páncélban, hatalmas pajzsával, melyen rendjének címere díszelgett.

Beért a kapun.

Odabent halotti csend honolt, a roppantul nagy előcsarnokban csak páncélos csontvázak hevertek százszámra. Erik lovag körbejárta az egész várat, de a sárkánynak nyomát sem találta. Végül elérkezett a legmagasabb toronyhoz, melynek legfelső szobájában a királylány várta szabadulását… ki tudja, mióta! A torony aljában legalább egy tucat halott vitéz feküdt, közülük hatban egykori bajtársaira ismert. Lassan leszállt a lováról, levette a sisakját, és csupán pallosával a kezében elindult felfelé a végeláthatatlan csigalépcsőn. Lépésről lépésre egyre hevesebben vert a szíve. Tudta, hogy ő az első, akinek ez sikerült. Végül elérkezett a legfelső toronyszobába. Izgatottan tárta ki a nehéz vasajtót, majd belépett.

-- Eljöttem, hogy kiszabadítsalak, szépséges királylány! – mondta fellengzősen. – Jöjj velem hazámba, s halálunkig jólétben, boldogan élhetünk, magának a királynak az áldásával!

A fátyollal letakart ágyban megmozdult valaki, majd félrelebbent a fátyol, és Erik végre meglátta jutalmát. Kopaszodó, ősz banya ült az ágyon, testét összeaszalta az idő, s fogatlan mosolyt eresztett hős megmentője felé. Felállt az ágyról, hogy közelebb lépjen a lovaghoz.

-- Hát eljöttél értem, szép lovagom? – kérdezte recsegős hangon.

Erik lovag mérhetetlen csalódást érzett. Egész testében remegett, undorodott a vén csoroszlyától, aki most még közelebb jött hozzá. Pöttöm szemei mély, fekete gödörben ültek, arcát és nyakát ormótlan bibircsókok borították. Szederjes szája fölött fekete bajuszka éktelenkedett.

-- Oly rég várom már a szabadulást – recsegte tovább. – De mindenki kudarcot vallott, s az évek, évtizedek keserű magányban teltek. És amióta a sárkány is meghalt, úgy unatkozom, hogy az szörnyű! – a vénséges vén öregasszonyhoz kimondottan visszataszítóan társult a kislányos nyavalygás.

Erik lovag kezéből erőtlenül hullott ki a pallos. Most érezte csak igazán, mennyire fáradt. Halálosan fáradt! Nagyon hosszú utat tett meg, mely kiszívta minden erejét. Úgy érezte, a nehéz páncél lassan agyonnyomja. Agyába szörnyű gondolat fészkelte be magát: nem fogja kibírni a visszautat. Így nem!

Az öreg banya még közelebb lépett a lovaghoz, száját csókra csücsörítve, két karját ölelésre tárva. Erik fülében hangosan zúgott a vér. Undorodva hátralépett. Egy pillanatra megszédült, s belekapaszkodott az ablakpárkányba. Megfordult, és lenézett a mélybe, a tucatnyi halott lovagra. Agyán átrohant a gondolat: „Vajon ők is…?”

Ezután összeszedte utolsó erejét, felhúzta magát a párkányra, majd leugrott a mélybe.

franciswscott.cstudios.sk

Hozzászólások

@

Küldés