A középső királykisasszony


Dráfi Emese  2009.9.9. 5:15

Hát igen! Vele mindig gondok voltak. Már kiskorában nyilvánvalóvá vált, hogy dacos teremtés lesz.

A királyi család kis fekete báránya. Nagy hangja bezengte az egész udvart. Héthatáron túlra elhallatszott kiabálása, kacagása. Fára mászott, verekedett, szinte mindig elszakította szép ruháját. Önfejűségével is sok borsot tört szülei orra alá. Amikor végre férjhez ment, és elhagyta a királyi palotát, mindenki fellélegezhetett volna, de kiderült, nem méltó herceget választott. De a dacosságnak, önfejűségnek ára van. Már nem volt visszaút. Végig kellett járnia a keserves házasságban eltöltött éveket. Aztán jött a szabadulás. Végre! Két gyönyörű és okos gyermekével egy szép napon összecsomagolt, és hátat fordított nyomorúságos éveinek. „Elég volt! – gondolta magában – megfizettem az árat busásan, hazamegyek.”

És most, újra itt állt a palota vártornyán. Mint régen. Beszívta a friss tavaszi levegőt és behunyta a szemét. Hogy megváltozott, milyen gyorsan elteltek az évek! Már nem volt dacos, nem volt önfejű. Viszont határozott lett, és tudta mit akar. „Épp itt az ideje, hogy életemet rendbe tegyem – mormolta, miközben a toronyról pásztázta a tájat. – Mindkét testvérem megtalálta a hozzá illő herceget, nekem is sikerülni fog. Sikerülnie kell. A boldogságom a tét. Nemsokára jönnek, nemsokára itt vannak, és nekem újra választanom kell. Istenem segíts nekem! Vezéreld elém a hozzám illőt, aki méltó lesz a szerelmemre!”

Íme, újra jöttek a hercegek. Boldog, boldogtalan, öreg és fiatal, okos és kevésbé okos. Csak úgy porzott az út utánuk! Sok már az elején lógó orral távozhatott. A mércét nem ütötték meg, az első próbánál elbuktak. Sok volt a szélhámos is. Volt, akinek csak a vagyona kellett, volt, akinek csak a teste. Volt, aki az anyát látta benne, és volt, aki a háziszolgát. A királykisasszony eleinte élvezte a dolgot, minden újabb kérőnél lázba jött, figyelt, reménykedett, hátha végre a megfelelő lovagolt be éppen. De ahogy telt-múlt az idő, egyre fásultabban nézte meg a jelentkezőket, és egyre borúsabb tekintettel figyelte a vártoronyból az éppen aktuális herceg menekülését. Hát nincs egy sem, aki képes lenne őt meghódítani, kiállni a három próbát, és önmagáért szeretni? Hol vannak az igazi, nemes szívű, férfiak? S vajon hol tekereg az ő lovagja?

Igaz, volt egy herceg, aki komolyan megdobogtatta a szívét. Az elején minden rendben ment. Az egész királyi család drukkolt, látván a reményt, hogy a középső királykisasszony mégis megtalálta, akit keresett. Ó, de a remény hirtelen szertefoszlott, amikor a legnagyobb várományos minden előzetes jel nélkül hirtelen úgy döntött, nem vállalja a harmadik próba kockázatát, és szó nélkül elviharzott paripáján. Az egész udvar megdermedt hirtelen. Mindenki a királykisasszonyt figyelte, vajon most mi lesz. Ő szó nélkül felment a vártoronyba és napokig csak a messzeséget nézte. Várta, várta és várta vissza. Hiába várta, napokig, hetekig, hónapokig. Nem jött.

De jött helyette más. Egy hívatlan vendég. A királykisasszony vele vigasztalódott hát. Az idegen letörölte könnyeit, meggyógyította sebeit. Elég sokáig időzött az udvarban ahhoz, hogy elkezdjenek egymáshoz ragaszkodni. Észrevétlenül lopta magát a szerelem a szívükbe. Habár nagyon jól tudták, nem lehetnek egymáséi, hisz nemsokára vissza kell térnie távoli hazájába, ahol már várja családja, a menyasszonya, aki majd sok fiúgyermeket szül neki. Aztán, amikor itt volt az idő, a kegyetlen búcsú pillanata, megfogadták egymásnak szerelmüket, és abban a reménységben, hogy valamikor egymáséi lehetnek újra, a vendég felpattant lovára és elnyargalt.

A királykisasszony könnyes szemmel figyelte a toronyból, ahogy szerelme eltűnik a ködben. Keserűen konstatálta, hogy az ő életéből valahogy kimaradnak „happy endek”. Vagy másnak is ugyanígy végig kell járni a boldogság rögös útját? Mindenkinek meg kell harcolni a magáét? Semmit sem adnak csak úgy? Mert abból nem tanulunk, azt nem értékeljük, amit túl könnyen megkapunk?...

Még egy darabig elmélázva nézte a messzeséget, aztán úgy döntött nem adja fel. Hátha visszajön, de már nem mint vendég, hanem mint az ő szabad kedvese. Most már tudta, hogy megtalálta, akit keresett. Ezzel a reménységgel a szívében ment le a toronyból, mert a remény éltet és a remény hal meg utoljára.



Hozzászólások

horjan krisztina, 15. 09. 2009 08:40:47 mesés
IGAZáN TETSZETT EZ A ,,FELNOTT MESE"..ami nem is olyan mese..KIVáNOM A KIRáLYKISASSZONYNAK,HOGY NE KELJEN OLYN SOKáIG VáRNIA OTT FENT A TORONYBAN A HERCEGET..
@


A rovat további cikkei

Karácsonyi díszek

Wolner Annamária

Egész éjszaka hatalmas pelyhekben hullott a hó, és reggelre mindent beborított.

2017.12.24.    6


Macskakő

Póda Erzsébet

Amikor nagyanyámat, akit különleges képességei miatt boszorkánynak tartottak a faluban, eltemették a temető sarkában, arccal lefelé, egy három méterre leásott gödörbe, úgy zokogtam, mint egy kisgyerek.

2017.3.5.    5


Barna Berni:The One

Wolner Annamária

Ez a könyv nem akarja megmondani a tutit. Finoman, de határozottan ültet le, és elgondolkodtat.

2017.2.14.    26


Sorstanulság

Póda Erzsébet

Akkor, amikor találkoztunk, s beszélgetni kezdtünk, férfias volt, pont, mint ahogy azt megálmodtam.

2016.8.25.    9


A pipacsok hallgatnak

Póda Csanád

Mikor elindult, már hallani vélte a távolban a rendőrautók szirénázását. Persze lehet, hogy csak a füle csengett, bár izgulni nem izgult.

2016.3.30.    3


A hosszú élet titka

Mester Györgyi

Amikor a vásárcsarnok kijáratánál összefutottak, mindkettejük kezében hatalmas, tömött szatyrok lógtak, mégis, udvariaskodni próbáltak egymással.

2016.2.13.    8


Végső diagnózis

Mester Györgyi

Fáradékony? Hát, tudja, én se bírnék órákat ilyen magas sarkú cipőben járni.

2015.10.19.    17


Birkatársadalom

Danczi Mónika

A hatalmasok azon törték a fejüket, hogyan lehetne minél nyugalmasabb életet élni.

2015.9.30.    22


Egérút

Mester Györgyi

Ócska egy nap volt, ez a szerdai. Szinte minden balul ütött ki...

2015.6.24.    3


Erőből szép

Mester Györgyi

Van, aki festetlen, természetes arcszínnel is ki mer menni az utcára, az emberek közé...

2015.1.17.    14


Póda Erzsébet

A kislány az ablakban könyökölt. Vastag pokrócba bugyolálva, egy széken térdelve nézte a sötét éjszakát.

2014.12.31.  2    10


Ingovány

Nagy Erika

Amikor kijött a rehabilitációról, szülei ismét befogadták. Volt ígéret, több mint csillag az égen.

2014.12.26.    7