Az erősebb szenvedély


Wolner Annamária  2011.4.13. 4:31

Csöndben nézem. Ott van mellettem. A félhomályban az arcvonásait figyelem, amint gesztikulál.

A szemét figyelem, amint változik a színe, miközben beszél. Szavai megragadnak, s fogva tartanak. A rideg sötétséget egyszer csak barátságos meleggé varázsolja valami. Pici fény szűrődik be, valamelyik utcai lámpától, s rézsútos sugarakat vetít a szemközti falakra. Érzem, ez a pillanat megismételhetetlen. Moccanni sem merek. Némán és mozdulatlanul fekszem mellette.
Eszembe jut a hangja a telefonban.
– Gyere, ha tudsz! Ugye, tudsz? Szükségem van rád! Te vagy a legjobb barátnőm.
– Megyek! Igen, tudok. Te vagy a legjobb barátom.

Halkan sóhajt. Lassan felém fordítja az arcát, majd kissé felemelkedik, fejét a kezére támasztva néz az arcomba. Mesélne, de nem tudja még, hol kezdje. Valahonnan, messziről hallom a saját hangomat. Halkan suttogok, mintha nem mernék hangosabban, nehogy azzal törjem meg a percek varázsát. Arcom minden rezzenésével próbálok erőt sugározni felé, s megnyitni azt a kaput, ami a lelkéhez vezet.

– Három év... három hosszú év, forró nyarakkal, hideg telekkel és VELE! Így, csupa nagybetűvel. Szerelem volt az első látásra, ha van egyáltalán ilyen. Hiszel benne, hogy létezik? – kérdezi.
– Hát persze! Velem is megtörtént, hisz tudod. Nem is olyan régen, s még ma is érzem a hatását minden apró sejtemben – felelem.

Mély a csönd. Keresem a szavakat, de mit is mondhatnék? Csak elszomorítanám azzal, amit most szívesen mesélnék. Végtére is vigasztalni jöttem őt, nem pedig a még megmaradt kevés mosolyától is megfosztani.

Mert néha azért sikerült jókedv-szikrát csalni az arcára napközben, amikor az utcán sétáltunk, s én nyomtam az amolyan magam fajta „A˝ kategóriásaimat, s ezek, célba érvén mosolyra húzták a száját. De percenként változott a hangulata. Hol mosolygott, hol meg elborult az arca, amikor ismét eszébe jutott az a lány. Tekintete a zsúfolt városon át, valahová messzire tévedt. Ilyenkor nagyon szorosan kellett szorítanom a kezét, hogy amikor visszatér a jelenbe, ne fájjon olyan nagyon. Elcibáltam őt az óvárosba is, de látnom kellett, hogy a hely láttán emlékek kóborolnak a lelkében.

Most itt fekszünk egymás mellett: én, a vigasztaló, s ő, a túlélőpróbás.

– Egész éjjel ittam, és sírtam is, azon a hétfőn. Kedden pedig vele, amikor elmentem a még nála maradt dolgaimért. S úgy mentem onnan el, ahogy egyszer te mondtad: vissza sem néztem. Mert tudni kell elmenni. Egész éjjel, s még utána két napig zokogtam, hangosan és megállíthatatlanul. Hullámokban tört rám a fájdalom és a kétségbeesés, hogy már mindennek vége
Most már az én torkomat is a sírás szorongatja.
Riadtan nézünk egymásra, s néma tekintetünk kérdezte csak a másiktól: vajon e percben melyikünk a szerencsétlenebb?

Már magam sem vagyok okos, sem erős, sem bátor. De ami a legrosszabb, már vigasztaló sem. Holott ezért jöttem. Erőt önteni belé. S most belőlem sem lett más, mint egy hangosan szipogó bőgőmasina. Meleg tenyerét ott érzem az arcomon, ahogy megpróbálja letörölni a lassan lefolyó könnyeim. Aztán mindketten álomba zuhanunk.

Ijedten ülök fel az ágyban. Nem tudom, hol vagyok. Valamibe beleütközik a lábam. Óvatosan felé fordulok. Nem látom az arcát, a párna eltakarja. Lassan jut el a tudatomig, hol is vagyok. Álomittasan fekszem vissza, kezemmel felé nyúlok. Az arcát akarom látni, s mikor felém fordul
Hát mit hittem? Miben bíztam?

Felriad. Morogva fordul a hátára, aztán felém.

Mellkasára húzza csöndesen szipogó arcom.
– Mi történt? Nem tudsz aludni?
– Róla álmodtam...
– És mit?
– Nem fontos! Aludj csak!

De nem alszik már vissza. Én pedig mesélek. Halkan. Lassan. Az álomról, a férfiról, s arról, hogy nem tudom, képes leszek-e valakit még úgy szeretni?
Én sem alszom el, ő pedig mesél. A lányról, s arról, hogy nem tudja, képes lesz-e még valakit úgy szeretni?

Hazafelé, az autóbuszban azon gondolkodom, vajon miért vonják kétségbe annyian a nő s a férfi közt lévő barátságot? Kedvenc idézetem jutott eszembe Füst Milántól: „Mindig a legerősebb szenvedély dönt!˝

Ezúttal a barátság szenvedélye erősebb volt mindennél!



Hozzászólások

Wolner Éva, 04. 05. 2011 09:08:54 Gratuláció
Kedves Annamari! Ez nagyon tetszett, nem fellengzős, pont olyan érzelmes amilyennek lennie kell. Szóval szeretettel gratulálok! További sok sikert kívánok! Wolner éva,Nagykátáról.
@


A rovat további cikkei

Macskakő

Póda Erzsébet

Amikor nagyanyámat, akit különleges képességei miatt boszorkánynak tartottak a faluban, eltemették a temető sarkában, arccal lefelé, egy három méterre leásott gödörbe, úgy zokogtam, mint egy kisgyerek.

2017.3.5.    5


Barna Berni:The One

Wolner Annamária

Ez a könyv nem akarja megmondani a tutit. Finoman, de határozottan ültet le, és elgondolkodtat.

2017.2.14.    26


Karácsonyi díszek

Wolner Annamária

Egész éjszaka hatalmas pelyhekben hullott a hó, és reggelre mindent beborított.

2016.12.25.    4


Sorstanulság

Póda Erzsébet

Akkor, amikor találkoztunk, s beszélgetni kezdtünk, férfias volt, pont, mint ahogy azt megálmodtam.

2016.8.25.    9


A pipacsok hallgatnak

Póda Csanád

Mikor elindult, már hallani vélte a távolban a rendőrautók szirénázását. Persze lehet, hogy csak a füle csengett, bár izgulni nem izgult.

2016.3.30.    3


A hosszú élet titka

Mester Györgyi

Amikor a vásárcsarnok kijáratánál összefutottak, mindkettejük kezében hatalmas, tömött szatyrok lógtak, mégis, udvariaskodni próbáltak egymással.

2016.2.13.    8


Végső diagnózis

Mester Györgyi

Fáradékony? Hát, tudja, én se bírnék órákat ilyen magas sarkú cipőben járni.

2015.10.19.    17


Birkatársadalom

Danczi Mónika

A hatalmasok azon törték a fejüket, hogyan lehetne minél nyugalmasabb életet élni.

2015.9.30.    22


Egérút

Mester Györgyi

Ócska egy nap volt, ez a szerdai. Szinte minden balul ütött ki...

2015.6.24.    3


Erőből szép

Mester Györgyi

Van, aki festetlen, természetes arcszínnel is ki mer menni az utcára, az emberek közé...

2015.1.17.    14


Póda Erzsébet

A kislány az ablakban könyökölt. Vastag pokrócba bugyolálva, egy széken térdelve nézte a sötét éjszakát.

2014.12.31.  2    10


Ingovány

Nagy Erika

Amikor kijött a rehabilitációról, szülei ismét befogadták. Volt ígéret, több mint csillag az égen.

2014.12.26.    7