Bélyeg


Madarász Ildikó  2010.7.26. 6:31

Tegnap lettem tizenhét. Volt szülinapi bulim, volt torta meg minden.

Voltak haverok, itt voltak a barátnőim és itt voltak az ellenségeim is.

Jöttek ismeretlen fiúk és lányok, jöttek a szomszéd utcából, itt volt Laura is – a nagy rivális – és persze a Molnár ikrek sem maradtak otthon.

Boldog is lehetnék, hogy jó volt, meg, de jó hogy egyáltalán volt, de mégsem vagyok az. Szomorú, kétségbeesett és végtelenül szerencsétlen vagyok.

Mindig is az voltam. Egész életemben.

Pedig hogy elterveztem! Az egész életemet. Listákat írtam.

Először kis fecniket, azután vettem a fecniknek egy kisebb tokot, aztán amikor már azt is kinőttem, rendbe raktam a fecnis tokot, fontossági sorrendet állítottam, és egy végtelenül hosszúra nyúló szombat délután átírtam az egészet egy füzetbe. Egy hologramos füzetbe. Azt hiszem egy margaréta volt rajta, de az is lehet, hogy napraforgók. Már nem emlékszem.

Csak arra, hogy az volt az első listafüzetem.

Nagyon fontos dolgok voltak benne.

Például, hogy a következő héten mit kell megtennem, vagy, hogy a tetteim által minek kell bekövetkeznie.

Fontos dolgokkal volt tele.

Ilyenekkel például, hogy ha kedden anyuval mogyorókrémes kiflit pakoltatok és azt, csak úgy lazán, minden erőlködés nélkül, csak spontán – a hangsúly a spontánon van – felajánlom Emesének, akkor lehet, hogy szerdán odaülhetek hozzájuk az ebédlőben. Tíz voltam, azt hiszem.

Aztán egyre több listás füzetem lett. Évről évre változó listákkal, tervekkel, hogy mit kell megtennem, és hogy kell történniük a dolgoknak.

Persze én mindent megtettem, én mindig úgy alakítottam a dolgokat, hogy este húzhassak egy vízszintes vonalat a bejegyzéshez, de… De a listák másik fele nagyon sokszor csak keretezést kapott. Vagyis a következő listában újraszerepelt.

Vannak bejegyzések, amik évek óta szerepeltek a füzeteimbe:
Emeséékkel vásárolni menni
Karácsonyra kutyát kapni
Nem észrevenni a rám csodálkozókat
Egy fiú önzetlen szerelme stb. stb. stb.


Szóval ilyekkel volt és van tele.

A mostani füzetem fekete. Ragasztottam rá margarétákat – mert nincs kedvesebb virág a margarétánál –, hogy kicsit oldjam a sötétet, meg hogy egyáltalán legyen kedvem elővenni.

A mostani bejegyzések már havi bontásban szerepelnek.

Épp csak felcsaptam most, valahol, és olvasom a bejegyzést:
Márciusban
Az első tűsarkút megvetetni és egy bulin felvenni
Fekete melltartót húzni egy áttetsző lila felső alá
Magyarból kiselőadást tartani – a jobb jegy érdekében
Hajat melíroztatni
Bejutni a Beugró felvételére
Nem észrevenni a rám csodálkozókat
A szülinapom beharangozása
Levente figyelemfelkeltése – fogalmam sincs még hogyan. stb. stb.


A márciusi listám elég hosszúra sikerült. Majdnem négy oldal.

Vannak benne vízszintes vonalak, például tartottam kiselőadást magyarból, és sikerült Nóri barátságát megtartani. Persze tűsarkút nem vettek. A születésnapomra se. Pedig hogy szerettem volna. Azt mondják a lábaim szépek. Hosszú a combom. Remekül állna a tűsarkú. Majd talán augusztusban, a nyári keresetemből. Fel is írtam újra a listámra.

Szóval a bulim.

Már rosszul kezdődött. Túlgörcsöltem.

Azt szerettem volna, hogy legalább ez jól sikerüljön. Hogy legalább ez legyen olyan, mint a többieké. Hogy ne legyek lúzer, hogy én is normális lehessek.

Persze mindent jó előre megterveztem, kigondoltam.

Összeraktam a zenét, a pontos sorrendet is felállítottam, órára beosztottam, volt magyar előadók félórája, és persze egy kis rock is.

Próbáltam mindenre és mindenkire figyelni.

Már előre bevásároltam anyuval, a menü sort is összeállítottuk, meg is sütöttünk minden – anya tök rendes volt, és lelkes… Néha helyettem is – a lufikat meg az öcsém fújta fel - legalább csinált valami hasznosat is, – szóval, jól előkészültünk.

A meghívók kiosztva – persze beosztott sorrendben –, a ház kitakarítva, sütik megsütve, a hot-dog kiflik a melegedőben, a piák a frigóban, a CD-k sorba rakva, a TWISTER szőnyeg kiterítve, én bepúderezve. És mégsem éreztem jól magam.

Feszült voltam. Ideges. Nem voltam laza (bár talán soha életemben nem voltam laza).

Állandóan a szemeket lestem.

Néztem, hogy ki mit néz. Ki, mit figyel? Hányan sandítanak rám? Kik mutogatnak? Hova mutatnak? Hányan érzik jól magukat? Hányan érzik úgy jól magukat, hogy engem észre sem vesznek? Hányan bámulnak, és hányan mosolyognak? Kedvesen. Vagy szánakozóan. Vagy kis részvéttel a szemük sarkában.

A bulin minden elfogyott. A hot-dog, a koktél, a mogyoró, a CD kupac is átkerült a lejátszott zenék fakkba, játszottunk, volt szülinapi tortám és minden jó is lehetett volna, ha én normális vagyok. Ha olyan normális vagyok, mint mindenki.

De nem vagyok normális! Pigmenthiányos vagyok. Megbélyegzett. Jól látható jelekkel az arcomon. A lábamon. A karomon. A kézfejemen.

Hogy lehetnék így normális? Hogy lehetnék így tömegbe vegyülős? Hogy lehetnék így nem feltűnő? Nem bámulásra kiszemelt?

A barátaim a barátaim. Ők már megszokták. De mi lesz majd a fősulin? Lesznek új barátaim? Lesz majd valaha olyan listatételem, hogy: a batáromnak Valentin napi ajándékot venni? Leszek valaha normális? Nem ideges, nem izgulós, nem szemeket fürkésző? Lesz valaha pántos ruhám? Lesznek majd, akik nem Dalmatának hívnak a hátam mögött?

Jó kis lista! Tele kérdőjellel. Én vagyok maga a kérdőjel. A genetikai korcs. A skarlát ABC-s. A tizenhét éves. Bár csak negyven lennék! Listaírásokon túli. Az anyuka. A feleség. A barátnő.

De addig van még 23 szülinap. 23 x 365 nap. 23 x 365 nap az utcán, a tereken. Bámuló szemek össztüzében.

Jó lenne pandák közt élni, ott nem tűnnék ki a sok foltos között, és biztosan kapnék önzetlenül egy csokor eukaliptusz levelet, s én nézném a sok csupasz, egyszínűt, miközben boldogan rágcsálnám a levelet…



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Macskakő

Póda Erzsébet

Amikor nagyanyámat, akit különleges képességei miatt boszorkánynak tartottak a faluban, eltemették a temető sarkában, arccal lefelé, egy három méterre leásott gödörbe, úgy zokogtam, mint egy kisgyerek.

2017.3.5.    5


Barna Berni:The One

Wolner Annamária

Ez a könyv nem akarja megmondani a tutit. Finoman, de határozottan ültet le, és elgondolkodtat.

2017.2.14.    26


Karácsonyi díszek

Wolner Annamária

Egész éjszaka hatalmas pelyhekben hullott a hó, és reggelre mindent beborított.

2016.12.25.    4


Sorstanulság

Póda Erzsébet

Akkor, amikor találkoztunk, s beszélgetni kezdtünk, férfias volt, pont, mint ahogy azt megálmodtam.

2016.8.25.    9


A pipacsok hallgatnak

Póda Csanád

Mikor elindult, már hallani vélte a távolban a rendőrautók szirénázását. Persze lehet, hogy csak a füle csengett, bár izgulni nem izgult.

2016.3.30.    3


A hosszú élet titka

Mester Györgyi

Amikor a vásárcsarnok kijáratánál összefutottak, mindkettejük kezében hatalmas, tömött szatyrok lógtak, mégis, udvariaskodni próbáltak egymással.

2016.2.13.    8


Végső diagnózis

Mester Györgyi

Fáradékony? Hát, tudja, én se bírnék órákat ilyen magas sarkú cipőben járni.

2015.10.19.    17


Birkatársadalom

Danczi Mónika

A hatalmasok azon törték a fejüket, hogyan lehetne minél nyugalmasabb életet élni.

2015.9.30.    22


Egérút

Mester Györgyi

Ócska egy nap volt, ez a szerdai. Szinte minden balul ütött ki...

2015.6.24.    3


Erőből szép

Mester Györgyi

Van, aki festetlen, természetes arcszínnel is ki mer menni az utcára, az emberek közé...

2015.1.17.    14


Póda Erzsébet

A kislány az ablakban könyökölt. Vastag pokrócba bugyolálva, egy széken térdelve nézte a sötét éjszakát.

2014.12.31.  2    10


Ingovány

Nagy Erika

Amikor kijött a rehabilitációról, szülei ismét befogadták. Volt ígéret, több mint csillag az égen.

2014.12.26.    7