Birkatársadalom

Danczi Mónika  2015.9.30. 0:43

A hatalmasok azon törték a fejüket, hogyan lehetne minél nyugalmasabb életet élni.

- Szedjük össze a birkákat és irányítsuk merre legeljenek! Van sok legelőnk, lesz jó nagy birkatársadalmunk. És béke lesz. Mi leszünk a Minta Békés Birkatársadalom.

Mivel a világ úgy alakult, hogy mostanra tényleg jó sok birka lett, létre is jött a terv. Beindult a nagy béke. Jólét lett. A szomszédok felfigyeltek erre és azt mondták:
- Mi is szeretnénk ide tartozni.


A birkatársadalom hatalmasai megnézték őket és azt mondták:
- Na jó, hiszen békét akarunk mindenkivel, de ti nem vagytok eléggé birkák.
- Miért nem?
- Mert nem olyan a füvet legeltek mint mi. És nem is olyan bogyót potyogtattok. Lehet, hogy erősebb a kosok szarva is. Még veszekednének és vége lenne a békének.
- Na de nálunk más fű van. Attól ilyen a kosok szarva. Ha ilyen füvet eszünk, másmilyen bogyót sem potyogtathatunk.
- Hát rendben, majd mi megmondjuk mit egyetek, mikor, mennyit, elrendezzük a ti legelőiteket, kosaitok szarvát is. Ha szót fogadtok, akkor ide tartozhattok.

A szomszédok nem is értették hogyan fog ez megvalósulni, de annyira akarták a mintabékességet, hogy megegyeztek. Telt-múlt az idő. A birkatársadalom létrehozói rátették kezüket a szomszédok földjeire, irányítgatták őket, etetgették ezzel-azzal..., és egyre tovább terjeszkedtek. Persze csak birka módjára, de azért rendesen. Gondjuk volt rá, hogy mindenki eléggé birka legyen, jól terelhető legyen és béke legyen. A birkák pedig többnyire megelégedtek azzal a fajta legelővel, amit kiszabott nekik a Nagy Béketársadalom irányítása. A csatlakozók már kezdtek is elég alaposan hasonlítani rájuk, de bizony volt aki mégsem lett eléggé birka. Lett is belőle ilyen-olyan ügy. Pellengérre állították az engedetlen birkákat. Ország-világ előtt hirdették, hogy ezek még mindig nem olyan bogyót potyogtatnak, mint kellene és nem eléggé eszik azt a füvet amit kellene. Mondták nekik, hogy ingyom-bingyom. A nem eléggé birkák meg visszamondták az ingyom-bingyomot. Mondogatták mellé, hogy minden birkának azt a füvet lenne jó legelnie, amelyik a saját legelőjén terem, mert a másféle megfekszi a gyomrát és vége lesz a békességnek. Erre a hatalmasságok füle már nem volt nyitott, mert akkora volt a béke meg a társadalom, hogy észre sem vették, hogy más is van a világon. Úgy gondolták, hogy olyan hatalmasak lettek, hogy az már megrendíthetetlen, mert olyan jól irányítják. Nincs az a másfajta birkanép ami úrrá lehetne rajtuk. Így éltek.

A békés birkatársadalmak szövetségének híre eljutott messze-messze földre. A világ minden táján beszéltek róluk. A világ összes társadalma figyelte a birkák nagy békességét. Volt aki irigykedett, volt aki azt mondta, elég jó neki a sajátja is.


Történt egyszer, hogy a Vadon Élő Birkák társadalmaiban olyan rettenetesen összevesztek a legelőkön, hogy tömegesen elindultak a Minta Békés Birkatársadalomba. Azt beszélik azért, mert úgy gondolták elég odamenniük, és ugyanolyan nyugodt életük lesz mint az ottani birkáknak. Ezért vagy nem ezért, talán majd egyszer kiderül. Annyi biztos, hogy se szó se beszéd elindultak otthonról. De olyan gyorsan érkeztek, mintha hétmérföldes csizmát húztak volna a lábukra. Kétszer sem mondom, hogy volt is nekik, pedig azt csak fondorlatos varázslattal szerezhet az ember. Az elsők már meg is érkeztek a birodalom szélére. Jöttek sebbel-lobbal, egymást taposták. Még olyan is volt, hogy belehaltak a heves utazásba, de csak jöttek és jöttek. A békés birkatársadalom úgy meglepődött, hogy szóhoz sem jutott. Előbb azt gondolta, majd jól megeteti őket is. Aztán elbizonytalanodott, mert a nagy vándorlásnak akkora híre lett, hogy mindenféle hangok hallatszottak:
- Ezek nem kérdeztek semmit. Nem mondták, hogy „szeretnénk idetartozni“ – kiáltott föl az egyik.
- A földjeiket sem hozták magukkal, csak jönnek – szólt a másik.
- Ráadásul vadon éltek eddig – mondta a harmadik.
- Na és teljesen más füvet ettek, ezért biztosan más bogyót potyogtatnak – fedezte föl valamelyikük.
- Nem olyan nagy baj az. Mert sokkal jobb, hogy ilyen jó híre van a békés birkatársadalmunknak. Milyen nagyszerűen irányítjuk, ha ennyi birkának tetszik! – próbáltak ragaszkodni a békéhez a hatalmasságok, birkamód elfeledve, hogy régebben miért állították pellengérre a nem eléggé birkákat.

Aztán rájöttek, hogy nagy birkaságukban nem tudnak rájönni semmire. S miközben csak összezavarodva álldogáltak, a vadon élők egyre többen jöttek. Valami miatt most is érkeznek és meg nem állnak. Jönni is fognak. Mindenki tudja. Jól hallatszik hírük a világból. Földjeiken hozzá voltak szokva, hogy arra mennek amerre akarnak és azt esznek amit akarnak. Van, hogy másét, van hogy egymást. Akik már megérkeztek, lesik, hol az a nagy békesség? Követelik is a maguk jól megszokott módján, de a hatalmasságok csak azt mondogatják: Békesség, békesség! Miközben az a szemük láttára tűnik el. Még most is csak nézik, hogyan áramlik a vad birkák tömege a békés társadalom közepébe.

A becsatlakozó birkatársadalmak némelyike észbe kapott, de cselekedni csak az tudott, aki nem eléggé birka. Most gyűjti össze erősebb szarvú kosait, hogy végre tegyen valamit a vad birkák áradata ellen. Azokra van szükség, akik még emlékeznek saját földjeikre, a régen evett fű ízére. Talán mintha ébredeznének néhányan. A birkatársadalom irányítói meg csak néznek, mint a birkák. Itt a vége. Ha a folytatásban a hatalmasságok nem intézkednek úgy, hogy mindenki hazamehessen a saját földjére a saját füvét enni, akkor már csak a Teremtő Isten tudja kinek milyen lesz a fuss el véle!

Hozzászólások

@

Küldés