Csoda


Francis W. Scott  2007.8.31. 11:42

William a tengerparton állt. A puha föveny lágyan simogatta mezítelen lábát, és a hullámok néha-néha elértek hozzá, hogy szelíden, kellemesen megnyaldossák.

Szép nap volt. Nyugodt és verőfényes. Néhány sirály körözött a fiú feje fölött, elérhetetlen magasságban. William nagyot sóhajtott, ahogy rájuk esett a tekintete. Szabadok – gondolta –, és gondtalanok. Csak szállnak, végtelen magasról szemlélve a világot, és nem érdekli őket semmi. Az égen itt-ott bolyhos, ritka bárányfelhők lebegtek, és csak még szebbé tették ezt a vasárnap délutánt. A fiú háta mögött, a magas sziklafalon fenségesen nézett a távolba az öreg, elhagyatott világítótorony. Ó, hányszor is jártak erre Estherrel, ha maguk mögött akartak hagyni mindent! Csak ketten voltak akkor, a világot kizárták a szívükből és tudták, hogy rajtuk kívül nem létezik semmi más.

Emlékezett, és iszonyúan fájt az emlékezés.

Megfordult, hogy felnézzen a sziklafalra. Ott csókolóztak először, aztán még számtalanszor azután. Szerették egymást. És William tudta, hogy most is szeretik. Sokszor sétáltak kéz a kézben a partnak ezen az elhagyatott részén, ahol rajtuk kívül csak a sirályok jártak, senki más. Pedig micsoda gyönyörű hely volt ez, istenem! És most mégis mindennek vége… A tengerparti sétáknak, a gyönyörű délutánoknak és estéknek a puha, meleg homokban. Itt szeretkeztek először: betakarta őket az éjszaka, a hullámok enyhén simították a testüket, mint a leglágyabb selyemtakaró. Aztán csak feküdtek, szorosan egymás mellett, és a holdat meg a csillagokat nézték némán.

Esther beteg volt. Nagyon beteg. William heteken keresztül járt be hozzá a kórházba, ahol a lányt ápolták, de egyre inkább úgy tűnt, mindhiába. Esther mellkasában rosszindulatú daganatot találtak, és az összes orvos csak ingatta a fejét, hogy a daganat túlontúl nagy, és hogy a betegség túlságosan előrehaladott ahhoz, hogy bármit is tehessenek. A fiú minden nap bejárt a szerelméhez, sokszor még az iskolából is ellógott, hogy vele lehessen egész nap a kórházban. Az ápolók eleinte nem nézték jó szemmel, de aztán fejet hajtottak William makacssága előtt.

A nap gyönyörűen sütött. Úgy, ahogy csak nagyon ritkán. Gyönyörű nap van – gondolta William. Ilyen már úgysem lesz. És vasárnap. A hét vége. Mindennek vége…

Esther már napok óta kómában feküdt, és az orvosok azt mondták, egy héten belül meghal. William azóta egy percet sem aludt, és egy morzsányit sem evett. Úgy kényszerítették bele a kevés vizet és a napi néhány falatot, nehogy halálra gyötörje magát.

Csak sétált a parton, mert már Estherhez sem engedték be. Tudta, hogy vége. Ha Esther nincs, akkor nincs ő sem. És bárhogy is vigasztalták, tudta jól, hogy többé már nem lesz szerelmes. Képtelen lesz a szeretetre, ha Esther meghal. Levetette a ruháját, és ledobta a háta mögé. Teste teljesen behorpadt, arca beesett, szemei karikásak voltak, és élettelenül néztek a végtelenbe. Vékony, elerőtlenedett testét rázta az elkeseredett, végső zokogás. Lépett egyet előre, majd összecsuklott, mint egy rongybaba. Utolsó erejével feltápászkodott, és elindult a habokba.

Robert úgy rohant, ahogy csak bírt. Tudta, hol találja Willt, a barátját, és az arca most teljesen kivörösödött a boldogságtól és a loholástól. Leszaladt a világítótorony mellett, a sziklába vájt lépcsőn, és már csak pár lépés választotta el a parttól. Már messziről boldogan kiabált:

– William! Will, hol vagy? Csoda történt! Esther felébredt! Életben maradt! Csoda történt, csoda…!

De Will ekkor már semmit sem hallott. Robert csak a ruháit találta a parton, és egy levelet, melyben mindössze ennyi állt:
A végtelenben újra együtt leszünk!

franciswscott.cstudios.sk



Hozzászólások

Pandi, 07. 09. 2007 17:57:11
Hatborzongato...es milyen jo lett volna ha nem ugrik le...elszalasztotta a boldogsagot.megint remekmuvet alkottak itt:)
@


A rovat további cikkei

A NŐ

Oriskó Norbert

Az "Egy vadász naplója" sorozatunk befejező része.

2018.2.19.    4


Karácsonyi díszek

Wolner Annamária

Egész éjszaka hatalmas pelyhekben hullott a hó, és reggelre mindent beborított.

2017.12.24.    6


Macskakő

Póda Erzsébet

Amikor nagyanyámat, akit különleges képességei miatt boszorkánynak tartottak a faluban, eltemették a temető sarkában, arccal lefelé, egy három méterre leásott gödörbe, úgy zokogtam, mint egy kisgyerek.

2017.3.5.    5


Barna Berni:The One

Wolner Annamária

Ez a könyv nem akarja megmondani a tutit. Finoman, de határozottan ültet le, és elgondolkodtat.

2017.2.14.    26


Sorstanulság

Póda Erzsébet

Akkor, amikor találkoztunk, s beszélgetni kezdtünk, férfias volt, pont, mint ahogy azt megálmodtam.

2016.8.25.    9


A pipacsok hallgatnak

Póda Csanád

Mikor elindult, már hallani vélte a távolban a rendőrautók szirénázását. Persze lehet, hogy csak a füle csengett, bár izgulni nem izgult.

2016.3.30.    3


A hosszú élet titka

Mester Györgyi

Amikor a vásárcsarnok kijáratánál összefutottak, mindkettejük kezében hatalmas, tömött szatyrok lógtak, mégis, udvariaskodni próbáltak egymással.

2016.2.13.    8


Végső diagnózis

Mester Györgyi

Fáradékony? Hát, tudja, én se bírnék órákat ilyen magas sarkú cipőben járni.

2015.10.19.    17


Birkatársadalom

Danczi Mónika

A hatalmasok azon törték a fejüket, hogyan lehetne minél nyugalmasabb életet élni.

2015.9.30.    22


Egérút

Mester Györgyi

Ócska egy nap volt, ez a szerdai. Szinte minden balul ütött ki...

2015.6.24.    3


Erőből szép

Mester Györgyi

Van, aki festetlen, természetes arcszínnel is ki mer menni az utcára, az emberek közé...

2015.1.17.    14


Póda Erzsébet

A kislány az ablakban könyökölt. Vastag pokrócba bugyolálva, egy széken térdelve nézte a sötét éjszakát.

2014.12.31.  2    10