Epilógus

Madarász Ildikó  2010.4.23. 9:25

Mikor végeztünk? Ha meghaltunk? És mi van akkor, ha még kilométeres a megbánás-listánk?

Mi van akkor, ha még nem mondtunk el mindent, amit el kellett volna mondanunk?
Mi történik az el nem szeretett szeretettel, a meg nem talált szerelemmel?
Hova tűnik az ölelés, ami a karokban marad? Mi lesz az elismerő pillantásokkal, amit csak tartalékoltunk, egy nemesebb tettért?
Hova kerülnek a meg nem élt élmények, a csak tervezett utak?
Mi lesz a sok-sok kézzel írt recepttel, amit mindig a következő vasárnap akartunk megsütni –ha már nincs több következő vasárnap?
Ki kapja az át nem adott tudást?
Kire marad az el nem végzett feladat-halom, amit évek óta csak tologatunk magunk előtt, hogy majd holnap, vagy a hételején, vagy szombaton, vagy ünnepek után?
Hova illan az út, ami a lábakban marad, az út, ami a testvérhez, baráthoz, gyermekhez, vagy elvesztett, eltemetett társhoz vezet?
Mi van akkor, ha még nem végeztünk? Mi van, ha mégis menni kell, ha menni utasít a burok, amiben élünk? Mi van, ha úgy megyünk, hogy még nem akarunk?

És mit szól ehhez Isten?
Van módja, hatalma, akarata, és elég szeretete ahhoz, hogy az univerzumot úgy fordítsa, hogy a hátrahagyottakat vigasztalja, hogy elmondjon minden el nem mondottat, hogy úgy szeressen, ahogy Ő szeretett volna?
Isten képes ölelni, simogatni, nem csak szavakkal és ígéretekkel?
Isten rám tud mosolyogni úgy, ahogy csak az Apám tudott?
Isten tud úgy énekelni, hogy abba beleborzongjon a hallgatóság? Úgy, ahogy az Apám szokott?
Isten tud nekem mesélni?
Isten akar rólam mindent tudni?
Isten felhívhat minden nap, mély orgánummal, a hogylétem miatt?
Isten tud rántott pontyot sütni – csak nekem?
Istentől kapok valamit? Cserébe…?
Mit kaphatok én Istentől? Eddig nem kaptam mást, csak álmokat és gyerekeket!
Kaphatok még valamit?

Isten mindenki atyja!
De nekem csak egy Apám volt!
Aki szeretett, aki féltett, aki rám mosolygott, aki megsimogatott, akihez hozzábújtam, aki konok volt, önfejű és hajthatatlan.
Az apám elvégzett minden feladatát?
Kiosztotta szeretetét egy szálig? Én el tudtam venni belőle annyit, amennyit lehetett?
És ez nekem elég a maradék életemre? Lehet a szeretetből raktározni? Egy fél életen át?
Minden nap csak kicsit a raktárba menni, csak egy csipetnyit elvenni, megállva a habzsolást?
Nem tudom!
De már gyakorlom. Nehezen megy! De van már gyakorlatom.
Anyám raktárába ötödik éve járok…

Hozzászólások

@

Küldés