Tévedés


Karácsony Emőke  2008.12.2. 11:28

„Lépjünk ki a szürke hétköznapokból, vessünk véget az unalmas perceknek, óráknak, amik lassan napokká fokozódnak!“

Talán mindenki életében eljön az a pillanat, amikor nagy a csábítás, először mégis megijed és visszautasítja. De van, akit a következő unalmas hetekben kísért a tudat, hiszen felkínáltak neki egy lehetőséget a szebbre, jobbra, ő mégis nemet mondott. Elég egy gyenge pillanat, hogy elérjen a gondolathoz, amikor azt mondja ELÉG! Hisz itt az a „csodaszer“, aki körülöttem kipróbálta, isteníti, miért pont a kisebbség szava lenne hitelesebb?! Miért ne tetszene pont nekem?!

A vélekedés tetté fajul. Belevág. Mi rossz történhet...?! Az anyagot kínáló egyén már fülig vigyorral a képén, vörösen virító szemekkel, reszkető kézzel nyújtja át, az adagot. Kívülről mintha tönkrement volna már az egyénisége, belülről mégis boldognak érzi magát. Vajon milyen boldogságot érez? Vajon elönti-e a szívét a melegség? Vajon tükröződik-e az irigylésre méltó öröm a tekintetéből, mint amikor a szerelmes szív maga mellett érzi választottját és megszűnik a külvilág létezése, vagy mikor a szerető anya ölébe veszi gyermekét, majd homlokon csókolja egy nehéz nap után...? Valószínűleg ő még sosem élte át az igazi, természetes boldogság érzését. Számára a gyönyört egy ismeretlen tudatállapot jelenti, ami a mennyekbe repíti, de képes őt levinni egészen a pokol égő bugyra közepébe is. Mégis vállalja a kockázatot. Egyre feljebb röpül, egyre nagyobb a gyönyör, majd egyre mélyebbre zuhan. Ez az ember már csak magának él, magával törődik, önző és nagyravágyó. Mégis segítőkézséget színlel, mikor mosolyogva a tenyerébe nyomja a maréknyi füvet, majd vigyorogva jó egészséget kíván, és többet nem tűnik fel...

A boldogságra (vagy maga sem tudja mire) vágyó egy ideig szorongatja kezében a szárított növényt, de a cél lebeg előtte: a határtalan boldogság érzése. Unalmasnak tartja az életét, mert biztonságos, mindent megkap, vigyáznak rá, védelmezik. Az izgalmas életben, ezzel ellentétben, a veszély nagy. Ő erre vágyik.

Miért nem jó, nem elég nekünk sosem az, amit kapunk? Mindig másra vágyunk, mint ami van. Az emberiség telhetetlen...

Rágyújt, beszippant egy adag füstöt, ami mintha nem is a tüdejét célozta volna meg, hanem minél inkább a tudatát. Egyszeriben a tudatalattiját birtokolja. Elmosolyodik. Magával ragadja az érzés, kilép a mindennapokból, megáll az idő körülötte. Kialakítja saját gondtalan világát, azonban egy kis idő után minden elhomályosul, elkezd visszazuhanni az unalmas hétköznapokba.

Rendszeressé válik számára, visszavágyik a világba, amit abban az állapotban alakított ki magának. Úgy gondolja, megoldódtak a problémák, de lassacskán már nem tud különbséget tenni a két világ között. Ugyanazt érzi a fű hatása alatt, mint normál állapotban. Ez nem mehet így tovább, hiszen egyre rosszabb a közérzete. Egy társasághoz csapódik, akik mindig hozzájuttatják a fűhöz. Egy idő után azonban keményebb anyagot ajánlanak neki, biztatva: ezután nem lesz álmos, éhes, mellékhatások nélküli, hosszan tartó élvezetet biztosít. Teljesen veszélytelen. Valami hihetetlen félelemérzés keríti hatalmába. Ahogy körbenéz minden szem rá szegeződik, úgy gondolja, nem menekülhet.

Minden élmény nagyon rosszra fordul, ha az ember rossz társaságban éli át. Az adag bevétele után úgy érezte, árnyékká változott, megszűnt olyannak lenni, mint amilyennek ismerte magát, és megijedt, hogy soha nem lesz olyan, mint amilyen volt. Egy furcsa érzés a hatalmába kerítette, majd a földre zuhant. Érezte, hogy gátolja őt valami, mozdulni sem bírt. A „barátai“ magára hagyták és elrohantak. Mikor elmúlt a hatás feltápászkodott, de hihetetlenül kimerült volt. Talán ez a fajta rémület volt szükséges ahhoz, hogy soha többé ne nyúljon álboldogságot nyújtó szerekhez, hanem saját erejével érje el az igaz boldogságot.

Ami nagy fájdalmat okoz, ami rossz nekünk, abból azonnal levonjuk a tanulságot: nagyon mélyen, s szinte soha nem felejtjük el!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A NŐ

Oriskó Norbert

Az "Egy vadász naplója" sorozatunk befejező része.

2018.2.19.    4


Karácsonyi díszek

Wolner Annamária

Egész éjszaka hatalmas pelyhekben hullott a hó, és reggelre mindent beborított.

2017.12.24.    6


Macskakő

Póda Erzsébet

Amikor nagyanyámat, akit különleges képességei miatt boszorkánynak tartottak a faluban, eltemették a temető sarkában, arccal lefelé, egy három méterre leásott gödörbe, úgy zokogtam, mint egy kisgyerek.

2017.3.5.    5


Barna Berni:The One

Wolner Annamária

Ez a könyv nem akarja megmondani a tutit. Finoman, de határozottan ültet le, és elgondolkodtat.

2017.2.14.    26


Sorstanulság

Póda Erzsébet

Akkor, amikor találkoztunk, s beszélgetni kezdtünk, férfias volt, pont, mint ahogy azt megálmodtam.

2016.8.25.    9


A pipacsok hallgatnak

Póda Csanád

Mikor elindult, már hallani vélte a távolban a rendőrautók szirénázását. Persze lehet, hogy csak a füle csengett, bár izgulni nem izgult.

2016.3.30.    3


A hosszú élet titka

Mester Györgyi

Amikor a vásárcsarnok kijáratánál összefutottak, mindkettejük kezében hatalmas, tömött szatyrok lógtak, mégis, udvariaskodni próbáltak egymással.

2016.2.13.    8


Végső diagnózis

Mester Györgyi

Fáradékony? Hát, tudja, én se bírnék órákat ilyen magas sarkú cipőben járni.

2015.10.19.    17


Birkatársadalom

Danczi Mónika

A hatalmasok azon törték a fejüket, hogyan lehetne minél nyugalmasabb életet élni.

2015.9.30.    22


Egérút

Mester Györgyi

Ócska egy nap volt, ez a szerdai. Szinte minden balul ütött ki...

2015.6.24.    3


Erőből szép

Mester Györgyi

Van, aki festetlen, természetes arcszínnel is ki mer menni az utcára, az emberek közé...

2015.1.17.    14


Póda Erzsébet

A kislány az ablakban könyökölt. Vastag pokrócba bugyolálva, egy széken térdelve nézte a sötét éjszakát.

2014.12.31.  2    10