Vakon


Madarász Ildikó  2008.11.25. 10:03

A nő csak állt a megbeszélt helyen. Figyelte a hulló leveleket, nézte a vizet, a hullámzót, a zöldet...

...látta a távolban a tajtékokat, mintha saját hullámzó lelkét figyelné.
Izgatott volt. Feszült. A tenyere izzadt. Az ajka felett is megjelentek az első izzadság-gyöngyöcskék, épp papír zsebkendőért nyúlt, hogy óvatosan, a felkent krémre vigyázva, a halvány rúzst kikerülve, leitassa azt.
Fájt a mozdulat, mert tegnap még kozmetikushoz is elment. S miután a kozmetikus feltette a forró gyantát a szája fölé, s az elsőt lehúzta, már akkor érezte, hogy valamiről megfeledkezett. Nem szólt neki, hogy a széltől kifújt ajka épp most gyógyult, s a gyantával együtt lejött a felső hámréteg is, s most ott éktelenkedik vörösre gyulladva. Zavarta a bőrpír, a vörös kis bajuszkája is. Zavarta nagyon. Talán máskorra kéne megbeszélni, szólni, hogy valami közbejött.
Maga sem hitte el, hogy itt van, de a lelkében dübörgött a megerősítés, hogy: csak várj! Várj, s meglásd, eljön!
Tavasszal már negyven lesz.
Három lánykája van, apa nélkül nőttek fel, a volt férjét több mint egy évtizede temették, s temette vele együtt saját felhőtlen fiatalságát.
Hirtelen szakadt rá az ég. Az építkezés elején, három apró gyerekkel…
Két szoptatás között tolta a talicskát a betonnal. A nagyobbacska gyerekek szaladgáltak, homokoztak körülötte, a kicsi a babakocsiban pihent a jó balatoni levegőn, s ő már tudta álmában is, hogy mennyi sóderhez hány lapát cement kell, s a vizet meddig merítse a vödörrel.
Azóta már egy másik házat is épített, építtetett. Az idén ősszel úgy döntött, elég volt! Élni kell! Élni minden lehetőséggel. Megragadni a pillanatot, mert elillan felette az élet. Ő még fiatal. Erős. Tettrekész. Most már erős, ölelő férfikarra vágyik!
Eddig elvitték a hétköznapok, a nyarak, a nyaraltatások, a lányok körüli teendők, a lecke kikérdezések, a fegyelem fenntartása. Neki apának is lennie kellett.
Csak az éjszakák tűntek hosszúnak, amikor nem a munkától ájultam esett az ágyba, mikor gondolkodni is volt ideje. Akkor zuhant rá a magány. Nem volt kivel megbeszélni az egyik lány továbbtanulását, vagy a másik csínytetteit. Egyedül kellett döntenie mindenben. De már beletanult. Azonnal tudta mi a helyes, merre fele kell indulni, dönteni szinte azonnal kellett. Mindig. S ő döntött. Mindig.
Ám most idegesen járt fel s alá...
Elnézte a hulló faleveleket. Egy férfit várt.
„Később kellett volna lejönnöm! Neki kéne várnia rám! Hülye vagyok, mint egy kis csitri. Nem mindegy, hogy ki érkezik előbb? Persze, hogy nem! A fiúnak kell a lányra várnia! Fiúnak? Hisz már negyvenöt éves! Okos dolog ez? Vakrandizni csak a fiatalok szoktak. Én még fiatalnak számítok? Viszonyítás kérdése. Úristen, hogy nézhetek ki ezzel a vörös sebbel a szám felett?! Kiábrándító! De talán nem ez számít. Már nem vagyunk fiatalok. De az előbb azt gondoltam, hogy még az vagyok! Jaj, csak legyek már túl rajta!”
Ezek a gondolatok cikáztak a fejében.
A neten regisztrált egy társkereső portálon, ott akadt rá, vagy inkább akadtak őrá. Már beszéltek telefonon. Órákat beszéltek. Elolvadt a férfi hangjától... Egy ideig még érdekelte, hogy néz ki, de a telefonbeszélgetések után már mindegy is volt. Egy hullámhosszon voltak szinte azonnal. Eltelt már egy hónap, és ők minden este beszéltek.
S most őt várta! Az ismeretlen ismerőst! Mint a tinilányok.
A tét egyforma, akármennyi idős az ember. A tét a boldogság, a szenvedély, a melegség. A szerelem kortalan.
De csak a levelek hulltak a fáról.
„Talán el sem jön. Meggondolta magát. Csak szavak voltak a telefonban. Talán, mégsem tetszem neki...”
Már megtanult éhezni. Éhezni egy kapcsolat után. Már néha nem is érezte, hogy éhes. De már nem tudta elnyomni tovább. Dübörgött benne a vágy. Vágy egy férfi után. És most itt áll, feszülten, kíváncsian, izzadt tenyérrel, mint lánykorában.
S akkor befordult egy nagy, fekete autó.
Biztos volt benne, hogy ő az, mert a Balaton partja őszbe fordulva kihalt, csak a sirályok visítanak a szélben. Harminckilenc éves szíve a torkában dobogott. Újra fiatal lány volt, csillogó, fürkésző szemmel, fényes ajkakkal, remegő lábakkal, a várakozás minden örömével és fájdalmával.
Az ajtó azonnal kinyílt, s ott állt egy férfi, férfiasságának minden tudatával.
Elindult felé!
– Enikő? Ugye te vagy az? – és átölelte.
Átölelte azzal az erős karjával!
A nőnek majd szétszakadt a mellkasa a sok mondanivalótól, de minden szó benn maradt.
Átadta magát az ölelő karoknak, s lesöpörte a férfi vállára hullott, égővörös falevelet….



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Macskakő

Póda Erzsébet

Amikor nagyanyámat, akit különleges képességei miatt boszorkánynak tartottak a faluban, eltemették a temető sarkában, arccal lefelé, egy három méterre leásott gödörbe, úgy zokogtam, mint egy kisgyerek.

2017.3.5.    5


Barna Berni:The One

Wolner Annamária

Ez a könyv nem akarja megmondani a tutit. Finoman, de határozottan ültet le, és elgondolkodtat.

2017.2.14.    18


Karácsonyi díszek

Wolner Annamária

Egész éjszaka hatalmas pelyhekben hullott a hó, és reggelre mindent beborított.

2016.12.25.    4


Sorstanulság

Póda Erzsébet

Akkor, amikor találkoztunk, s beszélgetni kezdtünk, férfias volt, pont, mint ahogy azt megálmodtam.

2016.8.25.    9


A pipacsok hallgatnak

Póda Csanád

Mikor elindult, már hallani vélte a távolban a rendőrautók szirénázását. Persze lehet, hogy csak a füle csengett, bár izgulni nem izgult.

2016.3.30.    3


A hosszú élet titka

Mester Györgyi

Amikor a vásárcsarnok kijáratánál összefutottak, mindkettejük kezében hatalmas, tömött szatyrok lógtak, mégis, udvariaskodni próbáltak egymással.

2016.2.13.    8


Végső diagnózis

Mester Györgyi

Fáradékony? Hát, tudja, én se bírnék órákat ilyen magas sarkú cipőben járni.

2015.10.19.    17


Birkatársadalom

Danczi Mónika

A hatalmasok azon törték a fejüket, hogyan lehetne minél nyugalmasabb életet élni.

2015.9.30.    22


Egérút

Mester Györgyi

Ócska egy nap volt, ez a szerdai. Szinte minden balul ütött ki...

2015.6.24.    3


Erőből szép

Mester Györgyi

Van, aki festetlen, természetes arcszínnel is ki mer menni az utcára, az emberek közé...

2015.1.17.    14


Póda Erzsébet

A kislány az ablakban könyökölt. Vastag pokrócba bugyolálva, egy széken térdelve nézte a sötét éjszakát.

2014.12.31.  2    10


Ingovány

Nagy Erika

Amikor kijött a rehabilitációról, szülei ismét befogadták. Volt ígéret, több mint csillag az égen.

2014.12.26.    7