Vallomás(1)


Posmiková Lucia  2005.2.11. 17:31

E megható, de tanulságos kétrészes novellában munkatársunk a szerelemről ír.

Számomra mindig a barátaim voltak a legfontosabbak, sosem hanyagoltam őket. Szerettem a társaságukat, kitűnően éreztem magam velük, semmi sem hiányzott, és úgy tűnt: velük az élet tökéletes. Bolondozások, közös bulik, kirándulások, szórakozás… Mígnem egy este minden megváltozott. Megismerkedtem egy új sráccal, aki különös, addig nem ismert érzést váltott ki belőlem.

Vonzódást éreztem iránta az első pillanattól, de nem olyat, mint a többi barátomhoz. A többiek olyanok voltak, mint a testvéreim, de ez a fiú más volt. Tekintete mindenhová követett, mélyen a szívemig elért. Örültem, amikor végre megismerkedhettünk, és beszélgetni kezdtünk. Annyira más volt! Figyelmes, de mégis valami különös hidegség áradt belőle, valami szomorúság, ami olyan elérhetetlenné, bevehetetlenné tette. Bizalmatlan volt az emberekkel szemben, és senkit nem engedett közel magához, nehogy megsérthessék. Csalódás éreztem emögött, és nagyon kíváncsi voltam, mi történhetett vele, de tudtam, kérdéseimmel csak elriasztanám. Azt akartam, hogy higgyen, bízzon bennem, hogy saját maga kezdjen magáról beszélni. Meg akartam ismerni, és megmutatni neki, hogy az élet megy tovább, és a csalódások arra vannak, hogy megerősítsék az embert.

Attól kezdve mindig kerestem a társaságát, és jól éreztem magam vele. Nagyon tetszett nekem, s a vonzódás kölcsönös volt, mert végül túlmentünk a barátság határán. Amikor a csókját ízlelhettem, a hetedik mennyországban éreztem magam. Jó volt vele, jó volt együtt tölteni az időt, de éreztem, hogy még mindig bántja valami, még akkor is, ha igyekezett előlem eltitkolni. Féltem is, hisz valami vészjósló lebegett körülötte, és tudtam, hogy nem lenne szabad éreznem iránta. Ebben a bizonytalanságban a szerelem nem élhet túl sokáig, és fájdalmas csalódás követi. Jól tudtam ezt, de mégse tudtam ellene tenni. Beleszerettem, és ez egyáltalán nem volt nehéz. Ő testesítette meg számomra az ideális férfit, akivel el tudnám képzelni az egész életemet. Ezért nem tudtam megvédeni magamat a szerelem érzésétől, a szenvedélytől, amit iránta éreztem. Lassan eltávolodtam a barátaimtól, többé nem volt rájuk időm, de ők így is szerettek engem, és szorítottak nekem, hogy sikerüljön a boldogságom.

És bekövetkezett, amitől féltem. Megváltozott a viselkedése, ami figyelmeztetés volt számomra, és éreztem, tudtam, hogy lassan elveszítem. Persze reménykedtem, hogy csal az érzésem, de nem csalt, igazi volt a figyelmeztetés. Azt mondta, visszatér a régi barátnőjéhez, mert őt szereti, vele akar lenni. Nagyon fájt nekem, sokat szenvedtem, és gyűlöltem az egész világot. Gyűlöltem mindent, és mindenkit. Teljesen elmerültem a fájdalmamban. Újra meg újra visszamentem azokra a helyekre, ahol együtt töltöttük az időt -- de üres volt minden, nem találtam sehol. Visszatért a másik nőhöz, és megszüntetett velem minden kapcsolatot. Lehet, hogy így volt rendjén – csak ne fájt volna annyira! Abban reménykedtem, hogy csoda történik, és minden megváltozik… De nem történt semmi. Néha ugyan megpillantottam valahol, s megfájdult a szívem, és a sírás kerülgetett. Reméltem, hogy az idő segít -- de most nem segített.

Újra élni akartam, akkor is, ha nehéz idők voltak ezek, és újra visszatértem a barátaimhoz, akik szeretettel fogadtak. Próbáltak segíteni nekem, elterelni a figyelmemet, így egy szombat este elhatároztuk, táncolni megyünk. Nem akartam, hogy sajnáljanak, és jólesett a törődésük, így hát összeszedtem magam. Két óráig küszködtem az öltözködéssel, a hajammal és a sminkemmel, hogy úgy nézzek ki, mintha semmi se bántana. Aztán bele az éjszakába! Beléptünk a tánchelyiségbe, ahol már javában állt a buli, és odamentünk a bárpulthoz. Akkor vettem észre, hogy ő is ott van! Átölelte a barátnőjét, csendben szemlélte a környezetét, míg a lány a barátnőivel kacarászott. Úgy álltam ott, mint akit hipnotizáltak – képtelen voltam másfelé nézni. Elárasztottak az emlékek: a szépek és a kegyetlenek, fájdalmasak. Mit tegyek? Cikázott át az agyamon. Maradjak, és szórakozzak, mikor tudom, hogy ilyen közel van mégis távol? El innen! Gyorsan, míg észre nem vesz. Kisurrantam a mosdóra, s elkezdtem gondolkodni. Észrevétlenül el kell tűnnöm, túl élénkek az emlékek és túlságosan sajognak. Még nem vagyok túl a történteken, nem bírnám végigcsinálni. Úgy döntöttem, elszököm. Kiszöktem a mellékhelyiségből, átvágtam a tömegen, kiléptem a keskeny folyosóra -- és nekimentem valakinek.

Elnézést akartam kérni, és gyorsan eliszkolni, de azok a szemek megállítottak! Ugyanis Ő volt az, akibe belebotlottam. Ott várt rám! Nem tudom, mikor vett észre, és honnan tudta, hogy meg akarok lógni, de ott állt és rám várt. Képtelen voltam megszólalni, egyszerűen megnémultam. De a szememben biztos ott tükröződött a szerelem, a fájdalom és a szomorúság. Látnia kellett, mert megsimogatta az arcomat, és azt mondta, hogy nem felejtett el engem, hogy nagyon sokat gondol rám. Mit mondhattam volna? Ahogy ott állt, olyan közel, simogatta az arcomat, egy picit önző lettem. Még utoljára lopni egy csókot, az utolsót, egy búcsúcsókot… Nem gondoltam arra, mit volt, mit történt és arra sem, hogy mi lesz ezután. Csak átéltem ezt a különleges pillanatot, amelyet mélyen a szívembe akartam temetni. Lassan közeledtem az arcához, és megcsókoltam. Nyomban el akartam húzódni, de erősen átölelt, és visszahúzott az arcához, mintha félne, hogy elfutok, és csókolni kezdett. Erre a percre vágytam oly régen, és ebben a percben semmi mást nem kívántam, csak hogy a csók a végtelenségig tartson…

Aztán lassan elhúzódtam. Tudatosítottam, hogy ez az egész nem volt helyénvaló. Ő már másé, és én nem akarok újra szenvedni. Értetlenül nézett rám, és mosolygott, de mikor meglátta szemeimben a könnyeket, eltűnt arcáról a mosoly. Lesütöttem a szememet, és azt suttogtam, mennem kell, jobb lesz így. Nem mertem ránézni. Fogtam a dolgaim, és kimentem. Az utcára lépve még visszafordultam. Láttam amint a helyiség túlsó részén áll, és engem néz. Komoly, vizsgáló tekintet volt. Egész hipnotizáló. Egy ideig csak álltunk mindketten, míg odalépett hozzá a barátnője, és vidáman átkarolta a nyakát. Még mielőtt megfordultam volna, és megtettem volna az első távozó lépést, láttam, hogy finoman mozognak az ajkai, és még ilyen távolról is le tudtam olvasni azt a gyönyörű szót, ami csak nekem szólt: szeretlek.

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Vallomás(2)

Posmiková Lucia

A szerelmi témájú novella második része.

2005.2.14.   

A rovat további cikkei

Macskakő

Póda Erzsébet

Amikor nagyanyámat, akit különleges képességei miatt boszorkánynak tartottak a faluban, eltemették a temető sarkában, arccal lefelé, egy három méterre leásott gödörbe, úgy zokogtam, mint egy kisgyerek.

2017.3.5.    5


Barna Berni:The One

Wolner Annamária

Ez a könyv nem akarja megmondani a tutit. Finoman, de határozottan ültet le, és elgondolkodtat.

2017.2.14.    18


Karácsonyi díszek

Wolner Annamária

Egész éjszaka hatalmas pelyhekben hullott a hó, és reggelre mindent beborított.

2016.12.25.    4


Sorstanulság

Póda Erzsébet

Akkor, amikor találkoztunk, s beszélgetni kezdtünk, férfias volt, pont, mint ahogy azt megálmodtam.

2016.8.25.    9


A pipacsok hallgatnak

Póda Csanád

Mikor elindult, már hallani vélte a távolban a rendőrautók szirénázását. Persze lehet, hogy csak a füle csengett, bár izgulni nem izgult.

2016.3.30.    3


A hosszú élet titka

Mester Györgyi

Amikor a vásárcsarnok kijáratánál összefutottak, mindkettejük kezében hatalmas, tömött szatyrok lógtak, mégis, udvariaskodni próbáltak egymással.

2016.2.13.    8


Végső diagnózis

Mester Györgyi

Fáradékony? Hát, tudja, én se bírnék órákat ilyen magas sarkú cipőben járni.

2015.10.19.    17


Birkatársadalom

Danczi Mónika

A hatalmasok azon törték a fejüket, hogyan lehetne minél nyugalmasabb életet élni.

2015.9.30.    22


Egérút

Mester Györgyi

Ócska egy nap volt, ez a szerdai. Szinte minden balul ütött ki...

2015.6.24.    3


Erőből szép

Mester Györgyi

Van, aki festetlen, természetes arcszínnel is ki mer menni az utcára, az emberek közé...

2015.1.17.    14


Póda Erzsébet

A kislány az ablakban könyökölt. Vastag pokrócba bugyolálva, egy széken térdelve nézte a sötét éjszakát.

2014.12.31.  2    10