A függöny


Puha Andrea  2009.3.3. 8:37

Néha utálom a szombatot. Már csak azért is, mert ez a takarítás napja.

Az utolsó valahogy lassabban ment, mint máskor. Mindig találtam ürügyet, hogy ki kelljen mennem a konyhából. Hol a pincében, hol a másik szobában, hol pedig a fürdőben kötöttem ki. Aztán az emeletre vettem az irányt.
A lépcsőn felfele kaptatva sógornőm gyötrődő arcával találtam szembe magam.
– Mi a baj?
– Semmi – rázta a fejét, majd sóhajtva a szoba felé biccentett.
Tétova léptekkel az ajtóhoz mentem. Azonnal szemembe tűnt a szoba szokásos, élénk, vidám narancssárga színe. Nem értettem, mit kéne észrevennem. Majd az ablakra esett a pillantásom. Az eddigi narancssárgás-pirosas függöny helyett fekete anyag omlott alá az ablak két szélén.
– Csak őszintén...!
– Sz...! – vágtam rá hirtelen vigyorogva.
– Látod? Pedig össze se beszéltünk! – kontrázott rá anyu a hátam mögül.
Ekkor volt fél egy. Rekordsebesség alatt szedtük le a függönyt, és pakoltuk össze. Háromnegyed egy előtt öt perccel, lógó orral forgattunk fel mindent, mert sehol sem találtuk a kocsikulcsot. Kiderült, hogy a tesóm elvitte. Na akkor felforgattunk megint mindent a pótkulcsért.
– Már úgysem érjük el, egykor bezár – adta fel sógornőm a harcot.
Aztán hirtelen felrohant az emeletre, majd le, és függönyöstül-kulcsostul kiviharzott az ajtón. Én meg elképedve utána. Bevágódtam mellé az autóba, majd a kapu felé hajtva szemembe tűnt valami narancssárga az utca szélén.
– Te, az nem a régi függöny..?
– De. Behozod? Kifújta a kezemből a szél.
Ekkor kezdtem kacagni igazán. Kicsivel elmúlt már ekkor háromnegyed. Sógornőm, aki egyébként óvatos vezető, megdöntve nyolcvanas rekordját, százzal repesztett a városba. Közben becsatoltam a biztonsági övét, majd megjegyeztem, hogy egy nyamvadt függönyért azért nem kéne autóstul fára mászni.
A karcsai úton végig azon sápítozott, hogy még a vasút előtt találjuk ki, merre van közelebb az üzlet. És drukkoljunk, hogy ne kapjunk piros lámpát. És úristen, hogy fog ő leparkolni?! És úristen, milyen jól vezet idegesen...
Mondanom se kell, hogy fetrengtem a nevetéstől...
Időnként átkozta a lassan poroszkáló kocsikat, majd egy jól irányzott kanyarral leparkolt. Még nyitva voltak. Berohant, kezében a vadiúj függönnyel. Majd ki a régi függönyért, hogy tudjon színben választani, közben kint hagyott valamilyen papírt, így ismét kirohant a papírért, majd be, és ismét k, immár boldog világos-narancssárga függönytulajdonosként.
– Na, kicserélték?
– Ki. Azt mondtam, anyósnak nem tetszett.
– És?
– Azt kérdezte, hogy tied a szoba nem? Mondom, ja, de övé a lakás.
– Dilis vagy! – nevettem ismét.
Hazafelé már azon lelkendeztünk, hogy milyen jó kis kocsikázás volt. Azért nyomatékosan megkértem, hogy ne csináljon belőle rendszert. Nyugodt tempóban zötykölődtünk az úton, mikor eszembe villant valami.
– Te, még mindig nem értem, miért feketét vettél...
– Tudod mit? Én sem.
Kibuggyanó nevetési ingeremet jobbnak láttam köhögésbe fojtani, de pár percen belül mindketten harsogva nevettünk a helyzet komikusságán. Azért vicces, hogy egy függöny mit hoz ki az emberből, nem?



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Egy kép, ezer szó

Nagy Csivre Katalin

Egy kép többet ér ezer szónál... Bevezetés a Tarot és más "furcsaságok" rejtelmeibe.

2022.6.6.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2022.5.16.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2022.4.18.    2


Labirintusra kergetve

Póda Erzsébet

A hétmilliárd megmondóember korában nem könnyű az újságírónak.

2022.3.28.   


Sapkaárusok

Nagy Csivre Katalin

A cikkben ez a hasonlat a mai vírusos-háborús világunkra. Olvassuk!

2022.3.16.  1   


Kiforgatott orvosi eskü

Nagy Csivre Katalin

Az embernek joga van maga és kiskorúgyermekei nevében szabadon dönteni, arról, hogy megfelelő információk birtokában elfogad vagy elutasít bármilyen orvosi beavatkozást.

2022.2.1.   


Riasztás

Póda Erzsébet

Második éve éljük a lehetetlent, a logikátlant, az abszurdot. Elhisszük a hihetetlent, az ésszerűtlent, a képtelenséget.

2022.1.10.   


Kifordult világ

Nagy Csivre Katalin

Ami eddig csak lassan változni látszott, megfordult és fejre állt a látható világ felszínén. Ma már semmi sem az, amit szemeinkkel látunk.

2022.1.9.   


Megváltásra várva

Nagy Csivre Katalin

Az adventi üzenetekkel teletűzdelt médiafelületek giccses idézetei sem takarhatják el azt a képmutatást és álszentséget, amit naponta láttat a való világ.

2021.12.17.   


Felejtés

Póda Erzsébet

Rövid az ember memóriája: nem emlékszünk a tegnapra, nem még tavalyra, tavalyelőttre!

2021.12.6.   


Üresség

Póda Erzsébet

A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját

2021.12.6.   


Mese vagy valóság

Póda Erzsébet

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a meséket ne vegyük komolyan – és ami azt illeti, a modernekre néha könnyedén legyinthetünk is.

2021.11.10.