A romok eltakarítva...


Nagy Erika  2008.8.21. 13:08

A közelmúltban borzalmas élményben volt részem, olyanban, melyet eddig csak filmekben láttam.

Hatalmas erejű vihar (orkán? tornádó?) pusztított településünkön, melyre eddig még nem volt példa. Az idős emberek szerint sem.

Délután érezni lehetett a levegőben: valami készülődik. Elsötétült az ég, annyira, hogy az már félelmetes volt. Majd percek múlva hatalmas jégdarabok potyogtak, akkorák, hogy látni is alig lehetett. A szél annyira felerősödött, hogy a fák koronái a földet csapkodták, majd nagy reccsenéssel kettétörtek, vagy gyökerestől szakadtak ki a földből. Cserepek, gerendák, bádoglemezek repkedtek a levegőben, amelyek ablakokat, háztetőket törtek be, vagy egyenesen a szobában landoltak. Tíz perc világvége elég volt ahhoz, hogy egy nagytelepülés egyharmadát katasztrófaövezetté változtassa.

Mikor elmúlt a veszély, s kimerészkedtünk, csatatérre emlékeztetett minden. Az úttestet ellepte a hordalék színes választéka. Futkostunk, telefonáltunk, azaz csak szerettünk volna, mivel lehetetlen volt: a vezetékek és a radarállomások is a szeszélyes időjárás áldozatává váltak. A vihar kitörése előtt három perccel indult haza a nagyfiam a szomszédos településre az unokámmal. Semmit sem tudtam róluk egy órán keresztül. Hazaértek? Nem esett bajuk? Csak ez járt a fejemben. Mikor végtelennek tűnő idő elteltével sikerült kapcsolatot teremtenünk, csak akkor nyugodtam meg. De akkor nagy kő esett le a szívemről.

Nekiláttunk a romok eltávolításának. Nem volt egyszerű feladat. A főúton annyi kidőlt fa akadályozta a forgalmat, hogy az autók csak kerülő úton (az utcánkon át) tudtak kijutni a faluból. Ezzel csak az volt a baj, hogy az autók kerekei az amúgy is megszámolhatatlan törmeléket millió darabra zúzták szét. Órákig tartott, mire mindent összeszedtünk.

Teltek a percek, és annyi ember fordult meg az utcánkban, melyre még nem volt példa. Mindenki kíváncsi volt, főleg azok, akiket nem sújtott az időjárás. A falu vezetősége kérte a lakosságot, segítsenek a rászorulókon.

Senki sem segített…

Tűzoltók, a község alkalmazottai és vezetői igen, abból nem volt hiány. Csak az emberek, a falubeliek segítségnyújtásából…

Fényképezőgépek kattogtak, megindult a katasztrófaturizmus. Csak a segíteni akarás nem akart…

Ennyire közömbösek vagyunk embertársaink iránt? Ennyire nem érdekel bennünket a másik ember tragédiája? Mi, akik magunk is károsultak voltunk, mentünk, pedig nem is hívtak. Tettük, amit tenni kellett.

Még ma is látszanak a nyomok, pedig több mint egy hónap telt el azóta. A romok eltakarítva, a házak szépülnek, újulnak, csak a megtépázott, lombjaitól megszabadított fák emlékeztetik az embereket a borzalmakra. Na meg a lelki sebek, melyek nehezen gyógyulnak.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A telt idomok szépek

Joó Fruzsina

A nőideálok az évszázadok során mindig változtak.

2018.6.11.    59


Univécé

Póda Erzsébet

Az egyik ismerősöm szörnyülködve vette tudomásul, hogy világunk néhány országában léteznek uniszex (vagy semleges) vécék.

2018.5.9.    10


Amikor beszélgetünk

Oriskó Renáta

Vajon milyen az igazán jó, személyes beszélgetés felbolydult világunkban?

2018.4.12.    15


Amitől a pasik a falra másznak

Joó Fruzsina

Mi, nők, számtalanszor panaszkodunk a férfiakra, sírunk miattuk, elátkozzuk őket.

2018.4.4.    14


Randi

Póda Erzsébet

Ésszel is lehetünk szerelmesek…(?)

2018.4.2.  2    4


Pozitív igények

Póda Erzsébet

Borzasztó dolog történik velünk: téli időszak lévén hideg van!

2018.1.18.    5


Fogadalmak

Oriskó Renáta

Az év első hónapjához sokan kötnek újrakezdést, változást, változtatást.

2018.1.3.    12


Pótcselekvéseink

Oriskó Renáta

Ismerős a helyzet? Adott egy feladat, amit ránk bíztak, amire megkértek, vagy amit egyszerűen csak el kell végeznünk.

2017.9.18.    16


A kapcsolat kerékkötői

Tóth Nóra

A legtöbb lánynak van egy ideálja, ahogy nagy szerelmét elképzeli: szőke, kék szemű, izmos...

2017.6.14.    11


Fogadom, hogy nem fogadok

Nagy Erika

Bevallom, nem tettem idén újévi fogadalmat, mint ahogy tavaly sem. Nem látom értelmét.

2017.1.11.    1


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2017.1.6.    2


Fényárban úszó vásárok

Nagy Erika

Advent időszakában szeretek vásárba járni, főleg oda, ahol tudom, hogy nem fogok csalódni semmiben.

2016.12.22.    9