Fogalomvadászat

Póda Erzsébet  2020.7.30. 15:58

Vajon tudjuk még, mit takar a szó: lexikon? Érdekel valakit az évszázadok alatt összegyűjtött írott és lapozható tudástár a digitális korszak idejében?

Hiszen egy kattintás – és máris a miénk egy-egy szócikk leírása arról, ami éppen akkor és ott érdekel bennünket. Egyetlen pillanat alatt megszámlálhatatlan adat áll a rendelkezésünkre. Kiválaszthatjuk melyik az, amely éppen elfogadható a számunkra. És ez attól teljesen független, hogy az adott infónak mennyi az igazságtartalma. Mindenki megtalálhatja a neki tetszőt. Még azt a fáradságot sem kell venni, hogy leellenőrizzük, mennyire felel meg az adott magyarázat a valóságnak, vagy egyéb kívánalmaknak. Hozzászoktunk már, hogy azt fogyasztjuk, amit „elénk öntenek”: azt tesszük, azt vesszük, azt esszük és isszuk. A testi és a szellemi táplálékunkat is mások határozzák meg, és még ha úgy is tűnik, ha azzal is áltatjuk magunkat, akkor sem mi döntünk. Rég nincs szabad kezünk a saját életünk irányításában. Lassan elszakadunk a realitástól is, és egy másik térben folytatjuk majd, a digitálisban.


Gyermekeink már ebben nőnek fel: szinte egyfolytában a színes játéktérben tartózkodnak, amelyben minden azonnal történik. Rá vannak szoktatva, és eljön a pont, amikor már nem tudnak többé kiszakadni onnan. Így építik le teljesen az igazi akaratukat és döntésképességüket. Így nő fel egy merőben más emberi generáció.

Persze, ilyenkor megkaphatja a korosztályom a jelzőt: maradiak vagyunk, öregszünk, nem értünk semmit, ez egy másik kor, egy gyors világ, amihez mi, a lassú előéletünkkel képtelenek vagyunk alkalmazkodni. Pedig képesek vagyunk. Pedig igenis értjük. Azért, mert éltünk már diktatúrában – és öltözzön bármilyen ruhába, álcázza magát bárhogyan, akkor is tudjuk, hogy az mit jelent, mivel jár. A felelősségteljes szülő felfogja, hogy a gyereknevelés komoly feladat. Tudja, mit jelent aggódni. Tudja, hogy az anyagi dolgok múlandók, és a legértékesebb, amivel a gyermekünket útjára engedhetjük, az az ismeretanyag, amit életünk során összegyűjtöttünk, s amit a következő generációnak továbbadhatunk, hogy segítsünk nekik. Mint ahogy az elődeink, és mint ahogy az a régimódi lexikon…

…Amit a minap levettem a könyvespolcról, lapozgatni kezdtem, és elfelejtettem az időt számolni. Hihetetlen élményt jelentett „holisztikus utazást” tenni a fogalmak világába! S miközben az olyan hagyományos értékek jelentése után kutattam, mint a becsület, a tisztesség, erkölcs vagy vallás, rá kellett jönnöm, hogy ezeket csak egyéni szinten tudjuk betartani. Csak a bennünk élő lélek, a saját rendszerünk, ha úgy tetszik, lelkiismeretünk az, ami ezt meghatározhatja. Lehet (élet)úticél, lehet (élet)útmutató, támasz és menedék, de az értékrend betartása az egyén számára a legfontosabb. Ez tesz állhatatossá, megingathatatlanná, kikezdhetetlenné. Sőt, szabaddá! Nem baj, ha a világ álságos, hazug, gonosz és tévútra akar vezetni – ha az egyén tudatában van a saját értékrendjének, sokkal könnyebben képes a lehető legeredményesebben bejárni a saját életútját. Hiszen, ha idebenn „rend” van, akkor történhet bármi, senki és semmi sem képes bennünket eltántorítani.

A nagy gondolkodók azt állítják, az értékrend koronként változik. A történelmünk során időszakonként többféle is érvényben volt. Az ókori filozófusok úgy tartották, az erény úgy fejlődik, ha az ember számára megszokássá válik a jócselekedet, ezáltal nemesedik a jelleme, így lesz boldog és egészséges lelkületű. A legfontosabb (ősi és örökérvényű) erkölcsi erény az igazságosság, a mértékletesség, a bátorság és a bölcsesség. Fogalmak, amelyek szinte teljesen kikoptak a köztudatból. Talán ezért is van, hogy a mai ember, hiába van meg mindene (ház, autó, ruha, étel-ital, és még sokáig sorolhatnánk) nem találja a helyét, egyre kevésbé érzi boldognak magát. Pedig a megoldás elég egyszerűnek tűnik: sokkal többször kéne jót cselekednie, akár csak egészen kicsi adagokban is…

Írásunk a Csallóköz hetilap cikke alapján készült.

Hozzászólások

@

Küldés