Képzelet vagy valóság?


Póda Erzsébet  2006.6.22. 7:34

Azt mondják, a kisgyerekek még nem tudnak különbséget tenni valóság és mese között – a felnőttek viszont igen...

Azt mondják, a kisgyerekek még nem tudnak különbséget tenni valóság és mese között. Az ő világukban összemosódik ez a kettő. Úgy tartják, a felnőttek pontosan szét tudják választani a realitást és a képzeletet. Mások azt állítják, a nagykorú emberek egy része realista, másik része örökre gyermeteg marad. Az egyik csoport csak a valóságban hisz, a másik pedig az ábrándok világában él. Szerintem pedig az az igazság, hogy a felnőttek, ha akarják, látják, ha nem akarják, akkor viszont nem látják, hogy melyik világ melyik.

Én például nem akarom látni, amint az emberek céltalanul rohannak ide-oda. Sietnek, mert nincs idejük, pedig azért nincs idejük, mert mindig sietnek. Azt sem akarom látni, ahogy az üzletekben lökdösődnek, a munkahelyükön versengenek, a magánéletükben pedig intrikáznak egymással, vagy a tévét nézik egymás helyett. Észre sem veszem, hogy a gyerekek sokszor nem viselkednek úgy, mint a gyerekek. Egyre agresszívabbak, egyre gyakrabban és alattomosabban bántják egymást.

Nem látom azt sem, hogy az elárusítónő kiutál a boltból, vagy szappantisztának éppen nem nevezhető kezével összefogdossa a péksüteményemet. Hogy az orvos nem vesz emberszámba, gyógyításkor nem adja tudása legjavát, s ha nem találja a betegség okát, placebót ír a receptre. A fogorvos meg a nőorvos többször használja az egyszer használatos gumikesztyűt, a többi segédeszközről nem is beszélve. A szomszéd átdobálja a kerítésen a szemetet a másik telekre. Az ügynök, aki mellesleg a család ismerőse, át akar verni. A régi jó barát csak azért keres fel hosszú évek után, hogy alibit biztosítsak a számára, mert otthon hazudott valamit.

Nem veszem észre, hogy a vendéglőben piszkos a tányér, a kanál meg a villa, nem azt az ételt hozzák ki, amit megrendeltem, vagy romlott ételt tesznek elém. Inkább úgy teszek, mintha nem is lennék éhes, csak véletlenül tévedtem volna be, hogy fizethessek azért, amit nem kaptam meg. Azt se látom, hogy a rendőr mindig akkor ró ki rám büntetést, amikor egy óvatlan pillanatban feltámadt figyelmetlenség miatt – és nem előre megfontolt szándékkal – követek el valami apró, jelentéktelen kihágást. Hogy a bírság ötszörösét kell kifizetnem, miközben megalázó módon ordibál velem, az amúgy nem bűnelkövető polgárral, hiszen esetleg csak rossz helyen álltam le az autómmal. Azt meg pláne észre sem veszem, hogy a ritka márkájú, méregdrágábbnál is drága autó vígan parkolhat járdán, úton, útkereszteződésben, csúcsidőben többszörösével hajthat gyorsabban a megengedett sebességnél. Nem veszem észre, hogy a rend őre még akkor sem veszi az ilyet észre, amikor mindez az orra előtt történik. Azt se látom, hogy bezzeg engem azonnal kiszúr magának!

Én csak azt látom, hogy az emberek figyelmesek, szeretik egymást, foglalkoznak, törődnek a másikkal, a tévénézés helyett egymással beszélgetnek. A gyerekek olyanok, mint az angyalok: barátságosak, soha senkit nem közösítenek ki maguk közül, és eszükbe sem jut erőszakoskodni a gyengébbekkel. Csak azt veszem észre, hogy az elárusítónő mosolyogva kérdez, kedvesen bánik velem, és nem fogdossa össze a kiflimet. Az orvosnő komolyan veszi az összes panaszomat, és kigyógyít a nyavalyámból. A szomszédasszony kóstolót hoz, amikor kipróbál egy új süteményreceptet. Az ismerősömnek esze ágában sincs, hogy rám sózzon valami bóvlit, vagy szélhámoskodjon velem. A barátom akkor is felhív vagy felkeres, ha éppen nincs semmi baja, csak az eszébe jutottam. Az étteremben hatalmas adag friss, finom, ízletes ételt kapok, a pincér pedig arra is emlékszik, hogy jéggel vagy anélkül iszom a buborékos vagy a szénsavmentes ásványvizet.

Kizárólag azt látom, hogy minden rendőr úriember: soha nem kételkedik abban, hogy tényleg azért parkoltam a tilosban, mert nem láttam a táblát, amely valójában ott se volt. És soha, de soha nem viselkedik úgy, mintha neki joga lenne kíméletlenül bánnia az emberekkel.

Csak azt vagyok hajlandó látni, ami szép -- abból úgyis sokkal kevesebb van. Most akkor én melyik csoportba tartozom?



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Randi

Póda Erzsébet

Ésszel is lehetünk szerelmesek…(?)

2017.10.8.  2   


Pótcselekvéseink

Oriskó Renáta

Ismerős a helyzet? Adott egy feladat, amit ránk bíztak, amire megkértek, vagy amit egyszerűen csak el kell végeznünk.

2017.9.18.    16


A kapcsolat kerékkötői

Tóth Nóra

A legtöbb lánynak van egy ideálja, ahogy nagy szerelmét elképzeli: szőke, kék szemű, izmos...

2017.6.14.    11


Fogadom, hogy nem fogadok

Nagy Erika

Bevallom, nem tettem idén újévi fogadalmat, mint ahogy tavaly sem. Nem látom értelmét.

2017.1.11.    1


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2017.1.6.    2


Fogadalmak

Oriskó Renáta

Az év első hónapjához sokan kötnek újrakezdést, változást, változtatást.

2017.1.2.    11


Fényárban úszó vásárok

Nagy Erika

Advent időszakában szeretek vásárba járni, főleg oda, ahol tudom, hogy nem fogok csalódni semmiben.

2016.12.22.    9


Hömpölygő tömeg

Nagy Erika

Több okból kifolyólag is jobb, ha időben beszerezzük a karácsonyi ajándékokat...

2016.12.17.    5


Felhőangyal

Olinka Seregi

Az éjszakát sokféleképpen „átélhetjük”: eltölthetjük a barátainkkal, végigtáncolhatjuk, nézhetjük a tévét, szeretkezhetünk, átaludhatjuk, vagy gondolkodhatunk is.

2016.11.7.    5


Ki szemetelt?

Nagy Erika

Ebben a világban én már semmin sem lepődök meg. Naponta vagyok kénytelen hozzászokni a fura helyzetekhez, sajnos, de így van.

2016.10.14.    2


Határtalan vendégszeretet

Nagy Erika

Egy-egy kirándulás során sok élménnyel gazdagodik az ember, jóval, rosszal, egyaránt.

2016.8.2.    4


Kereslet

Póda Erzsébet

Ott állnak, vagy sétálnak a fővárosból kivezető úton.

2016.7.28.    1