Megint rám szállt...!
Munkatársunk újabb találkozása az idősebb generáció egyik érdekes tagjával.
Azt hiszem, nem kell magyaráznom, milyen isteni érzés két hét őrült tanulás után úgy üldögélni a városban egy padon, hogy eszünkbe se kell, hogy jusson az iskola!
Keresztbe tett lábakkal ücsörögtem hát a cukrászda előtt, élvezve a kellemesen időt. Épp azon gondolkoztam, hogy gyorsan megjárom az üzleteket, és kerítek egy cipőt magamnak, majd futólépésben irányba veszem a kozmetikust, mikor felém indult egy erősen ötvenes, roma férfi. Még a közelembe se ért, mikor szája mozgásán láttam, hogy hozzám beszél.
– Mennyi az idő?
– Tessék?
– Koľko je hodín?
Míg ő azon gondolkozott, hogy magyar vagyok-e, vagy szlovák, én azon gondolkodtam, hogyan tudnám lerázni. De gyorsan! Kézenfekvő megoldásnak tűnt, hogy gyorsan kielégítem a pontos idő iránti tudásvágyát, s gyorsan le is szerelem, ám ekkor ő már mellettem ült.
– Magyar?
– Magyar. Egy óra.
Háláját nyomban ki is fejezte két puszival, kézfogással fűszerezve! Úgy éreztem magam, mint a Tom és Jerry című rajzfilmben a macska, mikor az egeret kergetve a szakadék fölé ér, elfogy a lába alatt a talaj, s akkor a tátongó mélység fölött egy másodpercre megáll az idő, s Tom látványosan nyel egyet, amit ádámcsutkája heves rángatózással illusztrál, s akkor zuhanni kezd lefele. Emberem azonban még nyelni sem hagyott.
– Szép vagy.
– Köszönöm – húztam el a szám. – Mennem kell.
– Félsz tőlem?
– Neeeem...
Csak simán rosszul vagyok.
– Van barátod?
– Van. Másfél éve.
Lassan már magam is elhiszem.
– Oké, oké. És ha nem lenne? Akkor ismerkednél velem?
Nincs az az Isten!
– Hááát... Nem hiszem.
– Nem? Nem vagyok szimpatik?
Micsoda éleslátás!
– Hát, nem az esetem. Na, már mennem kell. Rohanok!
– Jó, jó.
Ajánlom is, hogy jó legyen! Gyorsan eltávozom a helyszínről. Menet közben még gyorsan hátrapillantok, meggyőződni arról, hogy nem követ. Döbbenten konstatálom, hogy emberem elégedetten elterül, s éhes pillantással végigmér. Erősen remélem, hogy hosszú időre ez volt az utolsó ilyen élményem. Borzasztó, hogy egy hetemre kettő ilyen eset jut. Ennyire reménytelen eset lennék?!
Pár perccel később szöget üt a fejemben egy kérdés: – Jesszusom! Volt egyáltalán foga?!
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
Üresség
A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját
2024.11.20.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2024.10.30.
Valakik és tényezők
Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.
2024.4.18.
Szavak
A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.
2024.3.9.
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.