Rám szállt a nyugdíjasklub!


Puha Andrea  2008.6.17. 8:35

Nemrég egy reggelen épp az orvostól igyekeztem az iskolába.

Eléggé sietős volt a dolgom, szerettem volna beérni harmadik órára, hogy leadjam a beszámolómat. Ezért is mordultam fel, mikor észrevettem, hogy újraaszfaltozzák a főutat. Az egyik munkás szólt, hogy amarról menjek, kerülőúton. Így mikor megfordultam, kis híján beleütköztem egy ötvenes férfiba. Jóindulatúan figyelmeztettem, hogy jobban teszi, ha ő is megfordul. Átérve a túlsó oldalra, mellém szegődött.
– Iskolába mész?
– Ühüm…. Maga is orvosnál volt?
– Igen. Tüdőgyulladást kaptam, tudod, nem feküdtem ki rendesen a megfázásomat. De hál´Istennek elmúlt.
–Az jó. Nekem is volt, egy évben kétszer is.

Társalgásából leszűrtem, hogy bizonyára egy kedves, beszédes emberként pécézett ki magának beszélgetőtársául, és talán még a kórtörténetét is szeretné elmesélni. Ám legyen! Nincs olyan messze az iskola...

– Itt laksz?
– Igen. De járunk le falura is. – Eszem ágában sem volt minden kérdésére igazat válaszolni. Mikor kivette szavaimból, hogy szeretek falun, rögtön áradozni kezdett. Ó, hogy a csönd, a nyugalom, a friss levegő! Riadót fújt az agyam pasiellenes része. Mikor azt kérdezte, hány órám van aznap, noha csak hat volt, rögtön rávágtam, hogy kilenc. Beszélgetőtársam kezdett kivedleni az egyszerű, csevegni vágyó ember szerepéből. Főleg miután kérdezgetni kezdett, hogy találkozunk-e még...

–Remélem, még találkozunk!
–Hát…Nem olyan nagy ez a város.... – vonogattam a vállam.
– Ez igaz! – mondta olyan hangsúllyal, hogy szívesen a gimi kapujában álltam volna már. Hogy tereljem a szót, a családjáról kérdezgettem. Bár meglehet, rossz ötlet volt.
– Hát a felesége? Gyerekei?
– Megmondom őszintén... Nem tudod mi történt velem.... – Komoly arcát, szaggatott beszédét hallgatva átcikázott az agyamon minden lehetséges legrosszabb verzió. Felesége meghalt. Vagy a gyerekei. Vagy épp kórházi ágyon fekszenek. Ám ekkor emberem végre kinyögte tragikus sorsát: – Elváltam. Muszáj volt!
– Muszáj volt?! – sikítozott bennem valahol mélyen egy hisztérikus hang.
– De remélem nem baj?! – nézett rám várakozó szemekkel.
– Nekem?! Miért lenne baj? Nem maga az egyetlen ember ezen a világon, aki elvált – hebegtem zavart mosollyal. Ez már egész nyilvánvaló jele annak, hogy nemcsak a kórtörténetéről szándékozik beszélni.

Nem is tévedtem nagyot. A férfi hirtelen megállt velem szemben és komoly képpel, nekiviselkedve azt mondta: – Megmondom őszintén,. nagyon szimpatikus vagy… – a mondanivaló többi része pedig ott lapult pupilla feneketlen mélységében.

Nyeltem egyet. Röpke tizenkilenc évet megélt szememmel végignéztem rajta. Borostás arc, ősz hajszálak, jelentkező pocak. Hát, na! Egy ötvenes férfi. Én meg tizenkilenc éves csitri. És alacsonyabb is mint én. Nevetni támadt kedvem kínomban. Nekigyürkőztem: – Óóó...! Nekem van barátom..
– Igen? Mióta?
– Másfél éve…– vágtam rá azonnal hősiesen.
– Oh! Bocsánat! Akkor sok boldogságot kívánok! – mondta emberem, és kezet rázva velem, eltűnt az egyik mellékutcában.

Elindultam a suli felé. Persze mondanom se kell, hogy nincs semmiféle barátom, és semmiféle másfél év. Imaként rebegtem magam elé, hogy remélem elég nagy ez a város ahhoz, hogy elkerüljük egymást.

Ám ekkor még mit sem sejtettem arról, hogy eme ötvenes férfiú mögött ott várakozik még rám egy egész nyugdíjasklub...

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Megint rám szállt...!

Puha Andrea

Munkatársunk újabb találkozása az idősebb generáció egyik érdekes tagjával.

2008.6.23.   

A rovat további cikkei

Randi

Póda Erzsébet

Ésszel is lehetünk szerelmesek…(?)

2017.10.8.  2   


Pótcselekvéseink

Oriskó Renáta

Ismerős a helyzet? Adott egy feladat, amit ránk bíztak, amire megkértek, vagy amit egyszerűen csak el kell végeznünk.

2017.9.18.    16


A kapcsolat kerékkötői

Tóth Nóra

A legtöbb lánynak van egy ideálja, ahogy nagy szerelmét elképzeli: szőke, kék szemű, izmos...

2017.6.14.    11


Fogadom, hogy nem fogadok

Nagy Erika

Bevallom, nem tettem idén újévi fogadalmat, mint ahogy tavaly sem. Nem látom értelmét.

2017.1.11.    1


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2017.1.6.    2


Fogadalmak

Oriskó Renáta

Az év első hónapjához sokan kötnek újrakezdést, változást, változtatást.

2017.1.2.    11


Fényárban úszó vásárok

Nagy Erika

Advent időszakában szeretek vásárba járni, főleg oda, ahol tudom, hogy nem fogok csalódni semmiben.

2016.12.22.    9


Hömpölygő tömeg

Nagy Erika

Több okból kifolyólag is jobb, ha időben beszerezzük a karácsonyi ajándékokat...

2016.12.17.    5


Felhőangyal

Olinka Seregi

Az éjszakát sokféleképpen „átélhetjük”: eltölthetjük a barátainkkal, végigtáncolhatjuk, nézhetjük a tévét, szeretkezhetünk, átaludhatjuk, vagy gondolkodhatunk is.

2016.11.7.    5


Ki szemetelt?

Nagy Erika

Ebben a világban én már semmin sem lepődök meg. Naponta vagyok kénytelen hozzászokni a fura helyzetekhez, sajnos, de így van.

2016.10.14.    2


Határtalan vendégszeretet

Nagy Erika

Egy-egy kirándulás során sok élménnyel gazdagodik az ember, jóval, rosszal, egyaránt.

2016.8.2.    4