Gólyák és nők

Póda Erzsébet  2017.9.14. 4:00

Avagy nem akarok otthon szülni!

Nemcsak azért, mert már egyáltalán nem tervezem a szülést, hanem azért is, mert már szültem. Kétszer is. Kinek mi köze ehhez? – szólalhat meg magában az olvasó. Joggal. Néhány éve, mikor egy női magazinban a szülés témájának kapcsán egy cikkben arról írtam, milyen lélektelen körülmények közt hoztam világra a gyermekeimet, megharagudott rám a nőgyógyászom. Szétváltak útjaink, mert nem bocsátotta meg, hogy világgá kürtöltem azt, ami szerinte a magánügyem. De, ha a szülés magánügy, akkor manapság miért cikkeznek meg nyilatkoznak (főleg férfiak) arról, hogy a nők minél fiatalabban és minél több gyereket szüljenek...?


Esetem sok-sok éve történt. Az orvosi ellátással, a szülőszobával, a berendezéssel, a műszerekkel, a beavatkozásokkal semmi gondom nem volt. Egyedül az emberi, sőt nő(vér)i (!) hozzáállás volt számomra megmagyarázhatatlanul bántó.

Egy alkalommal, mikor épp az alternatív szülési módokról készültem riportot írni, háttéranyagot keresve rábukkantam egy házivideóra. Életemben először néztem végig egy szűk családi körben zajló otthonszülést. Az anyuka egy kör alakú, felfújható gumimedencében feküdt, természetesen meztelenül. A férje segített neki a szülésnél. Egy idő múlva a medence piros színűvé vált a vértől, majd megérkezett a kis jövevény is, egy szépséges kislány. Az anya el volt foglalva a vajúdással, az apa nem tudom mivel – de a szülésnél jelen volt a házaspár hároméves forma kisfia is. Vele senki sem foglalkozott. Egy ideig pancsikált a vízben, de a szülés pillanataiban teljesen elsápadt, arca szinte eltorzult. Láthatóan nem tudta, nem értette, mi történik körülötte. Furcsa mozdulatokat produkált, és olvasható volt róla az ijedtség, a rémület, a megdöbbenés, a félelem egyvelege.

A kisfiúnak nyilvánvalóan nem lett volna szabad ezen a családi eseményen részt vennie. (Én sem néztem szívesen.) Ám az otthonszülésért rajongó felnőttek másként döntöttek.

Ma már a kórházak többségében alternatív szülési módok közül választhat a kismama, a szülészeti klinikákról nem is beszélve. Az apa, vagy bármelyik családtag, esetleg barátnő is ott lehet a vajúdó anya mellett, ezzel is támogatva őt. Az egészségügyi személyzet viselkedése is gyökeresen megváltozott, a jó irányba. Ezért nem értem, miért akarják sokan olyan erőszakosan népszerűsíteni az otthonszülést. (És avatják hőssé az ilyen beavatkozásokat vállaló felelőtleneket és hibázókat.) Hiszen már nem a középkorban élünk. Persze, mindenkinek más az ízlése, mindenkinek más a világnézete, a dolgokhoz való hozzáállása.


A kórházakban is történnek tragikus hibák – elsősorban emberi mulasztás vagy tévedés okából. Mindezek ellenére azt gondolom, minden nőnek joga van teljes egészségügyi ellátás mellett, biztonságban világra hoznia a kisbabáját. Laikusként is tudom, hogy ezek a körülmények semmiképp sem adottak egy lakásban vagy egy családi házban!

A kismamáknak tudatosan és felelősségteljesen kellene készülniük a gyermekvállalásra, az anyaságra. Nem az aktuális közhóbort szerint szülni, vagy akkor, annyiszor, azért és úgy, ahogy mások elvárják tőlük, amire mások rábeszélik őket. Végképp nem lenne szabad megbízhatatlan és gátlástalan vajákosokra bízni a maguk és magzatuk életét.

Az egyik véglet az otthonszülés. A másik véglet az, amikor a nők nem vállalják be a szülést. Teljes érzéstelenítést vagy császármetszést kérnek, a szülést zsibbadássá vagy műtétté „degradálva”, megfosztva önmagukat attól, hogy részesei lehessenek az életadás csodálatos élményének, melyre csak a nők képesek.
Mi mást is jelenthet mindez, mint azt, hogy huszonegyedik század ide vagy oda, az emberek többsége még mindig nincs tisztában az alapvető fogalmakkal sem, hiába az a rengeteg információ!

Hozzászólások

@

Küldés