Lilla készülődik 1.


Vég Erzsébet  2007.1.11. 8:51

Egy szülés autentikus története.(Ha olvasóink közül van, aki szívesen elmesélné a saját történetét, kérjük, küldje el címünkre, vagy szóljon hozzá a cikkhez!)

Mivel a fiam a farfekvése miatt császármetszéssel jött a világra, nagyon szerettem volna a második babát hagyományos módon megszülni. A doktornőm biztatott, és megkönnyebbültem, amikor megtudtam, hogy kislányunk „befordult”, tehát elvileg nincs akadálya az általam oly nagyon áhított természetes szülési módnak.

Azon a vasárnap töltöttük be a 37. hetet. Rettentő kánikulában próbáltuk az utolsó simításokat elvégezni a gyerekszobán. Az egész házban káosz uralkodott, még át is futott az agyamon, hogy nehéz lenne megtalálni az összepakolt táskát, ha indulni kéne a kórházba.

Már szombaton felfigyeltem néha egy-egy szúró fájdalomra a hasamban, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. Elhatároztam viszont, hogy hétfőn felhívom a doktornőmet, ha a helyzet nem változik. Vasárnap egész nap éreztem a szúrásokat, melyek éjfélre tízpercenkénti fájásokká változtak és kb. egy percig tartottak. Gondoltam, ennek a fele se tréfa -- reggel indulni kell a kórházba. Bár tudtam, hogy nagy szükségem volna alvásra, sajnos az izgalom és a fájások miatt alig hunytam le a szemem.

Aztán reggel annak rendje és módja szerint telefonáltam a szülészetre, és felhívtam a doktornőmet is, aki aznap még szabadságát töltötte, de már a városban volt. Hitetlenkedve fogadta a hírt. Úgy vélte, ezek még csak „jósló fájások”, hiszen nincs itt az idő. Sajnos az a bizonyos hétfői nap a kételkedés jegyében telt el. Csak a dúlám (asszonytársi segítő), Zsuzsi hitte el, hogy a baba már elindult. Még a párom is kérdőn nézett rám olykor, és azzal „vádolt”, hogy már nagyon meg akarom szülni a gyermekünket… Itthon hatalmas volt a felfordulás, egyáltalán nem akartam még kórházba menni, hiszen egy csomó dolgot el kellett volna intéznem. Úgy gondoltam, augusztus első hétvégéje körül érkezik majd a baba…

Az, hogy igénybe vegyem a dúla segítségét a szülőszobán, már egy ideje foglalkoztatott. Hallomásból tudtam, nagyjából mennyi ideje és energiája van a kórházi személyzetnek egy-egy kismamára, ezért jobbnak láttam „bebiztosítani” magam. Zsuzsi a szomszéd városban él és két hónappal a szülés előbb beszéltük meg, hogy mellettem lesz a nagy eseménynél. Nem sok időnk maradt egymásra hangolódni, kicsit féltem is, hogy mi lesz a kórházban. De aggodalmam alaptalannak bizonyult. Ma, öt hónappal a történtek után is biztos vagyok benne, hogy életem egyik legjobb döntése volt. Zsuzsi nagyon sokat segített, lelkileg és fizikailag egyaránt. Természetesen a baba apukája is velünk volt, de ő egész másfajta segítséget jelentett.

Zsuzsi 9-kor érkezett meg hozzánk, aztán megreggeliztünk és 10 óra körül indultunk a kórházba. A másfél éves fiamat még a sógornőmre bíztam -- ők vállalták, hogy míg a kórházban vagyok, vigyáznak rá. Közben a legfontosabb érintetteket a férjem már értesítette a történtekről, ami engem egy kicsit zavart, nem tudom megmagyarázni, miért.

A szülészeten „nagyüzem” volt épp öt kismama vajúdott. Rohangálás, kapkodás fogadott. Eltelt vagy egy óra mire felvettek, megvizsgáltak, de csak csóválták fejüket, hogy ezek csak jósló fájások, hiszen 10-12 percesekre váltottak, a „mindentudó” CTG pedig nem is jelzett fájásokat. Mindezt elmondták a doktornőmnek is (fogadott orvos, de aznap még szabadságon volt), aki nem is igazán igyekezett be hozzám, hogy legalább megnézzen.

Így telt el szinte az egész nap. Zsuzsi és a párom az „apaváróban” ültek, engem néha megvizsgáltak és jobbára fel-alá járkáltam a két helyiség között. Délután szundikáltam egy kicsit, az egyik szülésznő tanácsára, este pedig felküldtek az osztályra, hogy legalább pár órát aludjak, mert addigra már nagyon kifáradtam és elkeseredtem az egésztől -- hogy nem hagytak nyugodtan befele fordulni, magamra és a babára figyelni. Az osztályon, érdekes módon ismét négyperces fájások jöttek, de a méhszáj nem mutatott tágulást.

Aludni nem tudtam, de éjfélkor távozott a nyákdugó és végre elhitték, hogy szülni fogok... Visszakerültem a szülőszobára, ahol „előkészítettek”. Elég kínos volt, mert a beöntés hatására szinte mozdulni sem tudtam a vécéről, ugyanakkor jött a fájás is és a legvégén még hánynom is kellett -- szóval irtó rosszul éreztem magam.

Ekkorra már bejött a doktornő is és el kell ismernem, hogy ettől a perctől már minden tőle telhetőt megtett, hogy megkönnyítse és meggyorsítsa az eseményt – de erről majd később.

(Folytatjuk)

Foto: Mihály Krisztián



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Lilla megérkezik 2.

Vég Erzsébet

Egy szülés autentikus története.(Ha olvasóink közül van, aki szívesen elmesélné a saját történetét, kérjük, küldje el címünkre, vagy szóljon hozzá a cikkhez!)

2007.1.13.   

A rovat további cikkei

Mi legyen a gyerekkel?

Póda Erzsébet

A mai anyáknak nincs asszonyos alakjuk, lányosak maradnak, csinosak, szexisek, fiatalosak, szeleburdik.

2018.9.22.    34


Gólyák és nők

Póda Erzsébet

Avagy nem akarok otthon szülni!

2017.9.14.    17


Mikortól szobatiszta?

Jády Mónika

Megfogadandó jó tanácsok kezdő (és újrakezdő) szülőknek.

2017.5.15.    2


Sokadszor a szoptatásról

Kabók Zita

Ez a cikk nemcsak arról szól, mennyi támadás érte az ötödször is apává vált Jamie Olivert, mikor a szoptatás fontosságáról szólt: a szerző saját tapasztalatait és tanácsait is megosztja az olvasókkal.

2016.8.30.    4


Ötös meglepetés

Kabók Zita

A facebook-sztár anyuka megmutatta a világnak ötösikreit!

2016.5.11.    26


Nem értem...!

Kovács Márta

Nem mindig értem a mai fiatal anyukákat. Az az érzésem, hogy elhitették velük: az a jó kisbaba, kisgyerek, akivel nincs semmi gond.

2016.2.1.   


A császármetszésről (4)

Kovács Márta

Ma már mindenki gyorsan és fájdalommentesen akar szülni. Sorozatunk befejező része.

2015.12.15.    6


A császármetszésről (3)

Kovács Márta

Császármetszés esetében felléphetnek komoly szövődmények is.

2015.11.26.    23


A császármetszésről (2)

Kovács Márta

A császármetszés fejlődésének következő lépése az volt, hogy az anya túlélte a beavatkozást.

2015.11.4.    8


A császármetszésről (1)

Kovács Márta

A császármetszést valószínűleg már az ókori rómaiak is alkalmazták, de nem maradt fenn bizonyíték, miszerint az anya túlélte volna a beavatkozást.

2015.9.19.    9


Az örökbefogadás kérdései

Timár Tímea

Az örökbefogadás lehetősége óriási ajándék azon szülők számára, akiknek nem adatik meg a természetes gyerekáldás.

2015.7.14.    5