Lilla készülődik 1.


Vég Erzsébet  2007.1.11. 8:51

Egy szülés autentikus története.(Ha olvasóink közül van, aki szívesen elmesélné a saját történetét, kérjük, küldje el címünkre, vagy szóljon hozzá a cikkhez!)

Mivel a fiam a farfekvése miatt császármetszéssel jött a világra, nagyon szerettem volna a második babát hagyományos módon megszülni. A doktornőm biztatott, és megkönnyebbültem, amikor megtudtam, hogy kislányunk „befordult”, tehát elvileg nincs akadálya az általam oly nagyon áhított természetes szülési módnak.

Azon a vasárnap töltöttük be a 37. hetet. Rettentő kánikulában próbáltuk az utolsó simításokat elvégezni a gyerekszobán. Az egész házban káosz uralkodott, még át is futott az agyamon, hogy nehéz lenne megtalálni az összepakolt táskát, ha indulni kéne a kórházba.

Már szombaton felfigyeltem néha egy-egy szúró fájdalomra a hasamban, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. Elhatároztam viszont, hogy hétfőn felhívom a doktornőmet, ha a helyzet nem változik. Vasárnap egész nap éreztem a szúrásokat, melyek éjfélre tízpercenkénti fájásokká változtak és kb. egy percig tartottak. Gondoltam, ennek a fele se tréfa -- reggel indulni kell a kórházba. Bár tudtam, hogy nagy szükségem volna alvásra, sajnos az izgalom és a fájások miatt alig hunytam le a szemem.

Aztán reggel annak rendje és módja szerint telefonáltam a szülészetre, és felhívtam a doktornőmet is, aki aznap még szabadságát töltötte, de már a városban volt. Hitetlenkedve fogadta a hírt. Úgy vélte, ezek még csak „jósló fájások”, hiszen nincs itt az idő. Sajnos az a bizonyos hétfői nap a kételkedés jegyében telt el. Csak a dúlám (asszonytársi segítő), Zsuzsi hitte el, hogy a baba már elindult. Még a párom is kérdőn nézett rám olykor, és azzal „vádolt”, hogy már nagyon meg akarom szülni a gyermekünket… Itthon hatalmas volt a felfordulás, egyáltalán nem akartam még kórházba menni, hiszen egy csomó dolgot el kellett volna intéznem. Úgy gondoltam, augusztus első hétvégéje körül érkezik majd a baba…

Az, hogy igénybe vegyem a dúla segítségét a szülőszobán, már egy ideje foglalkoztatott. Hallomásból tudtam, nagyjából mennyi ideje és energiája van a kórházi személyzetnek egy-egy kismamára, ezért jobbnak láttam „bebiztosítani” magam. Zsuzsi a szomszéd városban él és két hónappal a szülés előbb beszéltük meg, hogy mellettem lesz a nagy eseménynél. Nem sok időnk maradt egymásra hangolódni, kicsit féltem is, hogy mi lesz a kórházban. De aggodalmam alaptalannak bizonyult. Ma, öt hónappal a történtek után is biztos vagyok benne, hogy életem egyik legjobb döntése volt. Zsuzsi nagyon sokat segített, lelkileg és fizikailag egyaránt. Természetesen a baba apukája is velünk volt, de ő egész másfajta segítséget jelentett.

Zsuzsi 9-kor érkezett meg hozzánk, aztán megreggeliztünk és 10 óra körül indultunk a kórházba. A másfél éves fiamat még a sógornőmre bíztam -- ők vállalták, hogy míg a kórházban vagyok, vigyáznak rá. Közben a legfontosabb érintetteket a férjem már értesítette a történtekről, ami engem egy kicsit zavart, nem tudom megmagyarázni, miért.

A szülészeten „nagyüzem” volt épp öt kismama vajúdott. Rohangálás, kapkodás fogadott. Eltelt vagy egy óra mire felvettek, megvizsgáltak, de csak csóválták fejüket, hogy ezek csak jósló fájások, hiszen 10-12 percesekre váltottak, a „mindentudó” CTG pedig nem is jelzett fájásokat. Mindezt elmondták a doktornőmnek is (fogadott orvos, de aznap még szabadságon volt), aki nem is igazán igyekezett be hozzám, hogy legalább megnézzen.

Így telt el szinte az egész nap. Zsuzsi és a párom az „apaváróban” ültek, engem néha megvizsgáltak és jobbára fel-alá járkáltam a két helyiség között. Délután szundikáltam egy kicsit, az egyik szülésznő tanácsára, este pedig felküldtek az osztályra, hogy legalább pár órát aludjak, mert addigra már nagyon kifáradtam és elkeseredtem az egésztől -- hogy nem hagytak nyugodtan befele fordulni, magamra és a babára figyelni. Az osztályon, érdekes módon ismét négyperces fájások jöttek, de a méhszáj nem mutatott tágulást.

Aludni nem tudtam, de éjfélkor távozott a nyákdugó és végre elhitték, hogy szülni fogok... Visszakerültem a szülőszobára, ahol „előkészítettek”. Elég kínos volt, mert a beöntés hatására szinte mozdulni sem tudtam a vécéről, ugyanakkor jött a fájás is és a legvégén még hánynom is kellett -- szóval irtó rosszul éreztem magam.

Ekkorra már bejött a doktornő is és el kell ismernem, hogy ettől a perctől már minden tőle telhetőt megtett, hogy megkönnyítse és meggyorsítsa az eseményt – de erről majd később.

(Folytatjuk)

Foto: Mihály Krisztián



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Lilla megérkezik 2.

Vég Erzsébet

Egy szülés autentikus története.(Ha olvasóink közül van, aki szívesen elmesélné a saját történetét, kérjük, küldje el címünkre, vagy szóljon hozzá a cikkhez!)

2007.1.13.   

A rovat további cikkei

Gólyák és nők

Póda Erzsébet

Avagy nem akarok otthon szülni!

2017.9.14.    13


Mikortól szobatiszta?

Jády Mónika

Megfogadandó jó tanácsok kezdő (és újrakezdő) szülőknek.

2017.5.15.    2


Mi legyen a gyerekkel?

Póda Erzsébet

A mai anyáknak nincs asszonyos alakjuk, lányosak maradnak, csinosak, szexisek, fiatalosak, szeleburdik.

2017.3.17.    29


Sokadszor a szoptatásról

Kabók Zita

Ez a cikk nemcsak arról szól, mennyi támadás érte az ötödször is apává vált Jamie Olivert, mikor a szoptatás fontosságáról szólt: a szerző saját tapasztalatait és tanácsait is megosztja az olvasókkal.

2016.8.30.    4


Ötös meglepetés

Kabók Zita

A facebook-sztár anyuka megmutatta a világnak ötösikreit!

2016.5.11.    26


Nem értem...!

Kovács Márta

Nem mindig értem a mai fiatal anyukákat. Az az érzésem, hogy elhitették velük: az a jó kisbaba, kisgyerek, akivel nincs semmi gond.

2016.2.1.   


A császármetszésről (4)

Kovács Márta

Ma már mindenki gyorsan és fájdalommentesen akar szülni. Sorozatunk befejező része.

2015.12.15.    6


A császármetszésről (3)

Kovács Márta

Császármetszés esetében felléphetnek komoly szövődmények is.

2015.11.26.    23


A császármetszésről (2)

Kovács Márta

A császármetszés fejlődésének következő lépése az volt, hogy az anya túlélte a beavatkozást.

2015.11.4.    8


A császármetszésről (1)

Kovács Márta

A császármetszést valószínűleg már az ókori rómaiak is alkalmazták, de nem maradt fenn bizonyíték, miszerint az anya túlélte volna a beavatkozást.

2015.9.19.    9


Az örökbefogadás kérdései

Timár Tímea

Az örökbefogadás lehetősége óriási ajándék azon szülők számára, akiknek nem adatik meg a természetes gyerekáldás.

2015.7.14.    5