Mikor nagyobb a gyerek


Karácsony Mária  2022.2.24. 23:56

Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Ezúttal a mondás második felével foglalkozunk.

Az első lépések, szavak és mondatok után következik a dackorszak. Ebben a korban nagyon akaratos szófogadatlan a gyerek. Bizony nem szabad mindig engedni a hisztiknek. Nagyon türelmesnek kell lennünk velük ebben a korban. Inkább próbáljuk elterelni a figyelmét, ne kiabáljunk vele. Előbb utóbb megnyugszik.

Dackorszak után az óvodáskor jön, majd az iskola. A hat-hétéves gyerekek általában úgy viselkednek, mintha elfelejtették volna mindazt, amit kiskorukban már megtanultak. Kézzel nyúlnak az ételbe. Nem akarnak reggel mosakodni, fogat mosni. Üvegből isznak, malackodnak, a fegyelmezésre nem is reagálnak. Nos, ez az időszak egy ilyen időszak. Ez is elmúlik.


Az iskoláskor után jön a serdülőkor, sokak szerint a legnehezebb időszak… Szófogadatlan a gyerek, visszabeszél, csavarog, nem segít. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mi is ilyenek voltunk. Lázadtunk szüleink nevelése ellen, s megfogadtuk: mi ezt majd másképp csináljuk.

Nagyon meg kell ilyenkor gondolni, mit mondunk nekik, mert hamar megsértődnek. Ha mégis úgy látjuk, hogy túl messzire mentek, keményen és következetesen kell fellépnünk! A nehéz helyzetek esetén menjünk vissza egy kicsit az időben, a mi kamaszkorunkba, emlékeink sokszor súghatnak, segíthetnek.

Ha kiskoruktól fogva nagy-nagy szeretettel megértéssel, odafigyeléssel gondoskodunk gyermekeinkről, a serdülőkor is csak egy dackorszak lesz, amin a szülőnek is át kell esnie. Fontos hogy sokat beszélgessünk velük! Kérdezzük meg tőlük, mi volt az óvodában, iskolában, mit játszottak a barátaikkal, miről beszélgettek. Akkor is, ha ők ezt nem akarják, de hadd lássák, fontosak számunkra, és érdekel bennünket, hogy mi történik velük.

A nevelés nem kis feladat: felelősség, öröm, bánat, aggodalom és sok-sok szeretet, amit visszakapunk a gyermekeinktől, és amely mindenért kárpótol bennünket.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Mikor kicsi a gyerek

Karácsony Mária

Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond... Ugye ismerős a mondás?

2022.2.17.   

A rovat további cikkei

Babagondozás hőség idején

Kovács Márta

Ne takarjuk le a babakocsit nyáron! Semmiképpen ne fedjük le – még a legvékonyabb, muszlinszerű anyag is szinte termosszá változtathatja a kocsi belsejét!

2023.7.19.   


Kényelmes kismamaruha

Itt egy kis segítség a kismama-leggings vásárláshoz!

2022.12.4.   


Tápszer a babának

Szülés után nagyon sok anyuka kerül abba az elsőre kétségbeejtőnek tűnő helyzetbe, hogy nincs elég teje...

2020.12.20.   


Melyik a legjobb tápszer?

A legideálisabb és legjobb dolog a szoptatás, de nagyon sok újdonsült anyuka, valamilyen okból nem tudja szoptatni a kisbabáját.

2020.12.7.   


Mi legyen a gyerekkel?

Póda Erzsébet

A mai anyáknak nincs asszonyos alakjuk, lányosak maradnak, csinosak, szexisek, fiatalosak, szeleburdik.

2020.9.22.    34


Nem értem...!

Kovács Márta

Nem mindig értem a mai fiatal anyukákat. Az az érzésem, hogy elhitették velük: az a jó kisbaba, kisgyerek, akivel nincs semmi gond.

2020.2.12.   


Apák a szülőszobán

Kovács Márta

A gyermek születésekor két dolgot él át egy apa: csodát, a születés élményét, és az anya iránti tiszteletet.

2019.10.19.   


Gólyák és nők

Póda Erzsébet

Avagy nem akarok otthon szülni!

2017.9.14.    17


Mikortól szobatiszta?

Jády Mónika

Megfogadandó jó tanácsok kezdő (és újrakezdő) szülőknek.

2017.5.15.    2


Sokadszor a szoptatásról

Kabók Zita

Ez a cikk nemcsak arról szól, mennyi támadás érte az ötödször is apává vált Jamie Olivert, mikor a szoptatás fontosságáról szólt: a szerző saját tapasztalatait és tanácsait is megosztja az olvasókkal.

2016.8.30.    4


Ötös meglepetés

Kabók Zita

A facebook-sztár anyuka megmutatta a világnak ötösikreit!

2016.5.11.    26